Hasznos a körülmetélés felnőttkorban

A körülmetélés csökkenti a prosztatarák kockázatát, hiszen a beavatkozáson átesett férfiaknál 11 százalékkal alacsonyabb a betegség kialakulásának veszélye.

Körülmetélés 35 évesen?

Azoknál, akik 35 éves koruk után estek át körülmetélésen, a prosztatarák kockázata 45 százalékkal mérséklődik - derül ki egy korábbi kanadai kutatásból.

7 meglepő tény a férfiasságról A férfi nemi szerv az egyik legismertebb és legalaposabban tanulmányozott emberi szerv a Földön, mégis akadnak olyan tények vele kapcsolatban, melyek talán még sokakat képesek meglepni.

A 35 éves koruk után körülmetélt férfiaknál feleakkora a prosztatarák kockázata, körülmetélés prosztatarák daganat
A 35 éves koruk után körülmetélt férfiaknál feleakkora a prosztatarák kockázata

A prosztatarák kifejezetten ritka a zsidó és a muszlim férfiak körében, akiknél kulturális okokból magasabb a körülmetéltek aránya . Bár ezen rákfajta pontos oka egyelőre tisztázatlan, három kockázati tényezőt már sikerült azonosítani: a kort, a családban előforduló megbetegedést és a fekete-afrikai származást.

A kanadai Montreáli Egyetem és az INRS-Institut-Armand-Frappier munkatársai korábban montreáli férfiak egy csoportját vonta be a közös kutatásba, akiknél 2005 és 2009 között diagnosztizáltak prosztatarákot .

Csökken a betegség kockázata?

Bár a felnőttkorban körülmetélteknél csaknem feleakkora volt a betegség kockázata, azoknál, akiknél egyéves koruk előtt végezték el a beavatkozást, csupán 14 százalékkal bizonyult csekélyebbnek a veszély. Az eredmények arra is rámutattak, hogy a körülmetélésnek különösen erős megelőző hatása van a fekete férfiak körében. A résztvevő fekete férfiaknál egyébként 1,4-szer akkora volt a prosztatarák kialakulásának kockázata, mint a fehéreknél, s előbbieknél bármilyen életkorban történt körülmetélés 60 százalékkal csökkentette a veszélyt.

A tanulmány egy korábban megjelent egyesült államokbeli értekezés következtetését is megerősíti, miszerint a férfi körülmetélés előnyei több mint száz az egyhez arányban meghaladják a kockázatokat.

A körülmetélés a fityma egészségügyi, vallási okok, vagy egyéb meggyőződés miatt végrehajtott orvosi eltávolítása. Körülmetélés során a fitymát sebészi úton, helyi érzéstelenítés mellett teljesen eltávolítják, így az nyugalmi esetben sem borítja a makkot. Egyes országokban vallási meggyőződés, vagy a tradíciók miatt már gyermekkorban végrehajtják a körülmetélést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra