Evőpálcika
Rájöttek, miért egészséges pálcikával enni
Az evőpálcikával való étkezés bonyolult műveletnek tűnhet, pedig valójában nem az. Kis gyakorlással könnyen elsajátítható a helyes technika, ráadásul egészségügyi előnyei is vannak annak, ha alkalmanként pálcikákra cseréljük a hagyományos evőeszközeinket.
Az evőpálca megakadályozza az elhízást
Igen kevés japánnak van csak súlyproblémája: a lakosság mindössze 3,6 százalékának magasabb a BMI indexe 30-nál. Kutatások azt mutatják, hogy ez összefüggésben lehet az étkezési szokásokkal. És nem csak azzal, amit elfogyasztanak (az eddig is világos volt), hanem azzal, ahogyan az ételeket elfogyasztják.
Gyógyszerkereső
Az északkeleti tájakon zavartalanul napos idő várható, de máshol is sok napsütés valószínű kevés fátyol-, hazánk délnyugati, nyugati felén gomolyfelhőkkel is. Ez utóbbiakból délután néhol zápor sem kizárt. A keleti, északkeleti szél ismét több helyen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között várható. Most napokig nem kell fronthatástól tartani.