Általánosan megfogalmazva a jelenség lényege, hogy a baktériumok és más mikroorganizmusok - például kórokozó gombák, egysejtű paraziták - ellenállnak az elpusztításukra szánt antimikrobiális szereknek. A legsúlyosabb problémát ezzel együtt globálisan a kórokozó baktériumok antibiotikumokkal szembeni ellenálló képessége jelenti. Ez ugyanis 3 évtized múlva már a vezető halálokok közé tartozhat és évente 10 millió életet követelhet. "Nincs idő a várakozásra: ha nem reagálunk azonnal, az antibiotikum-rezisztenciának katasztrofális következményei lesznek egy generáción belül. Meg kell védeni a jövőt az antibiotikum-rezisztens fertőzésektől" - írta áprilisi jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Fontos kiemelni, hogy az antibiotikum-rezisztencia nemcsak a bakteriális fertőzések kezelését veszélyezteti - köztük közönséges betegségekét, amelyeket már képesek voltunk leküzdeni, mint a tüdőgyulladás, tuberkulózis, vérmérgezés, gonorrhea, élelmiszer által közvetített betegségek -, hanem számos más orvosi beavatkozást is, mint a rákterápiás kezelések, a transzplantációk és más immunszuppressziós eljárások, az invazív sebészeti beavatkozások vagy a koraszülöttek ellátása. Az antibiotikum-rezisztencia a megemelkedett mortalitáson kívül hosszabb kórházi tartózkodást, az ezzel járó magas kórházi költségeket és jelentős globális gazdasági terhet is jelent.
Pánrezisztens szuperbaktériumok
Csak egy a számos sokkoló példa közül annak a nevadai nőnek az esete, akinek olyan Klebsiella pneumoniae fertőzés okozta a halálát, amely az Amerikai Egyesült Államokban elfogadott összes (26-féle) antibiotikummal szemben rezisztens volt. Az ilyen baktériumtörzseket már nemcsak multidrogrezisztensnek, hanem pánrezisztensnek is nevezik, mivel nemcsak többféle, hanem jóformán az összes antibiotikummal szemben ellenállóak.
A rettegett multidrog- vagy pánrezisztens szuperbaktériumok közé tartozik még a Staphylococcus aureus, a Mycobacterium tuberculosis, a Salmonella tiphy és a Neisseria gonorrhoeae is. Ezeknek a szuperbaktérium-fertőzéseknek a kétharmada kórházi eredetű. Ilyen környezetben magas ugyanis az antibiotikum-felhasználás, a betegek immunrendszere sok esetben le van gyengülve, valamint sok beteg tartózkodik együtt, ami elősegíti a fertőzések terjedését. A kórházak tehát az antibiotikum-rezisztens fertőzések melegágyának tekinthetők, különösen az intenzív osztályok, ahol a kórházi fertőzések a kritikus állapotban lévő betegek felét érintik, megduplázva a halálozási kockázatot.
Fontos hangsúlyozni, hogy bár a legveszélyeztetettebbek a legyengült immunrendszerűek (idősek, kórházban fekvők, szoptató anyák, koraszülöttek, HIV-fertőzöttek), az antibiotikum-rezisztencia bárkit érinthet, bárhol a világon, bármilyen életkorban.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hogyan alakulhat ki a rezisztencia?
Az antibiotikumok olyan vegyületek, amelyek baktériumokban a sejtek életben maradása szempontjából létfontosságú folyamatokat gátolják. Lehetnek természetes, más mikroorganizmusok által termelt vegyületek (például a Penicillium notatum penészgomba által termelt penicillin), vagy az ember által előállított félszintetikus vagy szintetikus származékok.
Fontos hangsúlyozni, hogy az emberiség nem feltalálta, csak felfedezte az antibiotikumokat, és a természetben előforduló antibiotikumokat kiindulásnak használva, kémiai kísérletezéssel állít elő újabbakat. Gyógyászati szempontból az antibiotikumok népszerűsége abban rejlik, hogy hatásukat specifikusan a mikroorganizmusokra fejtik ki - anélkül, hogy jelentősen beavatkoznának az emberi szervezet életfolyamataiba. Specificitásuk annak köszönhető, hogy olyan sejtfolyamatokat vagy célmolekulákat támadnak, amelyek csak a baktériumokra jellemzőek. Az antibiotikumok azonban teljesen hatástalanok a vírusokra, ezért a vírusfertőzésekre való helytelen alkalmazásuk csak hozzájárul a rezisztencia kialakulásához.
A baktériumoknak és vírusoknak ugyan van néhány közös tulajdonságuk, de az eltérések köztük sokkal meghatározóbbak. Bár a baktériumok csak egy sejtből állnak, mégis komplexek. Van saját anyagcseréjük, így önmagukban is életképesek, ellentétben a vírusokkal. Elképesztő módon tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz, és ezáltal a legextrémebb környezetben is képesek megélni, mint például 90 Celsius-fokos hőforrásokban vagy a csendes-óceáni Mariana-árokban hatalmas nyomásnak kitéve. Az egyik baktériumfaj - a Deinococcus radiodurans - még olyan mértékű radioaktív sugárzást is képes elviselni, amely 3000-szerese az ember számára halálos dózisnak.
Látva tehát a baktériumok kiváló alkalmazkodási képességét, egyáltalán nem meglepő, hogy az antibiotikumok jelenlétéhez is képesek alkalmazkodni. Az antibiotikum(ok)nak való kitettség is csupán egy stressztényező, amihez alkalmazkodniuk kell, ha életben akarnak maradni. Mindössze néhány évvel a penicillin felfedezése után már maga Alexander Fleming is megfogalmazta, hogy valószínűleg nem létezik olyan szer, amelyre a baktériumok megfelelő körülmények között ne lennének képesek ellenállással (rezisztenciával) reagálni. A rezisztencia kialakulása tehát a baktériumok természetes válaszreakciója az őket érő stresszre.
Természetes és szerzett rezisztencia
Vannak baktériumok, amelyek szerkezeti adottságaiknak köszönhetően eleve ellenállóak néhány antibiotikummal szemben. Például olyan védőburok (sejtfal) veszi őket körül, amely egyes antibiotikumok számára áthatolhatatlan. Ezt a fajta rezisztenciát természetes rezisztenciának nevezzük. A másik típusú rezisztencia a szerzett rezisztencia, amikor az adott baktérium érzékeny volt az antibiotikumra, de rezisztenciát szerzett ellene. Ez olyan változásokat jelent az örökítőanyagában, amelyek ellenállóvá teszik az adott antibiotikummal szemben, ami azt jelenti, hogy:
- az antibiotikum nem lesz képes bejutni a baktériumsejtbe, vagy intenzíven kipumpálódik a sejtből,
- megváltozik az antibiotikum célmolekulája, ezért az antibiotikum nem fogja tudni a baktériumot gátolni,
- olyan enzimeket termel a baktérium, amelyekkel lebontja vagy hatástalanítja az antibiotikumokat.
A szerzett rezisztencia kétféle módon alakulhat ki: azáltal, hogy a baktérium saját örökítőanyagában történnek változások (úgynevezett mutációk), illetve úgy, hogy más baktériumoktól kölcsönöz rezisztenciagéneket. A rezisztenciagének csereberéje különféle baktériumfajok között is megtörténhet, ezt nevezzük horizontális géncserének. Kórházi környezetben ez az egyik fő útvonala a rezisztencia terjedésének. Gyakran a két mechanizmust (a saját örökítőanyaguk megváltoztatását és új rezisztenciagének beszerzését) ötvözik is a baktériumok, amivel nagyon magas antibiotikum-koncentrációknak is képesek ellenállni.
Hogyan vált ez ilyen súlyos globális problémává?
Azt gondolhatnánk, hogy az antibiotikum-rezisztencia megjelenése az antibiotikumok gyógyászatba való bevezetéséhez köthető. Ez azonban nincs így, mivel az antibiotikumok jelentős része a természetben előforduló molekulák leszármazottja, amelyeket a mikroorganizmusok évmilliók óta használnak egymás ellen "kémiai fegyverként", alakítva a mikrobiális közösségek szerkezetét. Az antibiotikum-rezisztencia tehát nem új keletű jelenség, hanem valószínűleg egyidős az antibiotikum-termelő fajok megjelenésével.
Feltehetjük a kérdést, hogy ha a természetes antibiotikumok és a rezisztencia jelensége már évmilliók óta jelen van a természetben, mi okozta azt, hogy kevesebb mint száz év leforgása alatt - amióta a penicillint bevezették a gyógyászatba - robbanásszerűen jelennek meg és terjednek globálisan a multirezisztens kórokozók. A válasz a szelekciós nyomás nagymértékű megemelkedésében rejlik, ami azt jelenti, hogy a baktériumok sokkal több antibiotikumnak vannak kitéve, és ez nagyon erős nyomást jelent számukra, hogy rezisztenssé váljanak. Ebben a folyamatban nekünk embereknek óriási szerepünk van. A szelekciós nyomás megemelkedése és a rezisztencia gyors terjedése számos tényező összjátékából alakul ki. A helytelen, mértéktelen és gyakran ellenőrizetlen antibiotikum-használat - nemcsak a gyógyászatban, hanem az állattenyésztésben is -, az állati eredetű termékek nemzetközi kereskedelme, valamint a turizmus világméretűvé válása mind-mind elősegíti az ellenálló baktériumok kialakulását és globális terjedését.
A 2000-es évek eleje óta világszinten 65 százalékkal emelkedett az antibiotikum-fogyasztás. Meglepő módon a legnagyobb antibiotikum-fogyasztó nem az egészségügy, hanem az állattenyésztés, ahol a haszonállatok táplálékához antibiotikumokat adnak. 2015-ös adatok alapján az Amerikai Egyesült Államokban az antibiotikumok 80 százalékát használták az állattenyésztésben, és ezek 70 százaléka a humán gyógyászatban használt antibiotikum-csoportokba tartozott. A hatalmas szelekciós nyomás mellett ez azért jelent problémát, mert a rezisztens baktériumok állatról emberre terjedhetnek közvetlen érintkezés útján, a nem megfelelően kezelt hús vagy az állati ürülékkel szennyezett haszonnövények elfogyasztásával. Felismerve a probléma súlyát, az Európai Unióban 2016-tól jogszabály tiltja az antibiotikumok hozamfokozásra való használatát, de ez a világnak csak egy kis részét érinti. India például az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának és terjedésének egyik gócpontja. A rezisztenciahelyzet még kritikusabb a világ azon részein, ahol recept nélkül lehet hozzájutni antibiotikumokhoz vagy nincsenek standard kezelési protokollok kidolgozva.
Mit tehetünk?
Egyértelmű tehát, hogy új, hatásos antibiotikumokra és antibakterális stratégiák kidolgozására van szükségünk, illetve olyan világszintű összefogásra és szabályozásokra, amelyekkel gátat szabhatunk a rezisztens kórokozók terjedésének. Már egyéni szinten is sokat tehetünk, ha betartjuk a következő tanácsokat:
- Csak akkor használjunk antibiotikumokat, ha azokat orvos írta fel, és szigorúan tartsuk be a használattal kapcsolatos előírásokat! Soha ne hagyjuk abba az antibiotikum-kezelést az orvos által meghatározott időtartam előtt!
- Soha ne szedjünk antibiotikumokat vírusfertőzések, például nátha, megfázás esetén!
- Soha ne osszunk meg másokkal megmaradt antibiotikumokat, és ne használjuk saját belátásunk szerint!
- Előzzük meg a fertőzések kialakulását a megfelelő higiéniai és életmódbeli előírások betartásával! Mossunk rendszeres kezet, ügyeljünk az ételek megfelelő módon való előkészítésére, kerüljük a beteg emberekkel való közvetlen kontaktust, védekezzünk a szexuális együttlétek során és adassuk be a fontos oltásokat!
Ez is érdekelhet
Mindezek mellet fontos lenne a nemzeti cselekvési tervek kidolgozása, hogy az antibiotikum-rezisztenciát lokálisan megfelelően kezeljük, és ne tudjon továbbterjedni. Szigorítani kellene az antibiotikum-használatra vonatkozó törvényeket mind az egészségügyben, mind az állattenyésztésben. Javítani kellene az antibiotikum-rezisztens fertőzések ellenőrzésére és felügyeletére vonatkozó stratégiákat. Továbbá az egész világon olyan oktatóprogramokat kellene kidolgozni, amelyek széles körben tájékoztatják a lakosságot az antibiotikum-rezisztencia problémájának súlyosságáról és arról, milyen óvintézkedéseket tehetünk ellene egyéni szinten.
