Az ön érzelmei, igényei legalább annyira fontosak mint azé, akit gondoz. Ha ön nem piheni ki magát, ha nem vigyáz az egészségére, akkor azzal rosszat tesz a gondozott családtagjának is.
Türelem - de hogyan? Alzheimer-kóros beteggel együtt élni sokszor olyan, mintha kisgyermeket gondozna, csak nagy testbe szorult gyermeket, akinek ráadásul néha meglepően nagy fizikai ereje is van. Ha önnek az idős szülője vagy épp a házastársa szenved ebben a betegségben, akkor ráadásul már kinőtt a "gyermekgondozás, gyermeknevelés" időszakából, terhes lehet ez a fajta gondoskodás.
Ne szégyellje ezt, és ne érezze rosszul magát, ha dühös lesz vagy kétségbeesett. Senkitől nem várható el, hogy a teljes életét feladja, hogy minden percét alárendelje ennek a feladatnak. Önnek is joga van a pihenéshez, az egészséghez, a magára fordított időhöz. Higgye el, jobban tudja gondozni a szerettét, ha önmagára is gondot visel!
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ne feledje, ön egy átlagos ember, aki megpróbálja a legtöbbet nyújtani egy nehéz helyzetben. Természetes, hogy dühbe gurul, mert hozzátartozója gyerekesen viselkedik vagy idegesítő dolgokat csinál. Viszont sem önnek, sem a betegnek nem jó, ha ilyenkor kiabálni kezd. Jobb, ha átmegy egy másik szobába, ahol átadhatja magát az érzelmeinek, megvárhatja, hogy megnyugodjon. Ha viszont ez gyakorivá válik, akkor kérje ki orvos, gondozó tanácsát is.
Heves érzelmek - ne fojtsa vissza őket Előbb-utóbb elő fog fordulni, hogy kínos helyzetbe kerül demens hozzátartozójának viselkedése miatt utcán vagy nyilvános helyen. Ez is természetes, ezt is fel kell dolgozni. Segíthet, ha tudatosítja, hogy ez a betegséggel jár, nem szándékos és nem az ön megalázása, megbántása a beteg "célja". Ha vicces dolgot csinál, inkább próbálja meg a humoros oldalát nézni, mosolyodjon el, nevessen - persze nem kinevetni kell a családtagját, hanem oldani a feszültséget, ami egy ilyen szituációban óhatatlanul előjön.
Gyász - már előre Amikor a család szembesül a diagnózissal, gyakran tanácstalanná válik. Van, aki megpróbál úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Mások szégyellik a helyzetet és titkolózni kezdenek, a beteget nem engedik utcára és látogatót sem fogadnak. Ez sem jó megoldás!
A legfontosabb, hogy minél hamarabb elkezdődjön a beteg gyógyszeres kezelése, kérjen tehát információkat az orvostól és beszéljék meg a terápiát. A kezelés hatására előfordul, hogy a beteg újra képes kommunikálni, visszatér a hobbijához, képes lesz az alapvető szükségleteit még sokáig ellátni, így kitolható az otthonba kerülés időpontja.
A pszichológusok részletesen leírták azt a folyamatot, ahogy egy ember szembesül a megváltoztathatatlan diagnózissal: a tagadás, majd titkolózás, a depresszió, a beletörődés és a halál előtt elinduló gyászolás mind-mind természetes velejárója ennek a helyzetnek. Ha nem tud megbirkózni az érzéseivel, keressen fel pszichológust, aki segít ebben!
Családi kapcsolatok Az Alzheimer-kóros beteg gondozása nem egy ember feladata. Ha van más tagja is a családnak, akkor feltétlenül beszéljenek a helyzetről, egyezzenek meg, hogy ki milyen arányban és módon vesz részt a gondozásban.
Az, aki nem él egy fedél alatt a demens beteggel, tud segíteni időnkénti felügyelet-átvállalással, szervezéssel, teendők elintézésével és pénzzel is, vagy például a lakás biztonságosabbá tételében. Az a jó, ha nem érzi magát mártírnak egyik családtag sem!
Az Alzheimer-kóros beteg egyre kevésbé ismeri meg szeretteit, mégis nagyon fontos, hogy lássa őket élőben, illetve fényképről, videóról. Az ismerős arcok látványa felébreszthet emlékeket és kiindulási alap lehet beszélgetésekhez. A betegség kezdeti szakaszában sokan készítenek lapozgatható fényképalbumokat, amiket időről-időre átlapozgathatnak. Egyes gyógyszerek hatására az emlékek egy része időről-időre visszatérhet, a beteg újra megismeri hozzátartozóit.
Kapcsolat a külvilággal Az Alzheimer-kóros betegek esetében különösen fontos a bizalom, mert a kór sajátossága, hogy a beteg nehezen tájékozódik, nagyon kiszolgáltatottnak érzi magát. Biztonságérzetét a gondozó erősíti, ő az összeköttetés a páciens és külvilág között, ő az, aki megszűri a világból érkező információkat.
Erre a "szűrésre" azért van szükség, mert a demens betegek feldolgozóképessége gyengébb, már az is jó, ha a saját világában tud tájékozódni, az nem várható el, hogy a külvilágban is eligazodjon. Ezért kell megszűrni, hogy milyen információk jutnak el a beteghez. Felesleges olyan döntések meghozatalával terhelni, amelyekre igazából úgysem képes.
Válasszunk tehát mi, hogy milyen ruhát vegyen fel, hova menjenek sétálni, mi legyen az ebéd, mikor kell bevenni a gyógyszert (esetleg használjunk olyan gyógyszerformulát, amely nem kelt ellenállást a betegben) és valamelyest kíméljük meg az olyan hírektől, amelyek felesleges aggodalmat keltenek benne. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne nézzen tévét, ne hallgasson rádiót, de ha rosszul reagál az ilyen szituációkra, akkor fontoljuk meg, mit engedünk néznie, hallgatnia.
Elengedni a beteget Kétszer gyászol, akinek Alzheimer-kóros a családtagja. Gyászol már akkor, amikor a beteg lelkileg elveszíti a kapcsolatát a való világgal, amikor átalakul a személyisége. Amikor az évtizedekig tisztelt és szeretett személy helyett már egy "idegennel" osztja meg az életét, akit ráadásul egyre nehezebb ellátni, gondozni mind fizikailag, mint lelkileg.
A szeretett lényt egyszer akkor veszítjük el, amikor még él, és egyszer akkor, amikor fizikailag is meghal. Mindkettő szörnyű trauma!
Ez is érdekelhet
Nyugtassa meg a tudat, hogy vizsgálatok szerint a betegség megfelelő szakaszában speciális intézményben, közösségben gondozott betegek állapotromlása lassul és jobb minőségű életet élhetnek, lehetőség van arra, hogy a gyógyszeres terápiát pontosan betartsák.
