Bár a nők többsége azonnal a legrosszabbra gondol, ha hirtelen és nem szűnő fájdalom jelentkezik a mellében, esetleg elváltozást észlel rajta, vagy csak a menstruációs ciklusától független érzékenységet tapasztal, mégis még mindig túl sokan vannak, akik nem fordulnak tüneteikkel időben orvoshoz. Pedig a mellrák, hasonlóan más daganatokhoz, annál nagyobb eséllyel gyógyítható, minél hamarabb fedezik fel és kezdik meg a kezelést. Magyarországon a Nemzeti Rákregiszter legfrissebb, 2017-es összesítése szerint abban az évben 8754 nőt diagnosztizáltak az emlő rosszindulatú daganatával. Ha ebből kivonjuk a kiújuló daganatos eseteket, átlagosan 6 ezer nő betegszik meg évente. A halálozási statisztikák azonban alátámasztják, hogy még mindig túl sok esetben fordulnak későn szakemberhez az érintettek, a daganatos betegségek között ugyanis a nőknél továbbra is a vezető halálokok között van az emlőrák – évente közel 2 ezer áldozatot követel ez a betegség.
Testünk vészjelzései
Nem véletlenül hangsúlyozza minden szakember, hogy a korai felismeréshez nélkülözhetetlen az önvizsgálat, melyet a nőknek havonta érdemes elvégeznie. Emellett nagyon fontos lenne a rendszeres rákszűréseken való részvétel is. Magyarországon 2001 óta minden 45 és 65 év közötti nőt névre szólóan hívnak mammográfiára kétévente, hogy ezzel is fokozzák a nők melltudatosságát, növeljék annak esélyét, hogy időben felfedezzék a rosszindulatú elváltozásokat, és így még időben elkezdjék a betegek kezelését. De melyek azok a jelek, melyekre mi magunk is felfigyelhetünk?
Ha megkérdeznénk tíz nőt, valószínűleg tíz kapásból a csomót említené, annak ellenére, hogy nem minden mellben megjelenő csomó jelenti azt, hogy emlőrákunk van. Okozhatja például viszonylag ártalmatlan ciszta, kényelmetlen melltartó, hormonális változások, fibroadenoma is. Mégse vegyük félvállról az emlőben lévő csomót, főképp, ha újonnan jelenik meg és fájdalommentes, ez ugyanis – akármilyen közhelyes – a mellrák leggyakoribb szimptómája. De jelezhetik az emlő rosszindulatú daganatát az alábbi korai tünetek is:
- a mellbimbó alakjának változásai,
- a ciklussal sem múló mellfájdalom,
- a mellbimbó váladékozása (lehet átlátszó, vörös, barna vagy sárga),
- az emlőn megjelenő megmagyarázhatatlan pirosság, duzzadtság, bőrirritáció, viszketés vagy kiütés,
- a kulcscsont vagy a hónalj környéki duzzanat, csomó.
Ha vannak korai, akkor léteznek kései tünetek is, melyekkel szintén nem árt tisztában lenni. Ha ezek bármelyikét is tapasztalnánk, haladéktalanul orvoshoz kell fordulni:
- visszahúzódó, befelé forduló mellbimbó,
- az egyik mell megnagyobbodása,
- a mellen megjelenő gödröcske,
- már meglévő csomó, ami tovább növekszik,
- narancshéjra emlékeztető bőrtextúra,
- akaratlan fogyás,
- megnagyobbodott nyirokcsomók a hónaljban,
- a mellen eddig nem látható, kidudorodó erek.
A környezet vagy a gének a felelősek?
Bár az emlőrák leggyakrabban 50 év feletti nőknél alakul ki, tanulmányok kimutatták, hogy kockázatát az életkoron túl számos egyéb tényező is befolyásolja. Az is előfordulhat azonban, hogy valaki minden olyan rizikófaktort kiiktat az életéből, amelyet csak lehet, mégis kialakul nála a mellrák. Ahogy olyan is van, hogy valaki még az arra hajlamosító genetikai mutációval ( BRCA1 vagy BRCA2 ) is rendelkezik, mégsem jelentkezik nála semmilyen kóros elváltozás. No, de lássuk, melyek azok a rizikófaktorok, amelyeket meg tudunk változtatni és melyek azok, amelyekre nincs hatásunk.
Min kell változtatnunk?
Kutatások kimutatták, hogy a dohányzás, a különböző vegyi anyagoknak való kitettség éppen úgy növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát, mint az éjszakai munkavégzés miatti hormonváltozások. Ezeken túl pedig az alábbiak növelik a rizikót.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Fizikai aktivitás hiánya. Minél ritkábban mozgunk, annál nagyobb a mellrák kialakulásának veszélye.
- Túlsúly, klimax utáni elhízás. A kor előrehaladtával növeli a kockázatot a súly gyarapodása. Kisebb eséllyel alakul ki emlőrák azoknál a nőknél, akik megőrizték normál testsúlyukat, mint elhízott kortársaiknál.
- Hormonterápia. A változókori hormonterápia – főleg, ha ösztrogént és progeszteront is alkalmaznak – megnöveli a mellrák kialakulásának kockázatát, kiváltképp, ha több mint öt évig tart. A hormonok miatt afogamzásgátlótabletták szedése esetén is számolni kell a megnövekedett rizikóval.
- A reprodukciós kórtörténetünk. Ha az első gyermekünk 30 éves korunk után született, nem szoptattunk, vagy soha hordtuk ki egyik gyermekünket sem a terhesség teljes időtartamáig, akkor is nagyobb a mell daganatos megbetegedésének kockázata.
- Alkoholfogyasztás. Kutatások szerint minél több alkoholt fogyaszt, annál nagyobb valószínűséggel alakul ki egy nőnél emlőrák.
Megváltoztathatatlan kockázati tényezők
Vannak olyan rizikófaktorok, ilyen a kor például, melyekre nem tudunk hatással lenni. Nem kell azonban kétségbe esnie azoknak sem, akik az alábbiak közül egy vagy több kockázati tényezővel rendelkeznek, csak sokkal fokozottabban kell ügyelniük a melltudatos viselkedésre. Azaz lehetőleg havonta kell önvizsgálatot végezniük, el kell járniuk a kötelező mellrákszűrésekre és minden más rizikófaktort minimalizálniuk kell. Ha pedig mégis észlelnek bármilyen jelet a korábban tárgyaltak közül, rögtön orvoshoz kell fordulniuk. Lássuk tehát, mely kockázati tényezőket nem tudunk befolyásolni.
- A reprodukciós kórelőzményünk. Ha már 12 éves korunk előtt megjött az első menstruációnk és/vagy csak későn, 55 év felett kezdtünk klimaxolni, az azt jelenti, hogy sokkal tovább voltunk kitettek a női nemi hormonoknak, ami viszont növeli a mellrák kialakulásának kockázatát.
- Tömött, sűrűbb szövetű mellek. Az ilyen típusú emlőknél sokkal több a kötőszövet, mint a zsírszövet, ami megnehezíti a daganatok diagnosztizálását a mammográfiás felvételeken. Ráadásul a tömött, sűrűbb szövetű mellekkel élő nőknél gyakrabban is alakul ki emlődaganat.
- Egyéni emlőrák vagy bizonyos nem rákos mellbetegségek előzményei. Azoknak a nőknek, akiknél korábban diagnosztizáltak már mellrákot, de meggyógyultak, nagyobb eséllyel kell ismét szembenézniük az emlőrák kialakulásával. Vannak azonban olyan nem rákos mellbetegségek – például az atipikus hiperplázia vagy a lokális karcinóma in situ – is, melyek szintén növelik a kockázatot.
- Korábbi sugárterápiás kezelés. Azoknál a nőknél, akiknél 30 éves koruk előtt olyan sugárterápiás kezelést alkalmaztak, mely érintette a mell(ek)et vagy a mellkast (például Hodgkin-limfóma miatt), megnő a mellrák kialakulásának kockázata.
Azok a fránya gének
Az előző felsoroláshoz tartozik, ám mindenképp saját bekezdést érdemel a genetikai háttér. Kutatások bizonyítják, hogy a mellrákos esetek körülbelül 5 százaléka, a petefészekrák esetében pedig azok 10 százaléka köthető bizonyos kóros genetikai elváltozásokhoz. Ezeket a nők mind az anyjuktól, mind az apjuktól, de akár mindkét szülőtől is örökölhetik egyszerre.
Anélkül, hogy elmerülnénk a genetika rejtelmeiben, annyit érdemes tudni, hogy génjeink alapvetően arra vannak kódolva, hogy sejtosztódáskor az esetlegesen megsérülő DNS, azaz örökítőanyag hibáit "automatikusan" kijavítsák. Előfordulhat azonban, hogy egy génmutáció miatt erre képtelenek. Normál esetben ez lenne a BRCA1 és a BRCA2 gének szerepe is, pontosabban, hogy olyan fehérjéket termeljenek, amelyek elvégzik ezeket a javításokat. Ha azonban ezek a gének mutálódnak, úgy már nem képesek betölteni a szerepüket, az érintetteknél pedig értelemszerűen megnő a daganatos megbetegedésekre való hajlam. Bár az Angelina Jolie-ügy óta sokan a BRCA-géneket (az angol breast cancer, azaz emlőrákból kialakult betűszó) csak a mellrákkal azonosítják, azok genetikai rendellenessége a többi között petefészek- és kisebb mértékben prosztata- és vastagbélrákra is hajlamosít. Az emlőrák esetében a családi halmozódású esetek negyede köthető a BRCA1 vagy BRCA2 gének mutációjához.
Segíthet a genetikai vizsgálat
A genetikai fejlődésével és a genetikai vizsgálatok mind szélesebb körű elérhetőségével már lehetőségünk van arra, hogy megvizsgáltassuk génállományunkat, hogy vajon rendelkezünk-e ezzel a viszonylag ritka, átlagosan minden 400. embert érintő mutációval. Fontos azonban tudnunk, hogy még ha pozitív is az eredmény, azaz érintettek vagyunk, az sem egyenlő a halálos ítélettel, sőt előfordulhat, hogy soha nem alakul ki nálunk egyik sem az említett daganatok közül. Mint ahogy akkor sem lélegezhetünk fel teljesen, ha BRCA génjeink "rendben" vannak, hiszen az egyéb tényezők még akkor is hajlamosíthatnak emlőrák kialakulására.
De akkor mi haszna a tudásnak, a genetikai vizsgálatoknak? A válasz egyszerű. Ha tudjuk, hogy genetikai hajlamunk is van az emlőrák (petefészek-, prosztata-, vastagbélrák) kialakulására, akkor még felkészültebbek lehetünk, még gyakrabban végezhetünk önvizsgálatot, nagyobb belső motivációval járunk majd szűrésekre, melyekkel, ha megelőzni nem is tudjuk a bajt, de a lehető legkorábban felfedezhetjük.
Most akkor mindenki végeztesse el?
Alapvetően bárki elvégeztetheti a genetikai szűréseket, ám az alábbi tényezők megléte indokolt(abb)á teheti a vizsgálatot:
- családi halmozódás, azaz ha a családban többször is elfordult emlő- (főképp 50 éves kor előtt), hasnyálmirigy-, petefészek- vagy prosztatarák;
- háromszoros negatív emlőrák előfordulása a családban 60 év alatt;
- mindkét mellben diagnosztizált rákos elváltozás;
- férfi rokonnál diagnosztizált emlőrák;
- korábbi petefészek-, petevezeték- vagy primer hashártyarák, hasnyálmirigyrák;
- askenázi vagy kelet-európai zsidó származás;
- ismert BRCA-mutáció a családban.
Fontos azonban, hogy a genetikai vizsgálathoz minden esetben társuljon szakorvosi konzultáció is, az eredményeket önmagukban ugyanis könnyen félreértelmezhetik az érintettek. Ráadásul, mint említettük, önmagában a genetikai érintettség még nem jelenti azt, hogy biztosan kialakul a rákos megbetegedés, ahogyan a génmutáció hiányában sem dőlhetünk hátra.
