A petefészekráknak négy stádiuma van, a koraitól az előrehaladottig. Az első stádiumban a rák még kizárólag a petefészkekre és/vagy a petevezetékekre korlátozódik, tehát még nem terjedt át a közeli nyirokcsomókra. Ebben a stádiumban gyógyítható a legnagyobb sikerrel, viszont mivel tüneteket ilyenkor még nem igazán okoz, a petefészekrákos esetek mindössze 15 százalékát diagnosztizálják ilyen korán. A második stádium akkor veszi kezdetét, amikor a rák már a kismedence egyéb területeire, például a méhre is átterjed. A betegek 19 százalékánál ilyenkor fedezik fel a petefészekrákot.
A legtöbb páciens – a petefészekrákosok mintegy 60 százaléka – már a harmadik stádiumban jár, mire kiderül, hogy nagy a baj. Ilyenkor a rák már a medencén kívülre, a hasüregre és/vagy a hasi nyirokcsomókra is átterjedt. Ha pedig már a test távolabbi részeiben – például a májban, a lépben vagy a tüdőben – is kialakulnak áttétek, akkor már a negyedik stádiumról van szó. A diagnosztizált petefészekrákok 6 százalékát az ebben a szakaszban feltárt esetek teszik ki – derült ki a Health összefoglalójából.
Jellemző tünetek
A petefészekrákban szenvedőknél fokozott a mellrák kockázata is, ezért még fontosabb, hogy időben fény derüljön a betegségre. A petefészekrák felismerését megnehezíti azonban, hogy az esetlegesen jelentkező tünetek nem túl specifikusak, vagyis nagyon általánosak, illetve nagyon hasonlóak más betegség által okozott panaszokhoz. A leggyakrabban hasi fájdalom, puffadás és gyakori vizelés jelentkezik a petefészekrákkal érintett betegeknél, de ugyanezek a jelek akár vastagbélrákra, méhen kívüli terhességre, endometriózisra, irritábilis bél szindrómára (IBS), petefészekcisztára, húgyúti fertőzésre vagy miómára is utalhatnak. Az egyéb állapotok kizáráshoz és a pontos diagnózis felállításához képalkotó vizsgálatokra, vérvizsgálatra és egyéb vizsgálatokra is szükség lehet.
Hogyan lehet kimutatni?
Sajnos nincs olyan, általánosan elvégezhető, egyszerű és megbízható szűrővizsgálat, amellyel rendszeresen ellenőrizni lehetne a tünetmentes embereket is. Egy kicsit tehát bonyolultabb a dolog egy anyajegyvizsgálatnál, székletvérvizsgálatnál vagy méhnyakszűrésnél. Orvosunknak azonban számos lehetősége van arra, hogy alaposan kivizsgálhasson minket, ha felmerül a petefészekrák gyanúja.
• Nőgyógyászati vizsgálat: Nőgyógyászatunk valószínűleg egy egyszerű rutinvizsgálattal fog kezdeni. Két ujját a hüvelybe vezeti, közben pedig a másik kezével áttapintja a páciens hasát. Így ki tudja tapogatni a petefészkek és a méh méretét, alakját és helyzetét. A korai stádiumú petefészekrákot azonban ilyen módon csak ritkán fedezik fel, hiszen olyankor még túl kicsi a daganat ahhoz, hogy érezni lehessen.
• Hasi ultrahang: Ez a vizsgálat lehetőséget ad az orvosnak arra, hogy megvizsgálja a petefészkeket, a petevezetékeket, a belső szerveket és hashártyát.
• Hüvelyi ultrahang: Ezzel a vizsgálattal is képet kaphatunk a petefészkek és a méh állapotáról. Ha az orvos képletet talál, megbecsülheti annak méretét és jellegét. Amennyiben folyadékkal teli elváltozást lát, cisztáról lehet szó, míg ha tömör képletet talált, az nagy valószínűséggel egy tumor. Az ultrahang segíthet megállapítani továbbá, hogy felgyűlt-e a medencében folyadék – ez gyakran előfordul előrehaladottabb petefészekrák esetén.
• CT: A számítógépes tomográfia (CT) röntgensugarak segítségével készít keresztmetszeti képeket a hasüregről és/vagy a medencéről. A petefészekrák diagnosztizálására is használható, de gyakrabban használják annak megállapítására, hogy a rák áttétet képzett-t a nyirokcsomókban, a májban, a belekben és más szervekben. Az úgynevezett CT-vezérelt biopszia pedig a gyanús daganatból való mintavételre való – így tudják megállapítani, hogy a talált daganat jó- vagy rosszindulatú-e.
• MR: A mágneses rezonancia vizsgálat (MR) részletesebb információkat nyújt, mint a többi képalkotó vizsgálat. Segítségével nagy pontossággal meghatározható például, hogy egy képlet rosszindulatú-e vagy sem. A leggyakrabban a gerincvelő és az agy alapos kivizsgálására használják, de áttétkeresésben is rendkívül hatékony.
• Vérvizsgálat: Vérünk laboratóriumi elemzésével rengeteg információt kaphatunk egészségi állapotunkról. Bizonyos paraméterei rákos elváltozás jelenlétét jelezhetik.
• Biopszia: Ez az egyetlen módja annak, hogy biztosan meg tudják mondani az orvosaink, hogy jó- avagy rosszindulatú daganattal van-e dolgunk. A petefészekrák esetében a biopsziát leggyakrabban akkor végzik el, amikor a daganatot eltávolítják.
• Paracentézis: A hascsapolásnak is nevezett eljárás során egy tűt vezetnek a hasüregbe, és leszívják vele a felgyülemlett folyadékot. A hasi folyadékból vett minta is segíthet megállapítani, hogy rákkal állunk-e szemben.
• Laparoszkópia: Ez egy minimálisan invazív eljárás, amelynek során egy kis bemetszést végeznek a hason, és egy flexibilis csövet vezetnek be rajta, lámpával és kamerával. Ez lehetővé teszi az orvosoknak, hogy körülnézhessenek a hasüregben és a medencében, és megkeressék a feltételezett daganatokat. Általában egy második hasi bemetszést is végeznek, hogy az orvosok szövetmintát (biopsziát) vegyenek a daganatból vagy a nyirokcsomókból.
• Kolonoszkópia: Bár a vastagbéltükrözést a leggyakrabban a vastag- és végbélrák diagnosztizálására használják, petefészekrák gyanúja esetén is bevethetik – mégpedig az esetleges áttétek feltérképezése érdekében. Ezen vizsgálat során szintén könnyedén elvégezhető a szövetmintavétel.
• Genetikai tesztelés: Ha petefészekrákot diagnosztizáltak nálunk, orvosunk genetikai vizsgálatot javasolhat annak megállapítására, hogy örököltünk-e olyan génmutációkat – például a BRCA1-et vagy a BRCA2-t –, amelyek összefüggésbe hozhatóak a petefészekrákkal. A petefészekrákos esetek mintegy negyedének örökletes genetikai oka van. A genetikai teszteket általában vér- vagy nyálmintából végzik.
Legjobban: