Eltűnhet az AIDS, a tuberkulózis és a malária

14 milliárd dollár - több mint 4222 milliárd forint - gyűlt össze orvosi kutatásokra egy adományozói konferencián - jelentette be a Globális Alap (GFATM), amely a HIV/AIDS, a tuberkulózis és a malária ellen küzd.

Három fertőzött szervezetéből is sikerült véglegesen kiirtani a HIV-vírust. Részletek itt!

A kormányzati és nem kormányzati adományokból összesen 14,02 milliárd dollár gyűlt össze. A legnagyobb, 4,68 milliárd dolláros felajánlás az Egyesült Államoktól érkezett - közölte Peter Sands ügyvezető igazgató. A 2020 és 2023 közötti időszakra vonatkozó felajánlások 16 millió ember életének megmentéséhez járulhatnak hozzá, továbbá mintegy 234 millió ember kerülheti el így a fertőzést.

AIDS, HIV, malária, tubekulózis, fertőző betegségek, orvosi kutatások, adomány
Az orvosi kutatások 16 millió embert menthetnek meg. Fotó: iStock

2030-ra eltűnhetnek betegségek

A cél az, hogy az AIDS , a tuberkulózis és a malária eltűnjön el a Föld színéről - mondta korábban az adományozóknak Emmanuel Macron francia elnök. Úgy véli, a betegségek felszámolására kitűzött 2030-as céldátum reális. "Elérhető, ha ma vállaljuk a felelősséget" - fogalmazott.

A francia államfő egy sor olyan országot nevezett meg, amely szerinte többel is hozzájárulhatna a fertőző betegségek elleni küzdelem finanszírozásához. Macron szerint Franciaország már bevállalta a 15 százalékos emelést, és azt javasolta, hogy Japán, Norvégia, Ausztrália is növelje hozzájárulását. Szaúd-Arábiával, Katarral és az Egyesült Arab Emírségekkel szemben is nagyok az elvárások - tette hozzá. Az öböl menti országok Ausztráliával együtt már reagáltak a hozzájárulások növelésére irányuló kérésére.

Új fegyver jön az AIDS ellen

Ahogy korábban megírtuk , a közelmúltban fontos lépést tett az orvostudomány egy biztonságos és hatékony HIV elleni vakcina megalkotása felé. A kutatók reményei szerint néhány éven belül megkezdődhetnek a klinikai vizsgálatok. Mielőtt azonban elkezdődne a vakcina embereknél alkalmazható típusának kifejlesztése és tesztelése, néhány felmerülő problémára még megoldást kell találni. Ezek egyike, hogy az oltóanyaggal befecskendezett citomegalovírus ne tudjon elszaporodni a szervezetben, mivel igen veszélyes kórokozóról van szó. A fertőzés maradandó szervi károsodást okozhat, várandós nőknél pedig súlyosan károsíthatja a születendő magzat fejlődését.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban kevésbé felhős, napos tájak is valószínűek. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 11 és 17 fok közé hűl a levegő. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra