A rákgyógyítás évek óta a daganat teljes megsemmisítésén alapszik. Ennek érdekében a kezeléssel "elmennek a falig", a MTA honlapján .
Az ellenállóbb sejteket juttatja előnyhöz a terápia
Az újfajta szemlélet egyik legnagyobb hirdetője Robert Gatenby, a floridai Lee Moffitt Cancer Center kutatóprofesszora, aki az utóbbi években figyelemre méltó elméleti keretet dolgozott ki a daganatok újfajta, „gyengédebb” kezelésének megalapozására. Úgy tekint a daganatokra, mint ökoszisztémákra, amelyekben darwini szelekción alapuló evolúciós folyamat zajlik. Gatenby kezelési modellje három fő feltételezésen alapul, amelyek mindegyikét meggyőző kísérleti adatok támasztják alá.
Első hipotézise, hogy a daganatsejtek már a kezelés megkezdése előtt is különböznek a terápiára való fogékonyságukat illetően: egyes tumorsejtek jobban, mások kevésbé fognak reagálni a gyógyszeres kezelésre. A második feltevés, hogy a kezelés megkezdése után a daganatsejteknek nem kell feltétlenül új mutációkat beszerezniük ahhoz, hogy ellenállóbbá váljanak, hanem elég, ha a sejtekben természetesen meglévő méregtelenítő anyagcsereutakat aktiválják. Ez azért fontos, mert az eleve rendelkezésre álló eszközeik bevetésével a sejtek jóval hamarabb képesek terápia-rezisztenssé válni, mint ha „szerencsés” mutációkra kellene várniuk. Harmadik elmélete pedig az, hogy a tumorsejtek a természetes életközösség tagjaihoz hasonlóan versengenek egymással az élettérért és a táplálékért.
A kemoterápia egy külső szelekciós előnyt biztosít a kezelésre ellenállóbb sejtek számára, hiszen azok nagyobb arányban élik túl a terápiát, mint az azzal szemben gyengébben védekezők. Gatenby azonban arra a kulcsfontosságú tényre hívja fel a figyelmet, hogy kemoterápia híján a rátermettségi viszonyok éppen fordítottak: a rezisztens sejtek kevésbé szaporodóképesek, mint a kezelésre fogékonyak.
A daganatsejtek sajátos módszerrel védekeznek a kemoterápiás szerek ellen. Multidrogrezisztencia-pumpákat alakítanak ki, amelyek megszűrik a kívülről érkező, idegen molekulákat még azelőtt, hogy azok behatolhatnának a sejt belsejébe. Ezzel a módszerrel számos gyógyszerrel szemben képesek megvédeni magukat, és hatástalanítják a kezeléseket. Ennek a védelemnek azonban ára van: a daganatsejtek akár teljes energiatermelésük egyharmadát is a pumpák működtetésére fordíthatják. Ezt az energiamennyiséget ugyanakkor "békeidőben" - tehát ha nincs kemoterápia - saját növekedésükre és szaporodásukra is fordíthatnák, ilyenkor pedig a kevésbé rezisztens sejtek kerülnek előnybe, amelyek nem fecsérlik el az energiájukat a védekezésre.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Gatenby elmélete szerint az összes sejt ugyanazokért az erőforrásokért verseng, így hosszú távon az energiájukat feleslegesen fecsérlő rezisztens sejtek alulmaradnak a küzdelemben. A kemoterápia ugyanakkor gyökeresen átalakítja az erőviszonyokat, a kezelésre érzékeny sejtek tömegével hullanak, míg a kontroll alatt lévők burjánzásnak indulnak. Mindez ahhoz hasonlatos, amikor a betegségek ellen antibiotikumos kezelést alkalmaznak: a gyógyszer megtizedeli a rá érzékeny, zömmel ártalmatlan bélbaktériumokat, és megnyitja a pályát azok előtt a sokkal kellemetlenebb kórokozók előtt, amelyeket mindaddig féken tartott a kompetíció. Megfékezésükre pedig újabb fajta antibiotikumot kell alkalmazni.
Makacsabb daganat újul ki
Azzal, hogy szelektív előnyt biztosít a rezisztens sejteknek, és elpusztítja természetes versenytársait, az ellenállóbb sejtek újból daganatot alakíthatnak ki, amely ezúttal már ellenálló lesz az eddigi kezelésre. A kemoterápia emellett a csontvelőben zajló sejtosztódást is gátolja, ahol az immunrendszerünk védelméért felelős fehérvérsejtek kiképzése zajlik. Károsodása így az immunvédekezés visszaeséséhez vezet.
A fenti érvek miatt Gatenby a kemoterápia jóval szelídebb formáját javasolja. Egyfajta adaptív terápiát ajánl fel helyette, amely csak addig alkalmaz magas dózisokat, amíg a daganat exponenciális növekedését meg nem állítja, azután viszont a tumor méretét folyamatosan figyelve úgy módosítja az adagolást, hogy ne bontsa meg a kezelésre érzékeny és annak ellenálló sejtpopulációk közötti egyensúlyt. Állatkísérletekkel már igazolták, hogy hogy az adaptív terápia jóval hosszabb ideig féken tartja a daganatot a hagyományos magas dózisú kemoterápiánál.
A daganatokkal való együttélés nem formabontó elmélet: egyéb okokból felboncolt fiatal és középkorú nőkben meghökkentően nagy gyakorisággal találnak rosszindulatú emlődaganatokat, amelyek a páciensek életében nem produkáltak klinikai tüneteket. Mindez arra utal, hogy a daganatoknak külső beavatkozás nélkül gyakran egyfajta önszabályozó dinamikájuk van, és előfordulhat, hogy egy megfontolatlanul alkalmazott korai kezelés megbontja ezt a belső egyensúlyt.
Forrás: MTA
Legjobban: