Többféle orvosi közlési módszer létezik, hogy hogyan mondja el az orvos, hogy a beteg hamarosan meg fog halni. Nem feltétlenül kell közölni a haldokló beteggel, hogy mennyi ideje van hátra. A jellemző kommunikációs problémákról és a végstádiumba ért betegekkel való információközlésről mesélt a Magyar Hospice Alapítvány orvos-beteg kapcsolat programjának vezetője.
A halálhír közlésének formái
Egyes orvosok kertelés nélkül közlik a beteggel, hogy már nincs sok hátra. Ennek azonban komoly érzelmi vetületei, lélekgyötrő súlya van az orvos számára is. A nyers információközlés, az érzéketlenség az orvost szintén feldúlja. Belül ő is őrlődik, hogy kommunikáció tekintetében elégtelen, amit nyújt és ráadásul a beteg visszajelzéseivel szintén számolnia kell.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A tudatos, empatikus nyílt kommunikáció az orvos és beteg számára is megkönnyebbülést jelenthet. A betegek sokszor érzik, hogy nem gyógyítható a baj, ezért nincs szükségük hamis reményekre.
A másik tipikus orvosi hozzáállás ennek az ellentéte: a betegek nem akarják tudni az igazat. A kemoterápia az egyik ilyen tipikus mentsvár, amibe az orvos és/vagy beteg menekül a gyógyíthatatlanság elől. "...én ebből a betegségből már nem tudom meggyógyítani" -hangozhat a másik kitérő válasz.
Az orvost is megviseli a rossz hír közlése
A szenvtelenség oka
A Hospice alapítvány orvosokkal, ápolókkal, betegekkel és hozzátartozókkal készített mély interjúiból kirajzolódik, hogy az egészségügyi dolgozóknak egyszerűen nincs idejük feldolgozni az efféle történeteket. Több ápoló úgy nyilatkozott, hogy "csak annyit tudnak tenni, hogy leszaladnak egy cigire, és kisírják magukat. Nincsenek rítusok, nincsenek feldolgozási módok, esetmegbeszélések, szupervíziók - végső soron idő nincs - írja a magyarnarancs.hu
Előrelépés a kommunikációban
A civil szervezetek és más egészségügyi intézmények egyre nagyobb figyelmet fordítanak a témára. Ilyen előrelépés, hogy a Semmelweis Egyetemen a betegekkel való kommunikációt már a harmadévesek és nem az elsőévesek tantárgyaként vezették be a tanmenetbe. Ekkor már az orvostanhallgatók találkoznak betegekkel, átérzik az üzenetátadás tényleges súlyát.
A teljes cikket a magyarnarancs.hu -n olvashatja.
