Bár a szorongás az egyik leggyakoribb mentális egészségi probléma a világon, az érintettek nagy része soha nem részesül kezelésben. Sokan szívdobogással, légszomjjal és más, potenciálisan életveszélyes tünettel kerülnek a sürgősségi osztályra - csak azért, hogy közöljék velük az orvosok, nem tudnak kimutatni náluk semmiféle szervi rendellenességet. A szorongással kapcsolatban sok téves állítás kering, és azért fontos, hogy ezek valótlanságával minél többen tisztában legyenek, mert így a szorongással küzdők nagyobb eséllyel kaphatják meg azt a fajta hozzáállást, figyelmet és törődést, amelyre valójában szükségük van. Cikkében a Psychology Today öt mítoszról rántotta le a leplet.
Nem tudnak uralkodni az érzelmeiken
A szorongás általában nem tűnik fel a külső szemlélőnek addig, amíg az érintettben végzetesen fel nem gyűlik minden elnyomott érzelem, és ki nem "robban" belőle. Sokan ezért gondolják azt, hogy a szorongó emberek képtelenek kontrollálni magukat. Pedig náluk kevesen tudják jobban kordában tartani mindazt, ami legbelül van: előfordul, hogy a "robbanás" előtt évekig titkolják az őket emésztő stresszt, idegességet, aggodalmat. Túl sok félelem kapcsolódik ezekhez az érzésekhez, és túl nehéz megmagyarázni másoknak, hogy miért vannak jelen szinte állandóan az életükben, így inkább a hallgatást választják.
Egyedül akarnak lenni
Jellemző, hogy aki szorongással küzd, kerüli a társas interakciókat, és hajlamos a már jól megszokott környezetében maradni. Ez gyakran abban mutatkozik meg, hogy az érintettek lemondják a programjaikat, vagy éppen nem válaszolnak a telefonhívásokra - nem véletlen, ha sokan azt feltételezik róluk, hogy inkább egyedül akarnak lenni.
A szorongás igazi kapcsolatgyilkos, hiszen felemészti az érintett szinte összes idejét, figyelmét és energiáját. Olyan, mint egy parazita, ami minden szempontból zavarja a gazdatest életét: a szorongással küzdők ugyanis kénytelenek állandóan arra összpontosítani, hogy túléljék az adott pillanatot és "egyben tartsák" magukat, mert így talán senki nem veszi észre, mi van a felszín alatt. Ez az oka annak, hogy bizonyos esetekben az egyedüllétet választják a közösségben eltöltött idő helyett. Tudják, hogy az túlságosan megterhelő lenne számukra, és túl sok tartalékot igényelne, hogy másnak mutassák magukat, mint amilyenek valójában.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Szeretnek aggódni
Azok, akik viszonylag könnyen képesek a stresszes gondolatokat kiverni a fejükből, és nem agyalnak folyton a legrosszabb eshetőségen, nehezen értik meg, a szorongással küzdők miért nem tudják megtenni ugyanezt. Biztosan azért, mert szeretnek aggódni, számukra az idegesség létszükséglet, nem igaz? Nem igaz. A szorongás sajnos bábjátékosként irányítja az érintettek gondolkodásmódját, múltbeli kudarcokra épít, és átveszi a hatalmat a képzelet felett. Hiába szeretnék abbahagyni az aggódást, a stresszelést, az idegeskedést, képtelenek elmenekülni a negatív gondolataik elől, és éppen ezért nagyon ritka, hogy élvezni tudják a jelent, a pillanatot. Időnként annyira küzdenek az érzéseikkel, hogy végül amiatt is szorongani kezdenek, hogy szoronganak, ez pedig önvádhoz, depresszióhoz vezethet.
Önzőek és másoktól függenek
Sokan tekintenek úgy a szorongó emberekre, mint akik túlzott mennyiségű támogatást, gondoskodást igényelnek, és kizárólag magukkal foglalkoznak. A külső szemlélő csak azt látja, hogy görcsösen összpontosítanak arra, hogy jól csinálják-e a dolgokat, vagy pozitív hatást gyakorolnak-e másokra, és gyakran kérnek visszajelzést, biztosítékot azzal kapcsolatban, hogy nem vallanak-e kudarcot, nem haragítottak-e meg valakit, vagy, hogy a dolgok valóban jól mennek-e.
Bizonyos értelemben a szorongás valóban arra készteti az érintetteket, hogy önmagukra összpontosítsanak, de nem úgy, ahogy azt sokan feltételezik. A szorongás olyan érzés lehet, mintha összeesküvés-elméletekkel bombáznának - amelyek azonban mind rólunk, a múltbeli kudarcainkról, a jövőben esetlegesen elkövetett hibáinkról szólnak. Ez arra sarkallja a szorongással küzdőt, hogy folyamatosan megkérdőjelezze önmagát, ami pedig állandósítja a megnyugtatás iránti vágyát.
Könnyű felismerni őket
A legtöbbek fejében karikatúraszerű kép él a szorongó emberekről: úgy képzelik el az érintetteket, mint akik folyamatosan a körmüket rágják, túlságosan izzadnak, papírzacskóval lélegeznek, és mindent összevetve irányíthatatlanok. Lehet, hogy ha "kirobban" belőlük minden, akkor ilyenek is lehetnek a szorongással küzdők, de általában véve teljesen máshogy viselkednek, így nem is könnyű felismerni őket.
Ez is érdekelhet
A szorongás olyan, mint egy jéghegy, ami elég masszív ahhoz, hogy elsüllyesszen bármilyen hajót - emellett azonban a jéghegyekre az is jellemző, hogy a legtöbbször csak akkor látják meg őket a hajóról, ha már túl késő. A szorongással küzdők erőnek erejével próbálják életük minden aspektusát irányítani, és tettetni, hogy minden rendben (egészen addig, amíg be nem következik az a bizonyos robbanás). Annak érdekében, hogy fenntartsák a látszatot, a tökéletességre törekszenek, az összes feladatukat igyekeznek pontosan elvégezni, sőt, a saját érzelmeikkel való túlzott foglalkozás miatt abban is nagyon jók, hogy beleéljék magukat mások helyzetébe. Sokan vannak tehát, akik már találkoztak életük során szorongó emberrel, de fogalmuk sem volt erről - sőt, valószínűleg csodálták az illető higgadtságát és kiegyensúlyozottságát. Ez kétélű kard a szorongó emberek számára, mert valahányszor repedés jelenik meg a róluk kialakított makulátlan képen, csak tovább nő a szorongásuk.
