Börtönbe küldik Geréb Ágnest

Elutasította a perújítási kérelmet a Fővárosi Ítélőtábla kedden, így jogerős maradt a Geréb Ágnes ügyében 2012-ben hozott döntés: a vádlottat jogerősen két év fogházra ítélték és tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat

A Fővárosi Ítélőtábla honlapján közölte, hogy kedden ítéletet hirdetett G. Á. terhelt ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőügy perújítási eljárásában, és megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét.

Geréb Ágnes letöltendő büntetést kapott, Geréb Ágnes otthonszülés szülés születés terhesség
Geréb Ágnes letöltendő büntetést kapott

Felidézték, hogy a Fővárosi Bíróság a 2011. március 24-én kihirdetett ítéletével G. Á. elsőrendű vádlottat bűnösnek mondta ki halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében és maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségében, ezért két év fogházra ítélte és öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyász orvosi és a szülésznői foglalkozástól.

Geréb Ágnes ellen otthonszülési ügyek miatt emeltek vádat. Az egyik esetben ikerszülésben az egyik gyermek holtan jött világra, a másikban pedig a gyermek maradandó egészségkárosodást szenvedett, és fél évvel később meghalt.

A másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla 2012. február 10-ei jogerős ítéletével a mellékbüntetést tíz évre növelte, valamint mellőzte a fogházbüntetés felének letöltése utáni feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét, egyebekben az ítéletet helybenhagyta.

Perújítási indítványt nyújtottak be

Ezután az elítélt és védője szakértői véleményre hivatkozva perújítási indítványt nyújtott be, és a Fővárosi Ítélőtábla el is rendelte a perújítást. A Fővárosi Törvényszék a perújítási eljárásban tavaly április 20-án kihirdetett ítéletével megállapította, hogy az egyik esettel kapcsolatban a perújítás alapos, ezért a korábbi jogerős ítéletet részben hatályon kívül helyezte. A vádlottat halált okozó, foglalkozás körében elkövetett, valamint foglalkozás körében elkövetett - tehát nem maradandó fogyatékosságot okozó - veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek. A két év fogházbüntetés végrehajtását öt év próbaidőre felfüggesztette, valamint nem tíz, hanem nyolc évre tiltotta el a foglalkozásától.

A törvényszék az első esettel kapcsolatos perújítást elutasította. A második pontról viszont azt állapította meg, hogy az a cselekmény csupán a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés alapesetének számít, mert az elhunyt magzatnál nem állapítható meg kétséget kizáróan, hogy az agykárosodást nem a méhen belül elszenvedett fertőzés okozta-e. Az oxytocin beadása pedig a kialakult helyzetben indokolt és szükséges volt, és megfelelt a szakmai szabályoknak.

Ugyanakkor a törvényszék szerint ez a helyzet azért alakult ki, mert a vádlott nem vezette, hanem követte a szülést, ami a szakmai szabályok megszegését jelenti.

Az ítélet ellen az ügyész a perújítás teljes elutasításáért, a terhelt és védője az első tényállási pontot érintő elutasítás ellen és a kiszabott büntetés további enyhítéséért fellebbezett. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség átiratában fenntartotta az ügyészi fellebbezést, és indítványozta a perújítás teljes elutasítását.

Hiába kért perújítást, elítélték Geréb Ágnest

A Fővárosi Ítélőtábla kedden, másodfokon a Fővárosi Törvényszék tavaly április 20-án kihirdetett ítéletét megváltoztatta és a teljes perújítást elutasította. A tanács elnöke indokolásában előadta, hogy a törvényszék az első tényállási ponthoz kapcsolódóan a perújítást - akárcsak az első fok - elutasította.

A második esetnél azonban azt állapította meg, hogy a perújítási eljárásban konkrét adatok, tények nem merültek fel új bizonyítékként, a méhen belüli fertőzés és annak nyomán kialakult agyi károsodás lehetőségének megállapítására nem volt alap. Ezért a táblabíróság szerint a tényállás megváltoztatása megalapozatlan volt, és ebben az esetben is elutasította a perújítási kérelmet, ezért jogerős maradt a 2012. február 10-én hozott ítélet.

Minden nőnek joga van döntenie a szülésről 2015. szeptember 1-én indult el az EMMA Vonal, egy hallgató támogató, kibeszélő és információt nyújtó, anonim segélyvonal kifejezetten nők számára. Az EMMA Vonalat hívva a nők kibeszélhetik magukból terhességükkel kapcsolatos érzéseiket, szülésélményüket, valamint a kórházban töltött napokkal, gyermekágyi szakasszal és a szoptatással kapcsolatos tapasztalataikat. Fazakas Pálma és Schmidt Erika 2010 óta dolgozik az egyesületben. Kezdetben az otthonszülés témájában próbáltak meg segítséget nyújtani a kismamáknak, azt követően azonban, hogy az otthonszülés törvényesen is választható lett, az Egyesület profiljának középpontjába a kórházban szülő nők helyzete és tapasztalatai kerültek. Mint mondták, az évek alatt egyre több olyan nő kereste meg őket, aki kórházban szült, és aki az intézményeket negatív tapasztalatokkal, traumatikus élményekkel hagyta el. Ekkor döntötték el, hogy minél hamarabb létre kell hozniuk ezeknek a nőknek egy olyan biztonságos közeget, ahova őszintén, bizalommal fordulhatnak problémájukkal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra