Egészségügyi Szolgáltatási Járulék
Hetvenezren veszíthetik el a tajszámukat
Február közepéig maradt idejük az adósoknak, hogy befizessék legalább hat hónapja elmaradt egészségügyi szolgáltatási járulékukat. Ellenkező esetben érvénytelenné válik a TAJ-számuk, ennél fogva nem vehetik majd ingyenesen igénybe az állami egészségügyi szolgáltatásokat.
Lejárt diákigazolvány: erre figyelmeztet a NAV
Annak a diáknak, akinek a diákigazolványa október végén lejárt és nem tanul tovább, illetve nem helyezkedett el, és orvosi ellátásra más jogcímen sem jogosult, december 16-ától egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Tb-törvény: Karácsony így akar segíteni
A főpolgármester közösségi oldalán kérte a Fővárosi Önkormányzatot, vizsgálják meg együtt, hogyan tudnának támogatást nyújtani azoknak, akik az új társadalombiztosítási törvény bevezetése után önhibájukon kívül kiesnének az egészségügyi ellátási rendszerből.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon többnyire zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Késő estére 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Számottevő fronthatás most sem terheli a szervezetünket, ez pedig különösen jó hír a frontérzékenyeknek.