Meddig tolható ki az emberélet hossza?

Egy korábbi tanulmány szerint az emberi élethossz még mindig nem érte el végső határát.

A UC Berkeley kutatói 4000 embert vizsgáltak meg Olaszországban és az Egyesült Államokban. Ennek során arra jutottak, hogy ha elérjük a 80 éves kort, elkezd csökkenni a hirtelen halál kockázata. Ez a kockázat pedig 105 éves kor után sem kezd el nőni, sőt, stagnálni kezd, ami megnöveli az esélyét annak, hogy elérjük legalább a 110 éves kort.

Az emberiség még az eddiginél is hosszabb átlagos élettartam felé halad
Az emberiség még az eddiginél is hosszabb átlagos élettartam felé halad

Kenneth W. Wachter, a tanulmány vezető szerzője, a UC Berkeley professzora így nyilatkozott: "adatainkból azt látjuk, hogy az emberi élethossznak még nincs meghatározott végső határa. Kiderült, hogy a halálozási arányok egy bizonyos kor után nem csupán nem romlanak, de az idő múlásával kissé javulnak is."

A kutatók 3836 fő, 1896 és 1910 között született és a 105 éves kort betöltött résztvevő adatait dolgozták fel, aminek azt találták, hogy a 105 és 109 év közöttieknek 50 százalékos esélyük van megélni a következő évet, de várhatóan még legalább másfél évet biztosan élni fognak. A tudósok megdöbbenve tapasztalták, hogy a 110 évesekre is ugyanez a halálozási kockázat érvényes. Magyarán azt találták, hogy a halálozási arányok egy bizonyos kort elérve stagnálni kezdenek. Wachter szerint pedig ez egyértelmű jelzés arra, hogy az emberiség még az eddiginél is hosszabb átlagos élettartam felé halad.

5 étel, melytől tovább élünk - részletek !

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Északkelet felől egyre több helyen elvékonyodik, felszakadozik a felhőzet, az ország délnyugati felén viszont erősen felhős vagy borult lesz az ég. Kevés helyen gyenge esőre elsősorban a Dunántúlon van kilátás, illetve hajnalban a délnyugati, déli határnál is előfordulhat csapadék. Az északias szél az északkeleti tájakon élénk marad, másutt átmenetileg mérséklődik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 6 és 11 fok között valószínű, a kevésbé felhős északkeleti részeken lehet ennél hidegebb idő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra