Kína segítséget kér

Kína a lehető leghamarabb hajlandó fogadni az Egészségügyi Világszervezet (WHO) külföldi szakérőit, hogy a helyszínen tanulmányozhassák az új koronavírus-járványt. Arra számítanak ugyanis, hogy a jobb megértés birtokában világszerte fel lehet majd venni a harcot az új kór ellen.

Ahogy már korábban is megírtuk , a napokban mérsékeltről magas szintűre módosította a tüdőgyulladással járó új koronavírus nemzetközi veszélyességét az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A jelenlegi vélemény szerint tehát a veszély nagyon magas Kínában, magas regionális szinten és magas nemzetközi szinten is. "Kínában szükséghelyzet van, de ez még nem jelent világméretű egészségügyi válsághelyzetet" - közölte a szervezet sürgősségi bizottságának ülése után Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója.

koronavírus, koronavírus-járvány, járvány, fertőző betegségek, Vuhan, Kína, WHO, Egészségügyi Világszervezet, vírusos tüdőgyulladás,
A metróállomásokat fertőtlenítik a koronavírus terjedésének megelőzése érdekében Szöulban.Fotó: MTI/AP/Ahn Jung Dzsun

Mint kiderült, azóta az igazgató két napot töltött Pekingben, és tárgyalt a helyzetről a kínai vezetőkkel - köztük Hszi Csin-ping elnökkel, az egészségügyi miniszterrel és a külügyminiszterrel. Mind egyetértenek abban, hogy nagyon fontos lenne jobban megérteni, miként terjed a vírus emberről emberre, mert ettől függ, hogy milyen tanácsokat adjanak a világ országainak. Ennek érdekében a WHO vezetője nagyon rövid időn belül összehívhatja a WHO rendkívüli bizottságát.

Nem ajánlják a Kínába utazást

Kiderült, mi áll a rejtélyes megbetegedések mögött - kattintson!

A vírus rohamos terjedését látva már több országban életbe léptek bizonyos biztonsági intézkedések . Például több repülőtéren ellenőrzik a Kínából érkező utasokat, egyes helyeken pedig határzárról döntöttek. A londoni külügy már módoította is a hivatalos utazási tanácsadását: arra kéri a briteket, hogy egyáltalán ne keressék fel a megbetegedések gócpontjának tekintett közép-kínai Hupej tartományt, illetve lehetőleg Kína többi országrészébe se utazzanak, ha nem feltétlenül szükséges. A már ott tartózkodó briteknek pedig azt javasolják, hogy mielőbb távozzanak onnan, ha erre van módjuk.

Ahogy már olvashatták a HáziPatika.com-on , az új koronavírus már Európában is megjelent, magyar fertőzött azonban egyelőre nincsen - sem a Magyarországon, sem a külföldön élők között. De még olyan külföldiről sem tudnak, aki úgy tartózkodna Magyarországon, hogy korábban megbetegedett volna. Az országos tisztifőorvos tájékoztatása szerint a magyar egészségügyi rendszer felkészült, rendelkezésre állnak a vírust kimutatni képes tesztek. Amennyiben a vírus megjelenne Magyarországon, Budapesten és vidéken is megvannak azok az egészségügyi protokollok, amelyek szerint el kell járni. Müller Cecília egyúttal hangsúlyozta, hogy itt kicsi az esélye a járványnak. A Debreceni Egyetem (DE) vezetése ennek ellenére azt kérte a koronavírussal fertőzött országokból származó több mint ötszáz hallgatójáttól, hogy ne utazzanak haza az érintett térségekbe.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Marad az általában erősen felhős vagy borult idő, de főként keleten lehetnek átmeneti vékonyodások, szakadozások a felhőzetben. Napközben az ország döntő részén megszűnik a csapadék, délután csak kevés helyen lehet kisebb eső, futó zápor, majd estétől dél felől ismételten növekszik a csapadék esélye. Az északi, északnyugati nagy területen kísérhetik élénk, az Alpokalján helyenként erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet hazánk nagyobb részén 12 és 18 fok között alakul, de keleten, délkeleten helyenként pár fokkal melegebb, míg az északnyugati határ közelében hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Komárom-Esztergom
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra