Megvan, hogyan lehet átalakítani a vércsoportot

A tudósok megtalálták a módját, hogy az A típusú vért 0-ássá alakítsák át, ami azért nagyon fontos, mert az mindenkinek adható, míg a másik három fajta (A, B és AB) nem. Ezzel hatalmas lépést tehetünk az folyamatos zavartalan vérellátás érdekében, ami a kórházak régi kívánsága.

A vérellátás az egész világon - így Magyarországon is - komoly probléma, ami nem csak a véradók számának csökkenése és a vérpótlást kívánó műtéti eljárások számának növekedése miatt jelentkezik, hanem amiatt is, hogy korlátozás nélkül csak a 0 Rh negatív (Rh-) vér adható mindenkinek. A 0+ vércsoportba tartozók bárkinek adhatnak vért, akik szintén Rh pozitívak. A 0- csoport vörösvérsejtjei pedig mind a nyolc alcsoport számára átömleszthetők, tehát az ebbe a vércsoportba tartozók univerzális donorok. Nulla negatív vért használnak a transzfúziókhoz minden olyan eseteben, amikor valamilyen okból nincs lehetőség az alany vércsoportjának meghatározására, továbbá a gyenge immunrendszerű újszülöttek számára is ez a legmegfelelőbb. A 0+ vércsoportúak kaphatnak vért 0+ és 0- vércsoportúaktól is, utóbbiak számára viszont kizárólag szintén 0- típusú vér adható. Minden más esetben pedig vért csak olyat kaphatunk, ami megfelel a vércsoportunknak.

vér
Pár éven belül megszüntetheti a vérhiányt a vércsoportok átalakítása. Fotó: 123rf

A fentiek miatt talán már érthető, hogy Magyarországon miért jelenkezettvérhiány minden nyáron , különösen a ritkább vércsoportok esetében, amikor az emberek a saját pihenésükre, saját magukra és családjukra figyelnek inkább. A korábbi évek adatai alapján éves szinten 380 ezer véradó van, ők több mint 400 ezer egység vért adnak, ami alig fedezi a kórházak szükségletét. A biztonságos ellátáshoz napi 1600-1800 véradóra lenne szükség, ami a jelenleginél lényegesen magasabb szám . Lehet, hogy ez a probléma egy új felfedezés következtében hamarosan teljesen a múlté lesz.

Egy bélbaktérium szállította a megoldást

A Nature Microbiology folyóiratban megjelent tanulmány arról számol be, hogy életképes módszert találtak az A-típusú vér 0-ássá alakítására a Flavonifractor plautii bélbaktérium enzimjeinek segítségével. Amikor ezeket az enzimeket hozzáadják az A-típusú vérhez, a vérsejtek felületén lévő antigén molekulákat leválasztják a sejtről, s ezzel antigén nélkülivé, azaz 0-ás csoportúvá konvertálják. Mivel a 0- természetes univerzális vérdonorok aránya csak 7 százalék körüli, ez a módszer óriási segítséget jelenthet a kiegyensúlyozottabb vérellátás megteremtéséhez.

Stephen Withers , a University of British Columbia kémiaprofesszora, a tanulmányt író csapat vezetője elmondta az Inverse magazinnak, hogy ez a kutatás közelebb vitte a tudósokat a vércsoportok konvertálásához. Az enzimek használatát ilyen célra először 1982-ben mutatták be B típusú vérre (ami könnyebben átalakítható), de hatalmas mennyiségű enzimre volt szükség ahhoz, hogy eredményt érjenek el. Aztán 2007-ben felfedezték, hogy két bakteriális enzim is eltávolíthatja az A- és B-antigéneket, de nem voltak elég hatékonyak vagy elég szelektívek, és nem működtek a teljes vérben. Ezért azóta is keresték a módot az enzimek hatékonyabbá tételére.

Enzimmágia

Withers kutatásai elsősorban olyan enzimekre összpontosítottak, amelyek összegyűjthetik és lebonthatják a glikánoknak nevezett összetett molekulákat, például a sejtfelszíni cukrokat. A team az emberi székletben izolált bakteriumok DNS-én keresztül találta meg a megfelelő enzimeket. Korábbi kutatások már megtalálták azokat a géneket, amelyek a mucinokat (a vörösvértesteken található cukrokhoz hasonló anyagokat) megemésztő enzimeket kódolják. Ezzel az ismerettel felvértezve az Escherichia coli baktériumban olyan enzimeket tártak fel, amelyek valóban eltávolíthatják az A-antigéneket az emberi vérben, és ezzel 0-negatívvá változtatják.

A vércsoportok megoszlása populációs tulajdonság. Míg Ázsiában a "B" vércsoport a leggyakoribb, az amerikai indiánok szinte 100 %-ban "0"-ás vércsoportúak, Európában pedig az "A"-s és "0"-ás vércsoport dominál. Hazánkban az "A" vércsoport a leggyakoribb (44%), majd ez követi a "0" 32%-al, végül pedig a "B" következik 16%-al és az "AB" gyakorisága mindössze 8%. Részletek!

A kutatók most biztonsági vizsgálatokat indítanak a kanadai vérellátó szolgálat szakértőivel együtt, hogy megbizonyosodjanak, az átalakított vörösvértestek teljesen biztonságosak és funkcionálisak. "Ami miatt aggódnunk kell, hogy az összes A- antigén eltávolítása megtörtént-e, és hogy az enzim nem okozott-e más változásokat a vörösvértest felszínén. Nem hiszem, hogy ez történt, de bizonyítaniuk kell" - mondta erről Withers. A professzor úgy gondolja, hogy ha megkapják a megfelelő finanszírozást, ezzel a laboratóriumi munkával két éven belül elkészülhetnek. Ezt követően azonban a klinikai vizsgálatok még pár évig eltarthatnak. Ha azonban minden jól működik, az forradalmasíthatja a vérellátását azáltal, hogy hatalmas mennyiségű 0-ás vér áll majd rendelkezésre.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra