A cukorbetegség, avagy a diabétesz mellitusz egy anyagcserezavar, amely során a szervezet nem képes megfelelően hasznosítani az elfogyasztott ételekből származó egyik energiaforrást, a glükózt, közismertebb nevén a szőlőcukrot. A probléma fókuszában egy hormon, a hasnyálmirigy által termelt inzulin áll, amely egyfajta közvetítőszerepet tölt be a sejtek glükózfelvételében. Függően attól, hogy ez a folyamat hol és milyen okokból szenved kárt, többféle típust is megkülönböztetünk a cukorbetegségen belül.
Az inzulin termelése és működése
A két leggyakoribb típus az 1-es és a 2-es típusú diabétesz, melyek közül az előbbi egy autoimmun betegség, ami azt jelenti, hogy az érintettek immunrendszere - tévesen - betolakodóként azonosítja, emiatt pedig el is pusztítja a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjeit. A hormon hiányában a glükóz a véráramban marad, a sejtek éhezni kezdenek, mindezt pedig a szervezet csak rövid távon képes ellensúlyozni. Az 1-es típusú cukorbetegség kortól függetlenül bárkinél és bármikor kialakulhat, valójában tehát megelőzésről ez esetben nem lehet beszélni, habár jelenleg is folynak tudományos kutatások a témában.
Lényegesen más azonban a helyzet a cukorbetegek mintegy 90 százalékánál fennálló 2-es típusnál. Ennek alapját az inzulinrezisztencia adja, amely során a szervezet sejtjei nem tudnak kellő hatékonysággal kapcsolódni a közvetítő hormonhoz, magyarul mondva, csökken annak glükózfelvételt elősegítő képessége. Emiatt azonos mennyiségű szőlőcukor mellett egyre több és több inzulint kell kibocsátania a hasnyálmirigynek, ami idővel a termelésben részt vevő sejtek kimerüléséhez vezethet. Eközben a vércukorszint is előbb-utóbb kilép a normál tartományból, bizonyos szint után pedig kialakul a tényleges cukorbetegség, amely már visszafordíthatatlan állapotot jelent.
Az inzulinrezisztencia , ezáltal pedig a 2-es típusú diabétesz fellépésében többféle kockázati tényező is szerepet játszik, ezek között pedig akad olyan, amelyre életmódunkon keresztül jelentős befolyásunk van. Mi több, a túlsúlyt és az elhízást, ezen belül is a hastájékon felszaporodó zsírt az egyik legfontosabb rizikófaktorként tartják számon a cukorbetegség vonatkozásában, márpedig egészséges táplálkozással és kellő mennyiségű, az életkornak és az egészségi állapotnak megfelelő testmozgással a legtöbb ember könnyen megszabadulhat a felesleges kilóktól.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Egészségügyi szempontból a 25-ös érték feletti testtömegindex számít problémásnak, amely egy 175 centiméter magas felnőtt esetében körülbelül 77 kilogrammos testsúly felett áll fenn. Ugyancsak veszélyt jelent e tekintetben a magas vérnyomás, a magas koleszterinszint és nőknél a policisztás ovárium szindróma (PCOS), ezek kezelésére tehát szintén fokozott figyelmet kell fordítani. Mindezek nyomán sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért, illetve a kezdődő inzulinrezisztencia visszaszorításáért.
A leggyakoribb szövődmények
Fontos megemlíteni, hogy a 2-es típusú cukorbetegség igen alattomos kórkép. Kialakulása során a vércukorszint fokozatosan, lassan emelkedik, így nem okoz egyik napról a másikra látványos panaszokat, ráadásul a lehetséges tünetek sem túl árulkodóak. Önmagában az egyre gyakoribbá váló vizeletürítés, a gyakran jelentkező éhség és kimerültség, a fokozott fertőzéshajlam, valamint a szájszárazság és bőrviszketés sok esetben nem nyújt elegendő alapot rá, hogy az érintett beteg orvoshoz forduljon. Megeshet tehát, hogy a betegség hosszú időn keresztül észrevétlenül károsítja a szervezetet a magas vércukorszint révén, mielőtt felfedeznék. Sőt gyakran előfordul, hogy éppen valamilyen kialakult szövődmény vizsgálata során derül fény a háttérben megbúvó anyagcserezavarra.
A szövődmények elkerüléséhez elengedhetetlen az egyénre szabott kezelés meghatározása, illetve a páciens részéről annak maradéktalan betartása. A terápia egyaránt magában foglalhat étrendi és általában véve életmódbeli előírásokat (különös tekintettel a szénhidrátbevitelre), gyógyszeres kezelést és inzulinpótlást. A cél a vércukorértékek normál tartományon belül tartása, így a túlzottan alacsony (hipoglikémia) és magas vércukorszint (hiperglikémia) elkerülése. Míg előbbi főként akut következmények (ájulás, kóma) veszélyét hordozza magában, addig utóbbi inkább hosszú távon okozhat problémát.
A véráramban felgyülemlő glükóz többek között vaksághoz, veseelégtelenséghez, lábamputációhoz, valamint egyéb életminőséget rontó szövődményekhez vezethet. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a diabéteszes ideghártya-betegség, avagy retinopátia felelős az összes látásvesztéssel járó eset 2,6 százalékáért. A végstádiumú vesebetegség négyötödét váltja ki cukorbetegség, magas vérnyomás vagy a kettő kombinációja, továbbá a szénhidrát-anyagcsere zavara mellett két-háromszor magasabb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata is. A keringés és az idegek károsodása (neuropátia) révén fekélyes sebek alakulhatnak ki a lábszáron, ami a magas vércukorszintre jellemző fokozott fertőzéshajlammal együtt végül szövetelhalást, ezáltal a végtag szükségszerű amputációját idézheti elő. Az ilyen típusú sebészeti beavatkozások előfordulása 10-20-szor magasabb a cukorbetegek körében.
Ez is érdekelhet
Összességében elmondható, hogy az esetek jelentős részében tudatos életvitellel, egyes káros szokások mellőzésével megelőzhető vagy legalább késleltethető lenne a cukorbetegség kialakulása, ennek ellenére az érintettek száma rohamosan növekszik a világban: a WHO 2016-os jelentése 422 millióra becsüli a kórkép által érintett felnőttek számát, ami többszöröse az 1980-ban felmért 108 millió főnek. Meglévő diabétesz mellett kiemelt fontosságú a vércukorértékek következetes, élethosszig tartó kontrollálása, a lehető legminimálisabbra csökkentve ezáltal a szövődmények kockázatát.
Legjobban: