Szklerózis multiplex: ez a jel már a tünetek előtt figyelmeztet

Ikerkutatással azonosították az SM korai jelét a szervezetben.

Bár a szklerózis multiplexet visszafordítani egyelőre nem tudják, megfelelő kezeléssel késleltethető az életfunkciókat veszélyeztető tünetek megjelenése. Mostanra ráadásul ismertek a betegség korai jelei is, amiket már az első tünetek előtt fel lehet fedezni a betegségre hajlamos emberek szervezetébenszámol be a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatóinak eredményeiről a Live Science.

A szklerózis multiplex (SM) krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek következtében károsodnak az idegsejtek és az idegsejteket körülvevő, úgynevezett myelin. Döntően fiatal felnőttkorban jelentkezik, és az esetek felében a visszafordíthatatlan szövetkárosodás miatt rokkantsághoz vezet.

mozgássérült, kerekesszék, SM, sklerozis multiplex
Az SM rokkantsághoz is vezethet. Fotó: Getty Images

Ikerkutatással fedték fel a jeleket

A Science Immunology folyóiratban szeptember 27-én megjelent tanulmányban a kutatók 12 pár egypetéjű iker T-sejtjeit vizsgálták. Mindegyik párban az egyik iker érintett volt a betegségben, a másikuk azonban nem. Ha az egyik iker SM-ben szenved, a másiknak nagyjából 1:4 az esélye arra, hogy a betegség nála is kialakul, így az ő T-sejtjei betekintést nyújtanak azoknak az embereknek az immunrendszerébe, akik valószínűleg szintén érintettek lesznek.

Arról, hogy a citotoxikus T-sejtek száma megnövekszik a szervezetben, már korábban is rendelkezésre álltak információk. Az ikerkutatás azonban bebizonyította, hogy ez nemcsak akkor jelenik meg, amikor a mielinhüvelyek már károsodtak, hanem már az első tünetek előtt is.

Az eredmények alapján elmondható, hogy a betegségre hajlamos szervezetekben – ugyanúgy, ahogy a már diagnosztizált betegek esetében is – megnő a citotoxikus T-sejtek aktivitása. Ez az eredmény azért nagyon bíztató, mert így a betegség kezelését már jóval azelőtt megkezdhetik az érintetteknél, hogy maradandó idegi károsodás jönne létre.

Tavasszal számoltunk be arról, hogy új szakmai ajánlást tett közzé a Magyar Neuroimmunológiai Társaság a szklerózis multiplex diagnosztikájáról és kezeléséről. A frissített irányelvekkel a szakemberek az orvosoknak szeretnének segíteni abban, hogy betegeiknek ki tudják választani a legeredményesebb terápiát.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +6 °C

Alacsonyszintű rétegfelhőzet terjeszkedik keleti irányba, eközben nyugat felől fátyolfelhők is érkeznek, de csapadék nem valószínű. Nagy területen párássá válik a levegő, főleg keleten köd, helyenként sűrű köd képződhet. Az ország legnagyobb részén jobbára gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás, a délkeleti, déli szelet inkább csak Sopron környékén kísérhetik élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, ennél enyhébb idő a Nyugat- és Észak-Dunántúlon lehet, míg az északkeleti fagyzugokban néhol akár fagypont alá is hűlhet a levegő. Fronthatásra az előrejelzés szerint a következő napokban nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra