A váladék vagy nyák rossz megítélés valószínűleg abból fakad, hogy a legtöbbször akkor találkozunk vele, ha megfázunk és folyik az orrunk vagy elszíneződött viszkózus anyagot köhögünk fel. A magyar nyelvben nincs is megfelelő semleges szó erre. A legszélesebb körben használt takony kifejezetten profán, vulgáris és szalonképtelen, a váladék pedig túl hivatalos, a nyák túl orvosi. Még a gyerekek körében használt cicakaka sem egy épületes kifejezés. Azaz úgy növünk fel, hogy nincs szavunk, amely segítené ennek a dolognak az elfogadását. A "takony" aztán általában is megalapozza a váladékhoz való viszonyunkat, amely pedig mindenütt előfordul a testünkben, így a belekben, a szemben, a szájban, a fülben a szaporítószervekben és még egy sor más helyen. A nyálka a különféle felületek bevonása révén fontos fiziológiai szerepet játszik, mert részt vesz a hidratálásban, a tisztításban, a jó mikrobák támogatásában és az idegen betolakodók megfékezésében.
"Szeretem a test meg nem énekelt hősének nevezni - mert ez olyasmi, amely hatalmas hatással van az egészségünkre" - mondta a Knowable magazinnak Katharina Ribbeck, a MIT biofizikusa, aki kollégáival a 2018. Annual Review of Cell and Developmental Biology évkönyvben fejtette ki részletesen a váladékok szerepét. Ezeknek az anyagoknak a 95 százaléka víz, de a funkcióinak többsége a maradék 5 százalékból származik. Tartalmaznak különféle sókat, lipideket és fehérjéket (különösen a mucinokat, amelyek a nyálka gélszerű tulajdonságait adják) és hosszú szálakhoz hasonló polipeptideket, amelyek kovalensen kötődő cukrokkal, az úgynevezett glikánokkal vannak bevonva.
A sokszínű mucin
A szervezetben fellelhető nyálkabevonatok nagymértékben változnak a szükséges funkciókkal összhangban. A szemet például vékony, nem különösebben viszkózus nyálka borítja, amely elegendő a hidratáláshoz. A vastagbél belsejében ezzel szemben vastag, gumiszerű bevonat található, amely megakadályozza a baktériumok áthatolását. E fizikai tulajdonságoknak a kulcsát a mucinok adják. Ezek a legnagyobb molekulák, amelyeket a szervezetünk előállít, méghozzá speciális sejtek segítségével. Két fő fajtájuk van: a szekretált (kiválasztott) mucinok, amelyek nagyméretű, hálószerű képződményeket hoznak létre, és a rögzített mucinok, amelyek a sejtekhez tapadnak.
A mucin előállítása a helytől és a körülményektől függően változik. Jól mutatja ezt, hogy az a gélszerű nyálka, amely tisztítja a légutakat, szekretált MUC5B és MUC5AC mucinokból áll. Általában a MUC5B a domináns, a New England Journal of Medicine elemzése szerint körülbelül tízszer bőségesebb, mint például a MUC5AC. Ha azonban fertőzés lép fel, vagy másfajta normálistól eltérő egészségi állapot jelentkezik, a MUC5AC szintje meredeken megemelkedik, így sokkal tartósabb, ragasztósabb nyálka jön létre, amelyet nehezebb kitisztítani a légutakból . Ugyanakkor a MUC5AC miatt sűrűbbé váló váladék megakadályozza, hogy a baktériumok a testünk sejtjeivel érintkezzenek vagy hozzájuk tapadjanak és kárt okozzanak. De például asztma, cisztás fibrózis vagy krónikus obstruktív tüdőbetegség esetén a MUC5AC túltermelése a váladék káros felszaporodását okozhatja a légutakban.
A test más részeiben, például a gyomorban, a magas MUC5AC-szint normális, és segít megvédeni a bélést a savas emésztőnedvek ellen. A bélben aztán egy újabb mucin, a MUC2 a főszereplő. A vastagbélben a MUC2 két réteg nyálkát képez, egy laza külső bélést, amelyben baktériumok élnek, és egy sűrű belső gátat, amely megakadályozza, hogy ezek a mikroorganizmusok behatoljanak az alatta lévő szövet sejtjeibe. A légutakkal ellentétben, "a bélben, valójában a túl sok nyák miatt nincs probléma. Inkább legyen sok, mint kevés" - mondja Gunnar Hansson, a Göteborgi Egyetem mucinbiológusa.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A nyálka a jó mikrobák tápláléka
Manapság a bél mikrobiomja egyre inkább a figyelem középpontjába kerül, mert a szervezetünkben élő mikrobák milliárdjai létfontosságú szerepet játszanak az egészségünk fenntartásában és a betegségek kialakulásában. A mikrobák pedig a nyálka rétegeiben élnek. Valójában világossá vált, hogy e baktériumok közül több is a mucin molekulákat hordozó glikánokat használja primer energiaforrásként.
A baktériumok ráadásul olyan metabolitokat is felszabadítanak , mint például a rövid szénláncú zsírsav-butirát, amelyet a bélsejtek arra használnak, hogy még több mucint termeljenek. A bélrendszerünk természetes lakóival ellentétben a bakteriális kórokozókból általában hiányzik a a mucinok glikánjainak felhasználásához szükséges mechanizmus.
A mikrobák viselkedésének irányítása
A mucinok nem csupán fizikai akadályokat és táplálékot jelentenek a mikrobák számára. A tudósok felfedezték, hogy ezeknek a molekuláknak a felületén lévő glikánok befolyásolhatják a kórokozók viselkedését és fiziológiáját, csökkenthetik terjedési képességüket és kárt okozhatnak bennük. Kimutatták például, hogy a Pseudomonas aeruginosa baktérium, amely számos veszélyes kórházi fertőzés okozója, biofilmet, azaz szorosan kötődő és nehezen felszámolható mikrobiális közösséget hoz létre.
A mucinok azonban megakadályozhatják a biofilm kialakulását, méghozzá sokféle kórokozónál, ideértve a Streptococcus mutans baktériumokat is, amelyek a fogszuvasodásért felelősek. Amellett, hogy a mucinok segíthetnek legyűrni az idegen betolakodókat, testünk rezidens mikrobáinak ellenőrzésében is részt vesznek. Kimutatták például, hogy meggátolják a Candida albicanst, egy általában a mikrobiomban békésen élő gombát abban, hogy patogénné változzon. Ehhez elnyomják a Candida azon képességét, hogy fonalakat képezzen, felületekhez tapadjon, és olyan egyéb tulajdonságokat fejlesszen ki, amelyek lehetővé teszik a károsító hatását.
A mucinok megakadályozhatják a fertőzéseket is. Mike McGuckin, a Melbourne-i Egyetem molekuláris biológusa és kollégái beszámoltak arról, hogy amikor a Helicobacter pylori baktérium, amely gyomorfekélyt és -rákot okozhat, megkísérel hozzátapadni egy sejthez a gyomorban, akkor egy mucin rácsatlakozhat. A mucin ezután leválasztja a sejt membránját, és magával viszi a betolakodót a savas gyomornedvbe.
Ez is érdekelhet
A tudósok abban reménykednek, hogy egyszer mesterségesen is előállíthatják a mucinokat, segítségükkel pedig ellenőrizhetik a mikrobákat . Alkalmazásuk amúgy messze túlmutathat az egészségügyi felhasználáson is.
