Az Alzheimer-kór korai tünetei

Az Alzheimer-kór hallatán a legtöbben 65 éven felüli betegekre asszociálnak, pedig egyes esetekben már jóval korábban, 40-50 éves kor körül is jelentkezhetnek tünetek. Az alábbi panaszok tehát fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlásra is felhívhatják a figyelmet.

Az időérzék elvesztése

Hogyan kezelhető az Alzheimer-kór? Részletek itt.

Az Alzheimer-kór a memória működési zavaraival is jár, emiatt pedig az időérzékünket is elveszíthetjük. Emellett elfelejthetünk fontos dátumokat, illetve nehézségekbe ütközhetünk jövőbeli események megtervezésénél. Gyakori még az eltévedés, a tájékozódási képesség elvesztése is.

Elvesztett érdeklődés

Szintén fontos tünet lehet, ha hirtelen elveszítjük az érdeklődésünket olyan tevékenységek, hobbik iránt, amelyeket korábban kifejezetten kedveltünk. Egy kutatás szerint a mentális hanyatlással küzdőknél jelentkező apátia súlyosbíthatja az Alzheimer-kórt.

Az Alzheimer-kór kapcsán fellépő kóros feledékenység akár 40-50 éves kor körül is jelentkezhet
Az Alzheimer-kór kapcsán fellépő kóros feledékenység akár 40-50 éves kor körül is jelentkezhet

Látászavarok

Több kutatás is összefüggést fedezett fel az Alzheimer-kór és a látásromlás között. Általában a színek, a kontrasztok, a távolság és a mélység vizuális érzékelésével akadnak problémák. Persze ilyenkor sem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, gyakran előfordul, hogy csupán a korral járó természetes látásromlásról van szó.

Révedés a semmibe

Az Alzheimer-kór a kognitív funkciók változásával jár, emiatt előfordulhat, hogy a beteg nehezen hív elő különféle ismereteket, emlékeket. Nem ritka, hogy akár perceken át mered másokra vagy tárgyakra anélkül, hogy egyetlen szót is szólna.

Feledékenység

Bárkivel előfordulhat, hogy néha-néha nem a megszokott helyükre teszi vissza a dolgokat. Ha azonban állandóvá válik, hogy mindent szanaszét hagyunk, majd nem találjuk például a kulcsunkat vagy a telefonunkat, az is lehet az Alzheimer-kór jele. Tünet lehet továbbá a személyes higiénia feltűnő leromlása, szennyes ruhák viselése, a korábbinál ritkább, gondatlanabb tisztálkodás.

Forrás: care2.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra