Új sertésinfluenza-vírust mutattak ki

Miközben a világ a SARS-CoV-2 koronavírus legyőzéséért küzd, a szakemberek az új influenzavírusokat is a legkomolyabb járványveszélyek között tartják számon.

Koronavírus: ilyen lehet a második hullám Úgy tűnik, a világjárványt kiváltó új koronavírus nyárra is velünk marad, a folytatást illetően viszont a szakértők is csak tapogatóznak. Elképzelhető egy második fertőzéshullám az őszi-téli időszakban, ami viszont azt jelentené, hogy a SARS-CoV-2 egyszeriben számos más, szintén légzőszervi megbetegedést kiváltó vírussal találná magát versenyhelyzetben. Részletek itt .

A legutóbbi, pandémiát okozó influenzavírus, a 2009-es sertésinfluenza kevésbé volt halálos, mint amennyire attól tartottak, főként azért nem, mert az idősebb emberek valamennyire védettek voltak ellene korábbi, hasonló vírustörzsekkel való találkozásaik miatt. A 2009-es, A/H1N1pdm09 jelű vírus ellen azóta az éves influenzavakcina védettséget nyújt.

A most, Kínában felfedezett új vírus esetében az embereknek még nem alakulhatott ki erős immunitása ellene. A tudósok ezért az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) a sertések és az iparágban dolgozó emberek ellenőrzésére szólították fel az illetékeseket.

Emberekre is veszélyes

Az újonnan azonosított sertésinfluenza-törzs hasonlít a 2009-eshez, de történtek benne változások. Eddig nem okozott nagyobb veszélyt, de Kin-Chow Chang, a Nottinghami Egyetem tudósa, a kutatócsoport vezetője szerint a G4 EA H1N1-re oda kell figyelni. Az új törzs ugyanis képes szaporodni az emberi légutakat borító sejtekben. 2011 és 2018 közötti adatokat átnézve pedig bizonyítékot találtak arra, hogy vágóhídi munkások is elkapták már.

A forgalomban lévő vakcinák nem nyújtanak ellene védettséget, de lehet őket úgy módosítani, hogy az új törzs ellen is védjenek. Elméletileg influenza-világjárvány bármikor kitörhet, ha olyan új vírus jelenik meg, amelyik emberről emberre terjed. Noha az influenzavírusok folyamatosan mutálódnak, általában nem okoznak világjárványt. A vakcinát azért módosítják minden évben, hogy lépést tartson a mutációkkal.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Pillagó alakú bőrpír jelezheti a nőkre különösen veszélyes betegséget
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Gomolyfelhős idő várható napsütéssel, és a középső és déli megyékben helyenként kisebb eső, zápor is lehet. Az északkeleti, északi szél megélénkül. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Napközben hidegfronti hatás érvényesül, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel szolgálhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Bács-Kiskun
Legrosszabbul:
Somogy
Kezdjük újra