Immunsejtek adhatnak választ a bőrbetegségekre

A Sydney Egyetem munkatársai új típusú immunsejteket fedeztek fel a bőrben, amelyek feladata a paraziták távolt tartása, és összefüggésbe hozhatóak az ekcémával, valamint egyes allergiás bőrbetegségekkel is.

A sejttípus a kettes csoportba tartozó veleszületett limfoid sejtek (ILC2) családjának része. Ezek létezésére alig öt évvel ezelőtt derült fény a belek és a tüdő tanulmányozása során, ahol az asztmával hozták összefüggésbe. Dr. Ben Roediger, a Centenary Immunvizsgálati Laboratórium kutatója elmondta, ez az első eset, amikor hasonló sejteket találtak a bőrben, ahol kiderült: relatíve nagyobb számban vannak jelen. "Adataink alapján az ILC2 sejtek valószínűleg elnyomják vagy serkentik a gyulladást bizonyos körülmények között" - fogalmazott.

"Még sok mindent nem tudunk pontosan bizonyos bőrbetegségekkel, például az ekcémával kapcsolatban, pedig ezek emberek százezreit érintik. A bőr ILC2 sejtjei rejthetik a kulcsot az okok feltárásához" - magyarázta a laboratóriumot vezető Wolfgang Weninger professzor.

A szakértők Graham Le Gros professzor, a Malaghan Intézet munkatársának segítségével megerősítették, hogy nemcsak egy új ILC2 sejttípust sikerült találniuk a bőrben, de egereken folytatott kísérletek során bebizonyították: ezek a sejtek állítják elő az interleukin 13 molekulát, ami több allergiás problémához, többek között az ekcémához is köthető. Képalkotó diagnosztikai vizsgálatok révén nyilvánvalóvá vált, hogy az újonnan felfedezett ILC2 sejtek jellegzetes mozgása véletlenszerű kilövellésekből és megállásokból áll. "A szünet általában más sejttel való interakciót jelent" - fűzte hozzá dr. Roediger.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Az ILC2 sejtek többnyire a hízósejtek közelében álltak meg, amelyek a parazitás fertőzések elleni harcban játszanak kulcsszerepet, illetve összefüggnek az allergiás reakciókkal is. A könnyen stimulálható ILC2 sejtek képesek a gyors terjedésre és gyulladásos bőrbetegség eredményezésére. "Már folyamatban vannak a további kísérletek, amelyek hozzájárulhatnak a bőrbetegségek gyógyításához" - összegezte dr. Roediger. Az eredmények a Nature Immunology című szakfolyóiratban jelentek meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra