Omega-3-zsírsavak segítik a koraszülött lányok agyát

Fiúk esetében nem nyert megerősítést, ám koraszülött lányoknál kimutatták, hogy a táplálékkal (tápszerrel vagy anyatejjel) bevitt omega-3-zsírsavak javítják az agyműködést.

Az ún. dokoza-hexaénsav-dús ételeket kapó lánycsecsemők öt ponttal javították a mentális fejlődést mérő tesztpontszámukat. A beavatkozásnak köszönhetően 80 százalékkal csökkent azon kislányok száma, akik jelentős mentális késésben vannak társaikhoz képest - állítják a kutatók. Nem sikerült azonban hasonló eredményeket elérni a fiúk esetében. "Feltevésünk szerint, ha a koraszülöttek étrendjében a dokoza-hexaénsav koncentrációja eléri azt, amennyit a méhben kaptak volna, javítható ezen koraszülött gyerekek mentális fejlődése" - magyarázta Maria Makrides, a közlemény vezető szerzője, az ausztrál Adelaidei Egyetem táplálkozástudomány-professzora, a Női és Gyermek-egészségügyi Kutatóintézet megbízott igazgatója. Az ötlet onnan jött, hogy korábbi kutatások kimutatták, a koraszülötteknek adott kis mennyiségű dokoza-hexaénsav javítja a gyerekek látásélességét.

A vizsgálatba 657 csecsemőt vontak be. A gyerekek véletlenszerűen kerültek a zsírsavat normális, illetve nagy adagban kapók csoportjába. Ha a gyermeket szoptatással táplálták, az anyák kaptak omega-3-zsírsavtartalmú kapszulát. A kezelést a születés eredetileg tervezett időpontjáig folytatták. A csecsemők agyműködésének tesztelésére a Bayley-féle mentális fejlődés indexet alkalmazták, mely a memóriát, a problémamegoldó készséget, a korai számfogalmat és a nyelvi készséget méri fel. Az első elemzés nem hozott eredményt, ám a két nem szétválasztása után kiderült, hogy a lányok teljesítménye öt ponttal javult. Makrides szerint ez azt jelenti, hogy 55 százalékkal csökkent az enyhe mentális késésben lévő lányok száma. Ugyanez a szám a nagy adagot kapók körében már 80 százalék. Nem tudni még, hogy a fiúknál miért nem működik a hiánypótló kezelés. A terhes nőknek ajánlott omega-3-zsírsavakban gazdag étrendet követniük, ám a pótló készítmények kipróbálása előtt célszerű kikérni a szülészorvos tanácsát.

Az eredményekről szóló cikk a Journal of the American Medical Association januári számában olvasható.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra