Neves szakközgazdászokkal együttműködve készítette el az Új Egyenlőség társadalomelméleti műhely az egészségügy megújításának koncepcióját . Ennek nyilvános vitáján fejtette ki nézeteit Gilly Gyula, Kincses Gyula és Sinkó Eszter. Legfontosabb megállapításaikat foglaljuk össze.
Az elmúlt évtizedekben Magyarországon a kifejezés szigorú értelmében véve nem volt egészségpolitika. Egészségügypolitika vagy kórházügy-politika volt, illetve a finanszírozási technikákat meghatározó módszerek voltak. De sohasem tisztázták az alapelveket, amelyek alapján megindulhatott, haladhatott volna a kormányzati ciklusokon átnyúló építés és fejlődés. Emiatt a rendszert leginkább csak rángatták. Az egészség ügye olyan fontos, amelynek ki kellene kerülnie a költségvetési és pártpolitikai csatározások alól. Egy modern társadalombiztosítási rendszer felépítéséhez megvannak a szakemberek, de az ágazatnak megfelelő alkotmányos védelemre és elegendő forrásra volna szüksége - állapította meg Gilly Gyula.
A társadalombiztosítási alapokat (amelyekről a rendszerváltástól kezdve elvi egyetértés volt) már 1996 óta kikezdték. Ezért nemcsak az elvek, hanem a működés maga is nagyon fontos. Például a jó működéshez szükség van önálló egészségügyi minisztériumra, a teljesen szétvert irányítási rendszer helyreállítására. Rögzíteni kell a közkiadások mértékét is, hogy a megszorítások első körében ne az egészségügyhöz és az oktatáshoz nyúljanak. De azt is meg kellene határozni, hogy mennyi legyen a magánkiadások aránya. A WHO egy időben megfogalmazott erre elképzeléseket (amelyeket irányelvként végül nem adtak ki), és durván 20, maximum 25 százalékot tartott megfelelőnek. Az EU-ban 20 százalék körüli az átlag. Nálunk ez az arány 30-35 százalékos. Ez elfogadhatatlan, mert a térítésköteles ellátásokhoz a rosszabb anyagi helyzetben lévő állampolgárok nem férnek hozzá - hangsúlyozta Sinkó Eszter.
Gilly Gyula szerint aki beleszületik ebbe a társadalomba, kikerülhetetlenül rászorul az egészségügyi ellátórendszer szolgáltatásaira. Önmagában attól is el lehet szegényedni ugyanis, ha nem működik ez a rendszer. Ezért ki kell mondani, hogy egy olyan elsődleges prioritású dolgot, mint az egészség Magyarország jelenlegi fejlettségi szintjén már szavatolni kell - tisztességes szinten. Ha az ország gazdasági teherviselő-képessége úgy alakul, hogy nem jut forrás minden programra, az egészségügyet akkor is finanszírozni kell.
Nem az egészségügy határozza meg az egészségünket
A MÉRTÉK-tanulmány hozta be a közbeszédbe a 32 ezer felesleges halálozást, amely felbolydította a közvéleményt. Ez nem az egészségügy sara, mert a megelőzhető halálozást sok, egészségügyön kívüli dolog befolyásolja az életmódtól a szociális diszkriminációig . Az elkerülhető halálozások viszont az egészségügyet terhelik, de az ellátási hiány miatti halálozásban benne van az is, hogy valaki nem jutott el orvosi vizsgálatra, mert nem volt pénze buszjegyre. Azaz az egészségügyi ellátórendszerhez való hozzáférés nem kizárólag az egészségügyön múlik. Emiatt a magyar lakosság egészségi állapota elsődlegesen nem az egészségügyön múlik - állapította meg Kincses Gyula.
Sinkó Eszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a problémákat a kormányzat tudomására kell hozni. A WHO szerint ha egy országban a születéskor várható élettartam egy évvel nő, akkor ez a GDP-t potenciálisan 4 százalékponttal növelheti meg. Ezért ha egy ország a gazdasági teljesítőképességének javítására törekszik, akkor primer érdeke az egészségügy minél jobb működtetése. Az egészségügynek beruházásként kellene megjelennie, ami a nemzetközi kutatások szerint is új gazdaságfejlesztési irány.
Ha a rendszer nem működik jól, akkor ez olyan problémákat vet fel, amelyeket például a RESZASZ feszegetett. Például miért történhet meg, hogy Magyarországon kétszer annyi lábat vágnak le, mint Ausztriában? A válasz: nincs elég érsebész, és a finanszírozási rend nem ösztönzi a kórházakat, hogy helyreállító műtétekkel foglalkozzanak, és hasonló okokból a rehabilitációs szolgáltatók sem állnak a helyzet magaslatán. Hasonló kérdést vet fel a kórházi fertőzések magas aránya, ami pedig összefügg az intézmények rossz humánerőforrás-ellátottságával (egyre kevesebb a nővér és az orvos), ami pedig az indokolatlan halálozások növekedéséhez vezet. Mivel a szakmai szervezetek ezeket a problémákat felvetették, a kormány végül pénzt adott a problémák kezelésére.
Társadalmi helyzetünk felel az egészségünkért
Ha összehasonlítunk azonos fejlettségű országokat, akkor a várható élettartamban egészen nagy, akár 4-8 éves különbségek is megjelennek. De nagyok a különbségek a betegségben töltött évek és az indokolatlanul korai megbetegedések és halálozások számában , de a csecsemőhalandóságban, a tinédzser lányok terhességében stb. is. Hogy ki milyen életet él, abban van genetikai, életvitelbeli és egyéni magatartásbeli meghatározottság, de ezek nem alkalmasak az országok közötti (sőt országon belüli) különbségek megmagyarázására - szögezte le Gilly Gyula.
Szerinte az egyén rossz magatartását vagy genetikai örökségét is okolni lehet, de az egészségkárosító magtartás a társadalmi osztálylépcső által meghatározott. Minél nagyobb egy társadalmon belül az egyenlőtlenség, annál nagyobbak a különbségek abban, hogy melyik szinten milyen egészségkárosító magatartásokat folytatnak az emberek. A legdöbbenetesebb, hogy az egységnyi károsító hatás megbetegítő hatása is szociális grádiens szerint változik. Nem mindegy, hogy a miniszter iszik meg egy whiskeyt vagy a minisztérium fűtője, mert a fűtő betegebb lesz ugyanattól a felestől. Ezért képmutatás egyéni felelősségi körbe utalni az egészségi állapot ügyét. Így nem lehet megváltoztatni az egészségügy helyzetét csak a rendszer keretein belül gondolkozva, és az emberek egészségi állapotát sem lehet megváltoztatni. Ezt össze kell hangolni az oktatással, a szociálpolitikával, az esélyteremtéssel. Ha nem a rendszer, hanem az egyén szempontjából nézzük, akkor az egészségügynek és a társadalmi egészségbiztosításnak a gyógyításnál sokkal mélyebb és fontosabb funkciója van. Jelesül, hogy minden egyes embert megvédjen attól, hogy egy betegség őt magát vagy a családját is egzisztenciális csődhelyzetbe sodorja. Ne feledjük, hogy adott esetben még a gazdagok sem tudnák kifizetni ellátásuk költségeit. Ehhez kell a társadalmi béke és kohézió. De ez felrobbanhat, ha sokan szorulnak ki az ellátásokból.
A szolidaritásalapú egészségi ellátás évszázados álma a 80-as 90-es évekre Európában általánossá vált. Ebben mindenki tisztességes közfinanszírozott szolgáltatásokat kaphatott. A 2000-es évek végén a technológiai robbanás olyan költségnövekedést hozott az egészségügybe, amely kikezdte ezt a státus quót. Ráadásul az emberek tovább élnek és több orvosi ellátására szorulnak. Továbbá a legdrágább kezelések 1 százaléka vitte el Magyarországon a TB-kassza 32 százalékát. Illetve az össze kezelés 20 százaléka a finanszírozás 80 százalékát. Erre a fejleményre a jelenlegi kormány nem adott érdemi választ. De az sem lenne jó válasz, hogy visszatérjünk a 90-es évek finanszírozási és szervezési állapotaihoz, mert a helyzet annyira megváltozott - vélekedett Kincses Gyula.
Nincs pénz nélkül működő egészségügy
Ha több pénzt tennénk az egészségügybe, akkor nem oldódna meg tőle minden varázsütésre. De pénz nélkül esély sincs jó egészségügyet csinálni, ahogy perpetum mobile sincs, úgy pénz nélkül működő egészségügy sincs - szögezte le Gilly Gyula. Ezért kellene alkotmányosan garantálni, hogy Magyarország GDP-arányosan elkölt annyi pénzt lakosainak egészségügyi ellátására, mint a hasonló fejlettségű országok. E keretek között lehet felépíteni egy modern, konzisztens, átlátható rendszert.
A MÉRTÉK-kutatás tükröt tartott az egészségügy teljesítményének. Magyarország gazdasági helyzete nem teszi indokolttá, hogy egyes állampolgárokat teljesen magukra hagyjunk. Ahogy az az irány sem jó, hogy az iskolázottságot visszafogjuk, mert aki iskolázott, tudatosabban viszonyul az egészségéhez és az egészségkárosító viselkedéshez is. Annak is jelentősége van, ha a kormányzat megváltoztatja az egészségügyi intézmények tulajdonosi hátterét. Az államosításnak ugyanis hatékonyságveszteség a következménye, pedig a helyzet eddig sem volt jó. Azaz a meglévő erőforrásokkal - amelyek igen szűkösek - kevésbé tudunk jól bánni. Az erről szóló adatokat azért kell nyilvánosságra hozni, hogy a kormányzat nézzen szembe döntései következményeivel - mondta Sinkó Eszter.
Az adatokat Gilly Gyula szerint is nyilvánossá kell tenni, és olyan közérthető mutatókat képezni belőlük, amelyek minden ember számára világossá teszik, hogy mennyire jó ellátást kapott. Ehhez persze meg kellene határozni az ellátási standardokat, amelyek alapján az összehasonlítások megtörténhetnének.
Kincses Gyula egy már bekövetkezett nagy változásra hívta fel a figyelmet. A magánellátásban engedélyezett rendelési óraszám ma már magasabb, mint a TB-finanszírozású egészségügyben. A járóbeteg-ellátásban a magánkiadás, ha az egészségpénztári kiadásokat is beleveszik, több mint a költségvetésből származó kiadás. Vagyis ezen a területen több az engedélyezett óraszám és a forrás. Hogy valójában itt milyen folyamatok zajlanak, arról nincsenek megbízható információk, ezért mind a magán, mind a privát szektorban ugyanolyan ellenőrzési rendszert kellene működtetni.
A magyar rendszer óriási problémája, hogy a privát és az állami szegmens össze van keveredve egy szürke zónában , és ezt sohasem kezelték rendesen. Eközben úgy tesz az irányítás, mintha egy teljesen homogén, monolitikus ellátás létezne, és ennek megfelelően lehetne finanszírozni és szabályozni, miközben ennek legalább a fele már nem állami - tette hozzá Gilly Gyula.
Milyen lenne a jó magyar egészségügy?
Hogy a szakértők szerint milyen egészségügyre volna szükség Magyarországon, pár pontban összefoglalható:
- Minden magyar állampolgár férhessen hozzá tisztességes egészségügyi ellátáshoz jövedelmi helyzetétől függetlenül.
- Az egészségügy megfelelő finanszírozását alkotmányos garanciák védjék.
- Az egészségügyi fejlesztéseket a mindenkori kormányok tekintsék az ország fejlesztésébe való befektetésnek.
- A szolidaritási alapú és a magánegészségügy is létjogosult, de mindkét szegmensnek átláthatóan és pontosan követhető szabályok szerint kell működnie.
- Minden mérhető és rendelkezésre álló adatot nyilvánossá kell tenni, hogy a kormányzat láthassa döntései következményét, az állampolgárok pedig a nekik nyújtott szolgáltatások minőségét.
- Növelni kell az egészségtudatosságot, és úgy formálni a társadalmi környezetet, hogy az emberek egészséges életéveinek száma, várható élettartama növekedhessen.
Legjobban: