Immunrendszerünk így jelzi a bajt

Vannak emberek, akik soha nem betegek, de olyanok is, akik már attól ágynak esnek, ha kicsit megfújja őket a szél. Állóképességünkre számos dolog van hatással, érdemes ismerni ezeket.

Édesszájúak vagyunk

Ha túl sok cukrot eszünk, akkor ez nem csak a vonalainkon fog gyorsan meglátszani. Egy amerikai szaklapban jelent meg a tanulmány, amely szerint napi 100 gramm cukor (ez körülbelül három doboz cukros üdítőnek felel meg) elfogyasztása jelentősen csökkenti a fehérvérsejtek baktériumölő képességét.

A megfelelő higiénia és a rendszeres sport mellett a jó táplálkozás is fontos, hogy kihozzuk immunrendszerünkből a legtöbbet. Ha odafigyelünk arra, hogy mit eszünk, nagyobb eséllyel kerülnek el a fertőzések, betegségek, a többi között a megfázás. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

Nem iszunk eleget

Nem véletlen, hogy olyan sokat halljuk, mennyire fontos a megfelelő folyadékbevitel. Testünknek sok vízre van szüksége, hogy ki tudja mosni a mérgező anyagokat. A napi folyadékigény egyénenként változó - onnan tudhatjuk legbiztosabban, hogy eleget ittunk-e, hogy vizeletünk milyen színű. Ha világossárga, akkor a folyadékbevitel megfelelő volt.

Súlyfeleslegünk van

A túlsúly nem tesz jót a szívnek, az agynak és a többi szervnek sem, ráadásul az immunrendszerre is negatív hatással van. Több kutatás is igazolja, hogy a túlsúlyos emberek sokkal gyakrabban betegszenek meg. A súlyfelesleg zavarokat okozhat a hormonális egyensúlyban, ami gyulladásokhoz, illetve az immunrendszer gyengüléséhez vezethet.

Immungyengeségről árulkodhat, ha nagyon kívánjuk az édességet
Immungyengeségről árulkodhat, ha nagyon kívánjuk az édességet

Száraz az orrunk

Bár az orrfolyás nem túl kellemes, valójában jól megvéd a nátha és a megfázás ellen. A váladék ugyanis csapdába ejti a kórokozókat, amelyek így nem tudnak bejutni a szervezetbe. Ha azonban orrnyálkahártyánk túl száraz, a baktériumoknak és a vírusoknak sokkal könnyebb dolguk van. Ha a szárazság krónikus, forduljunk orvoshoz, mielőtt még megbetegszünk.

Forrás: prevention.com

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra