Koronavírus: riasztó tünetekkel járhat az agyköd

Idővel egyre több visszamaradó betegségre, tünetre derül fény a COVID-19-ből felgyógyulóknál. Utóbbiak közé tartozik az agyköd, ami az érintettek számára a munkába való visszatérést is ellehetetlenítheti.

Több tízezer COVID-19-ből felgyógyult beteg szenved a fertőzés hosszú távú következményeitől , melyek közül az egyik legváltozatosabb tüneteket produkáló állapot az úgynevezett agyköd (vagy agyblokk). Akinél agyköd jelentkezik, tudja, hogy valamire vissza akar emlékezni, de hiába erőlteti az agyát, nem sikerül.

Témával foglalkozó cikkében a nytimes.com éppen COVID-19 utáni agyköddel küzdő emberek történetéről számol be. Egyikük, Michael Reagan márciusban kapta el a koronavírust, melynek következtében minden emlékét elvesztette többek között 12 napos párizsi vakációjáról, amelyről néhány héttel megfertőződése előtt tért haza. Egy másik COVID-19-en átesett beteg, Erica Taylor arról mesélt, hogy feledékeny lett és "zavarosan gondolkodott", elfelejtette például hogy hol hagyta az autóját, pedig az otthonához tartozó parkolóban csak egyetlen olyan márkájú kocsi van, mint az övé. Az egyik sürgősségi klinikán dolgozó veterán ápolónő, Lisa Mizelle júliusban lett koronavírusos. Nála az agyköd memóriazavarokkal járt: rutinkezelésekre, laborvizsgálatokra és korábban automatikusan használt szakkifejezésekre nem tudott visszaemlékezni. "Kimentem a vizsgálóból és máris elfelejtettem, hogy pár perccel korábban mit mondott a páciens. Ijesztő volt, úgy éreztem, mintha demenciában szenvednék" - mesélte a The New York Timesnak, hozzátéve, hogyha nem merítette volna ki a betegszabadság-keretét, biztos, hogy tovább lábadozott volna otthon.

agyköd
Megkeseríthetik a COVID-19-ből felgyógyulók életét az agyköd tünetei. Fotó: Getty Images

A zavartság, a delírium , és a különféle megváltozott mentális funkciók - összefoglaló néven encephalopathia, amikor az agy működése átmenetileg károsodik - kialakulása a COVID-19-en átesett betegek esetében eddig sem volt ritka: egy tanulmány szerint éppen ezek miatt van szüksége számos érintettnek hosszabb kórházi kezelésre, és még ezután is gyakran gondot okoz számukra a mindennapi teendők ellátása.

Miért és kinél jelentkezhet agyköd?

A COVID-19 következményeként jelentkező agyköd kialakulásának oka szakemberek szerint több szempontból is rejtélyes. Egyrészt nagyon változatos kognitív tüneteket produkálhat, melyek közé tartozik egyebek mellett a memóriavesztés, a zavartság, a nehéz összpontosítás, a szédülés és a legegyszerűbb, mindennapi tevékenységeket jelölő szavak keresgélése is. Az eddigi tapasztalatok szerint leginkább azoknál alakul ki, akiknél a koronavírus csak enyhe lefolyású, és korábban semmilyen komoly egészségügyi problémával nem küzdöttek.

"A legvalószínűbb magyarázatnak az tűnik, hogy a szervezet SARS-CoV-2 vírusra adott immunválasza akkor sem áll le, amikor a betegeknél alábbhagy a kezdeti fertőzés: tartós immunaktiváció jelentkezik" - vázolta Avindra Nath, az idegrendszeri fertőző betegségek egyik specialistája. Egy másik lehetséges ok, hogy az erekben vagy az ereket bélelő sejtekben jelentkező gyulladás - amely hatékony immunválaszként lép fel - eljut egészen az agyig. Ezt a nézetet vallja Serena Spudich, a Yale orvostudományi karának neurológiai fertőzésekkel foglalkozó szakembere. Az agyköd következtében, amikor az antitestek tévesen támadják az idegsejteket, különféle autoimmun reakciók is felléphetnek. De jelentkezhet bizsergés vagy zsibbadtság is, amennyiben a vírus hatására sérült idegek rossz jeleket küldenek. Néhány embernél az agyköd tüdő-, vagy szívproblémákhoz vezet, amelyek súlyosbíthatják a meglévő neurológiai tüneteket. Ezekben az esetekben a diagnosztizálás azért is nehéz, mert egyelőre még MRI-vizsgálattal sem lehetett kimutatni az ily módon sérült agyterületeket. Ráadásul a neurológusok szerint egyelőre arra sincs válasz, hogy az említett tünetek közül idővel melyek fognak javulni, vagy teljesen eltűnni.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A koronavírus tüneteinek hivatalos listájára idővel újabb és újabb szimptómák kerülnek fel. Nemrég a nyirokcsomó-duzzanattal kapcsolatban merült fel, vajon utalhat-e COVID-19 fertőzésre. Részletek!

A legjellegzetesebb tünetek

A tudósok már nyáron foglalkoztak az agyköd okozta kognitív tünetek "számszerűsítésével". Egy 120 kórházi kezelésen átesett páciens eredményein alapuló francia jelentés szerint a válaszadók 34 százaléka küzdött memóriavesztéssel, 27 százaléknál pedig még hónapokkal a felgyógyulás után is koncentrációs problémák léptek fel. Egy hamarosan megjelenő 3930 COVID-19-túlélő tapasztalatain alapuló amerikai tanulmányból pedig az derül ki, hogy a résztvevők közel 50 százaléka küzdött, esetleg küzd jelenleg is koncentrációs nehézségekkel vagy összpontosítási problémával - számolt be az eredményekről Natalie Lambert, az Indiana Egyetem orvostudományi karának docense, a tanulmány vezető szerzője. A megkérdezettek harmada szenvedett a felgyógyulás után memóriazavaroktól, szédüléstől vagy zavartságtól.

Agyköd testközelből: erről számol be néhány túlélő

Hogy az agyköd okozta tünetek milyen hosszú ideig maradhatnak fenn és milyen nehézségeket okozhatnak a gyakorlatban, arra jó példa a már említett, ügyvédként dolgozó Erica Taylor esete. Ő júniusban kapta el a koronavírust, és azt hitte, hogy egy rövid szünet után visszatérhet a munkába. De annyira dezorientált volt - a távirányítót például mosógépbe tette kimosni -, hogy erről szó sem lehetett. "Az agyamban minden statikus fehér volt" - mesélte. "Az ágy szélén ültem és sírtam. Éreztem, hogy valami nincs rendben, segítséget kellene kérnem, de nem emlékeztem rá, hogy kitől, és hogy mit is kellene kérnem. Elfelejtettem, ki voltam, hol voltam" - érzékeltette. Júliusra aztán javult az állapota, így megkérte a főnökét, hadd térhessen vissza a munkába. De egy újabb "statikus fehér"-epizód után végül csak augusztusban kezdett újra dolgozni. Mint mondta, egyáltalán nem ment könnyen, mert amikor például az emailjeit nézte, olyan volt, mintha görögül olvasna. Szeptemberben aztán a munkaadója ösztönözte, hogy menjen hosszabb szabadságra. "Úgy érzem magam, mintha kibeleztek volna" - vallotta be őszintén.

Nem járt jobban Michael Reagan sem, aki 5 napon át ki-be járt a kórházból. Egy sztenteket és katétereket gyártó cég érrendszeri szakemberként arról számolt be, hogy a nála jelentkező ujjremegés és rohamok miatt - bizonyos esetekben az agyi ködöt kísérő neurológiai tünetek miatt lépnek fel - szó sem lehetett róla, hogy a műtőben például artéria varrást tanítson. Az is problémát okozott neki, hogy a szakmai konzultációkon nem találta a megfelelő szavakat. Mint mondta, "idiótának érezte magát". Ő most szintén a kényszerpihenőjét tölti, mert a betegség előtti időszak szinte teljesen kitörlődött az emlékezetéből. Elfelejtette, hogy mi történt a legutóbbi karácsonyon, kiestek újévi emlékei, és a márciusi, párjával eltöltött párizsi vakáció is ködbe vész: úgy próbál visszaemlékezni, hogy a Párizsban készült fotókat nézegeti: egyelőre nem sok sikerrel. Semmire nem emlékszik, mint mondta, még a Madonna-koncertre és az Eiffel-toronyra sem. De az agyköd nem csak a hosszú távú emlékezetét befolyásolta: előfordult például olyan, hogy a tűzhelyen felejtette a serpenyőben sülő tojást, és elment kutyát sétáltatni.

Ezek az esetek nem tekinthetők általánosnak, de előfordulásuk arra ösztönzi a szakembereket, hogy mindenkit arra biztassanak, hogy amennyiben a koronavírusból való felépülést követően felmerül náluk az agyköd gyanúja, mindenképpen kérjenek orvosi - leginkább kardiológiai és neurológiai - segítséget.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Szitálás, esetleg néhol gyenge eső előfordulhat. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra