Veszélyes szelídség
Az erdőt-mezőt járóknak nem árt ismerni annak a közegnek a törvényeit, amelybe kirándulnak, és érdemes szem előtt tartani az észszerű óvatosságot. A természetes állatszeretetünk ugyanis gyakran elhomályosítja a szükséges veszélyérzetünket, amelynek például a szokatlanul, sokszor meglepően barátságosan viselkedő állatok észlelésekor kellene kialakulnia. Szerethetjük a kis Vukot és társait könyvben és filmben, de semmiképpen nem szabad megfogni, megsimogatni a vadon élő rókát, bármilyen közel kerül is hozzánk. A veszettség legfontosabb tünete ugyanis, hogy az állat addig megszokott viselkedése megváltozik.
A vadon élő állatok rendszerint elvesztik óvatosságukat, "szelíddé" válnak. Ez a szelídség azonban az ember számára életveszélyt jelenthet! A róka félénk állat, a turista csak ritkán, véletlenül pillanthatja meg. Hasonlóképpen az út szélén talált rókatetemhez sem szabad hozzáérni, bármilyen szép legyen is a bundája! Egészséges rókát nemigen lehet gépkocsival elütni. Emberközelbe, autó elé csak a beteg állat kerül, és a betegség legtöbbször veszettség. De ugyanígy sokan nem gondolnak rá, hogy az embert beváró őz viselkedése is valószínűleg a veszettség következtében változott meg. A veszettség elsősorban a vadon élő állatokat érinti, de átterjedhet elkóborolt, kijáró házi kedvencekre, kutyákra, macskákra, sőt az emberre is a beteg állatok nyálával (harapással) vagy vérével (nyúzás, darabolás, stb. során).
Kutya, macskabetegség is
A veszettség-fertőzés következménye egy, a központi idegrendszert érintő gyulladásos folyamat. A betegség lappangási ideje kutyáknál 12-21 nap, általában 1-2 napig tartó "melankóliás" tünetekkel kezdődik. A kutya szomorú, félős, és azt a sebet, amelynek révén megfertőződött, a viszketés miatt buzgón nyalogatja. Ezt a melankóliás szakaszt néhány napra mániás dühöngő időszak váltja fel, a kutya rekedten ugat, ingerlés nélkül is támad és harap, mindenfélét a szájába kap és lenyel, csupán a víztől irtózik, mivel a víz látása a nyelőcső fájdalmas görcsét váltja ki. Ebben a dühöngő szakaszban csavargási kényszer lép fel, és a beteg kutya sokszor nagy messzeségbe elkalandozik.
A szőre csapzott, a farkát behúzza, a betegség utolsó ciklusában lelóg az állkapcsa és a szájából habos nyál ürül. Ugyanis ekkor rágóizmokkal kezdődő bénulás indul, amely ráterjed a hátsó végtagokra is. A hátsó végtagok bénulása különösen futáskor jellemző, amikor is a kutya hátsó részét, mint egy tehetetlen koloncot, maga után vonszolja. A kutya végül teljes bénulás következtében pusztul el. Érdemes még nagy gyakoriságuk miatt a macskákról is említést tenni, különösen azért, mert ezeknek oltása, a kutyákkal ellentétben nem kötelező. Veszettség esetén a macska a kutyához hasonló tünetekkel betegszik meg, van tehát dühöngési szakasz, ami azért veszélyesebb, mert a macskák betegség nélkül is előszeretettel karmolnak, és az így szerzett sebbe könnyedén bekerülhet a fertőzés.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A veszett állat a nyála révén fertőz. Az állat idegrendszerében levő vírusok egy része ugyanis a központi idegrendszerből elsősorban az arcidegen keresztül jut a nyálmirigyekbe, méghozzá nagy mennyiségben. Ezért bármely veszett állat nyála rendkívül sok vírust tartalmaz.
Védőoltás, vakcina
Az emberre, állatra nézve egyaránt gyógyíthatatlan betegség elleni védekezés egyetlen módja a védőoltás. Állatoknál az ismert megelőző védőoltás rendszeres elvégzésére rendelet kötelezi az állattartókat. Embernél ismeretlen, vagy védőoltással nem rendelkező állat harapása esetén kell alkalmazni. Ilyen esetben haladéktalanul orvoshoz kell fordulni. Az oltással rendelkező állat esetén az oltási bizonyítványt az állat gazdájának be kell mutatnia.
Európában évek óta sikerrel alkalmazzák a rókák elleni vakcinázást. 1992 októberében hazánkban is megkezdődött a rókák vakcinázása. Az erdőt járva jellegzetes piros plakátokon jelzik a vakcina kihelyezését - kutyát sétáltatók jobb, ha elkerülik ilyenkor ezt a területet. A vakcinát tartalmazó fólia kapszulát az ember számára bűzös, de a róka által kedvelt ízű és szagú csalétekbe rejtik, amely szürkésbarna színű. A róka, miközben megeszi a csalétket, szétrágja a kapszulát is, így a vakcina bejut a szervezetébe. A csalétekbe helyezett vakcina emberre, állatra ártalmatlan, veszélyt nem jelent. A kihelyezett csalétekhez ennek ellenére nem szabad hozzányúlni. Semmi esetre sem szabad felvágni vagy széttörni, mert a vakcina vírus a bőrbe, szájba, szembe, orrba, sebbe kerülhet. (Amennyiben ez mégis megtörténik, az alábbi biztonsági előírásokat kell alkalmazni: Ha a vakcina ép bőrfelületre kerül, elegendő jódtartalmú fertőtlenítőszerrel vagy ennek hiányában 70 százalékos alkohollal történő lemosás. Ha az oltóanyag friss sebbe vagy nyálkahártyába kerül, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni.)
Veszély esetén
Ismeretlen, vadon élő, őrizetlen állatokat, állattetemeket jobb elkerülni. Megfogásuk, simogatásuk komoly veszélyt jelenthet. Ha veszett rókával találkozunk, igyekezzünk, hogy ne vonjuk magunkra az állat figyelmét. Legfontosabb kerülni a gyors mozdulatokat és csendben maradni. Nyílt terepen meg kell próbálni az állat látóteréből kikerülni. Semmi esetre se fussunk, de ha a közelben erre alkalmas fa van, nem szégyen erre felmászni és ott kivárni, amíg eloldalog. Leghelyesebb a területet azonnal elhagyni és értesíteni a hatóságokat. Az állatot semmiképp se próbáljuk elijeszteni!
Visszatekintő
Az emberiség kb. 4000 év óta ismeri a veszettséget, amelyet antik görög néven lyssa-nak, "nőstény farkas"-nak neveztek. A korabeli írásokban Homérosz, Arisztotelész, Galenus, és Hippokratész is említést tesz róla. Mivel okát nem ismerték, védekezni nem tudtak ellene, így a legrettegettebb betegségek közé tartozott. Úgy tartották, hogy a veszettség magától is kialakulhat, ha pl. a kutyát mostoha körülmények között tartják, vagy csak egyszerűen nagyon ráijesztenek. Ez a babona még ma is él néhol. Pasteur 1881-ben ismerte fel, hogy valamely kórokozó az állat központi idegrendszerét betegíti meg. Mikrobiológiai ismeretei alapján feltételezte, hogy a kórokozó beoltásával ellenanyagképzést tud megindítani a fertőzött szervezetben. A dolgok logikájához csodálatos intuíció is szükséges volt, mivel Pasteur még sem a kórokozót nem ismerte, sem az immunszisztéma és a kórokozó egymáshoz való viszonyáról nem lehetett fogalma. Az ő nevéhez fűződik az első oltóanyag is, melyet 1885. július 6-án próbáltak ki először emberen. Azóta megismerték szerkezetét, tulajdonságait. A világ számos kutatóját foglalkoztatta, hogyan lehetne a veszettségtől véglegesen megszabadulni. Ennek köszönhetően ma már igen jó oltóanyagot tudnak készíteni a betegség megelőzésére.
Ez is érdekelhet
