Harmadik nekifutásra tudunk csak személyesen találkozni, annyira elfoglalt. Most is kevesebb, mint egy órája van, de megnyugtatom, hogy elég lesz. Dr. Ficzere Andrea már nemcsak a zuglói gyógyító intézmény vezetői feladatait látja el, hanem a főigazgatókból álló országos testület, a Magyar Kórházszövetség elnöki teendőit is. Megkér, hogy hangsúlyozzam: az ő felfogása szerint az elnökségnek van elnöke, és nem fordítva.
HáziPatika.com: Bár közel 100 év alatt a kórházszövetségnek korábban csak egyszer volt női elnöke, az elnökhelyettesek között több nő is képviselteti magát. Mit gondol, van ennek előnye? Hozhat ez más irányvonalat?
Dr. Ficzere Andrea: Nem vagyok sem feminista, sem annak az ellenkezője, de szerintem jó, ha van egyfajta kiegyensúlyozottság a rendszerben. Szokták mondani, hogy a nők többfelé tudnak koncentrálni, mint a férfiak, akik viszont mélyebben és kitartóbban merülnek bele egy-egy témába. Az biztos, hogy személyesebb elnökségi periódusra készülök, és ezt nemcsak a betegekkel, hanem az ágazati dolgozókkal kapcsolatos viszonyra is értem, hiszen a munkatársainkra úgy kell vigyáznunk, mint a gyémántra. Hiába csökkent a külföldre történő elvándorlás mértéke, a pályaelhagyás és a szakmán belüli átigazolás még mindig súlyos probléma. Ezért az egyik legfontosabb dolog, hogy mindent megtegyünk azért, hogy megtartsuk őket - ebben pedig óriási szerepe lehet annak, ha javítjuk az általános komfortérzetet. Talán erre lehet érzékenyebb egy nő.
HáziPatika.com: Az Uzsokiból sokan mentek el?
F. A.: Itt is van fluktuáció. Azt látom, hogy hullámokban jönnek dolgozók, és hullámokban távoznak. Tény, hogy a megtartásukhoz lényegesen nagyobb fizetéseket kellene számukra biztosítanunk, mint amennyire most keretünk van. Tapasztalatom szerint azonban a fizetésnél sok esetben fontosabb a megfelelő hangulat, a támogatás, az elfogadás, a megbecsültség, és az, ha partnernek tekintjük őket. Persze, nekünk is az a célunk, hogy lényegesen magasabb legyen az orvosok, a szakdolgozók és a műszaki-gazdasági területen dolgozók fizetése, ugyanakkor vezetőként kötelességünk mindent megtenni, amivel jobb lesz a kollégák komfortérzete.
HáziPatika.com: Azért mondjon számot, hány milliárdot kellene a kielégítő béremeléshez beletenni a betegellátásba?
F. A.: Nem szeretnék, de nem is tudok pontos számot mondani. De nem is ebből kell kiindulnunk. Egyrészt a finanszírozásból legalább egy plusz hónapnyi pénz hiányzik, ugyanakkor - anélkül, hogy részletekbe mennék - egy sor intézkedést kellene ahhoz hozni, hogy ne termelődjön újra az adósság. A dolgozói fizetéseket pedig úgy kell megállapítani, hogy se a multik, se a magánintézmények ne jelentsenek konkurenciát. Utóbbiak esetében a magasabb bérnél is nagyobb előnyként élik meg az ott dolgozók, hogy őrült hajtás és feszültség helyett lényegesen nagyobb nyugalomban végzik a munkájukat. Az állami szférában is csökkenteni kell a kollégákra háruló terheket, és amennyire a dolgozói hiány engedi, több pihenést kell biztosítani számukra.
HáziPatika.com: De ha emberhiány van, a szervezés sem segít, mindenképpen nagy lesz rajtuk a terhelés.
F. A.: Így van, maguk a kórházak is túlterheltek. Ezért kellene megerősíteni az alapellátást és a szakellátást. Sok olyan beteg fekszik ugyanis az intézményekben, aki nem oda való. Jó példa erre a sürgősségi ellátás, ahová a beérkezők 40 százaléka azért jön, mert ott 24 óra alatt megkapja mindazt, ami a lassan és zökkenőkkel működő alap- és szakellátásban sokkal tovább tartana. Nagyon megterhelő azoknak a gondozása is, akiknek a szociális, a rehabilitációs vagy az ápolási intézményekben lenne a helye, nem pedig aktív kórházi ágyakon.
HáziPatika.com: Igazgatóként milyen elbúcsúzni egy orvosától, nővérétől, aki elhagyja a kórházat? Milyen szemben állni azzal az alkalmazottal, aki azt mondja, külföldre megyek, mert nekem ott jobb lesz? Mit tud neki mondani?
F. A.: A legjobbakat kívánom neki, megértem őt, és ezt őszintén így gondolom. Intézményvezetőként persze vérzik a lelkem. Ugyanakkor bizakodó is vagyok, mert azt látjuk, hogy kezd megfordulni a trend, és egyre többen jönnek vissza. Fontos ugyanis számukra a család, a magyar kultúra, és az, hogy a gyermekük itthon járhasson iskolába.
HáziPatika.com: És a pályaelhagyó szakdolgozók? Ők is visszajönnek egy idő után?
F. A.: Én már hoztam olyan döntést, amivel bérfeszültséget teremtettem a saját intézményemen belül. Azzal marasztaltam valakit, hogy megemeltem a fizetését. Úgy gondoltam, hogy inkább magasabb bért adok neki - azzal együtt, hogy az ő területén a többiek járandóságát is ehhez kell majd igazítani, mert így igazságos -, minthogy elengedjem, és bérnővért alkalmazzak sokkal magasabb fizetésért.
HáziPatika.com: Ha már a magasabb fizetésnél tartunk: mit gondol, mennyire konzerválják a rossz kereseti viszonyok a paraszolvencia rendszerét?
F. A.: Ez sok évtizedes szocializáció, ami előbb-utóbb ki fog halni a rendszerből. Az új generáció (legyen beteg, vagy orvos) számára ez egy kellemetlen, megalázó, elfogadhatatlan helyzet, aminek megoldását a normális kereseti viszonyok jelentik.
HáziPatika.com: Miért olyan biztos ebben?
F. A.: Mert a fiatalok utálják, és szerencsére nem akarnak vele megbékélni, tiszta viszonyokat, valamint átlátható módon megkeresett magasabb béreket szeretnének, és igazuk van. A fiatal beteg sem akar borítékot adni, inkább elmegy a magánellátóba, vagy magánbiztosítást köt, és azon keresztül kap megkülönböztetett szolgáltatást.
HáziPatika.com: Mennyire harcos típus?
F. A.: Nagyon.
HáziPatika.com: Mert az eddig megfogalmazott céljai többségét már a korábbi elnökök is megfogalmazták, rendszerszintű változás mégsem történt. Úgyhogy biztos sokat kell majd harcolnia...
F. A.: Igen, de jó, ha egyre többen mondjuk ugyanazt. Egyébként ezt a szakmapolitika és a nagypolitika is tudja. Lassan megérett a helyzet a változásra, hiszek abban, hogy lesz is.
HáziPatika.com: Mennyire egységes ön mögött a testület?
F. A.: Vannak visszafogottabb szereplők, de úgy gondolom, ha azt érzik, valóban képviseljük a problémáikat, ők is együtt fognak működni.
HáziPatika.com: Mennyit árt a tervezett kancellári rendszer, és az, hogy a hírek szerint több igazgatót is raportra hívtak be a minisztériumba?
F. A.: Sokaknak jogos a félelme, de azért valljuk be azt is, hogy nem mindenki alkalmas a jelenlegi főigazgatók közül a pozíciójára. Közel hét év telt el a kinevezések óta, ez egy kórház életében hosszú idő. Ettől függetlenül először nem arról kellene dönteni, hogy lecseréljünk-e bárkit is. Úgy gondolom, leváltani vagy számon kérni csak akkor lehet, ha minden olyan feltételt biztosítottunk számukra, amelyek között hatékonyan tudnak dolgozni.
HáziPatika.com: Ez azt jelenti, hogy van olyan kórházigazgató, aki rosszul gazdálkodik?
F. A.: Igen, van, aki rosszabbul, és van, aki jobban, de a különbség a kettő között nem lényeges tétel egy kórház költségvetésében. Az adósságokért tehát alapvetően nem ők a felelősek. A magyarázat egyszerű: a költségek nagy részét a bér teszi ki, van, ahol a 60-80 százalékot is eléri. 20-40 százalék jut a gyógyszerekre, vegyszerekre, textíliákra, javításokra, új eszközök beszerzésére, rezsire, üzemeltetésre, stb. Alig marad olyan pénz, amit rosszul lehet elkölteni.
HáziPatika.com: Az Uzsoki eddig híres volt arról, hogy nincs adóssága. Ma már van. Ezt hogy viseli?
F. A.: Nehezen. A gondjaink akkor kezdődtek, amikor beemelték a béremelést a költségvetésünkbe. Ezzel egy időben súlyszámokat is vontak el tőlünk. Nagy a területi ellátási kötelezettségünk, sok jó szakember dolgozik nálunk, népszerű a kórház a betegek körében is, így sokkal többet látunk el, mint amennyire finanszírozásunk van. Ezen beteg oldalról nem szeretnék változtatni, hiszen a minket felkereső betegek nem tehetnek arról, hogy csak ennyi pénz áll rendelkezésünkre, mint ahogy a saját kollégáim sem érdemlik azt, hogy forráshiányra hivatkozva például folyamatosan elhárítsam a betegellátáshoz szükséges új eszközök beszerzését. Nehezebb helyzetben vagyunk, mint korábban, pedig mindent megteszek azért, hogy pluszpénzt hozzak a kórházba.
HáziPatika.com: Önt szeretik itt a kórházban?
F. A.: Nem tudom, de remélem.
HáziPatika.com: Valamennyire biztos tudja...
F. A.: Biztos itt is vannak ellendrukkerek, de szerencsére sokkal több pozitív visszajelzést és szeretetet kapok. Sok jó ember vesz körül, nagyon jól érzem itt magam, nagyon szeretem a kollégáimat és az egész intézményt.
HáziPatika.com: Amikor eldöntötte, hogy orvos lesz, készült arra is, hogy a kórházszövetség elnöki székébe is beül majd?
F. A.: Nem. De mindig orvos akartam lenni. Orvos családban nőttem fel, anyukám, apukám, nagyapám, nagybátyám is orvos, és fel sem merült, hogy ne az legyek. De ezt a gondolatot nem a szüleim sulykolták belém. Már gyerekként is kórházas regényeket olvastam, kórházas filmeket néztem, a szüleimmel bejártam a munkahelyükre, nagyon vonzott az egész közeg. Ugyanakkor borzasztóan taszítottak az egészségügyben tapasztalható feudális viszonyok, ráadásul mindig szerettem új dolgokat kitalálni, majd megvalósítani. Ezt pedig a betegágy mellől nem lehet megtenni.
HáziPatika.com: Neurológus és reumatológus szakorvos. Jut még ideje az intézményvezetés mellett arra, hogy betegekkel foglalkozzon?
F. A.: Nem, és hiányzik is, mert szerettem a betegeimet, és sokakkal még most is tartom a kapcsolatot. Arra viszont figyelek, hogy ha valaki megkeres, akkor személyesen intézzem a sorsát. Ez számomra nagyon fontos.