Változókor: milyen bajok üthetik fel a fejüket?

Változókor – görög eredetű kifejezéssel klimax. Létezik rá egy másik kifejezés is, a menopauza, amelynek szó szerinti jelentése: a menstruáció végleges megszűnése. Ezt az időszakot minden nő másként élheti meg, hiszen a tünetek annyira szerteágazóak. De egyvalami közös: a szervezetünk működése megváltozik. Egészségünk megőrzése érdekében azonban érdemes tudni, hogy mely kockázatok erősödnek fel, és mit tehetünk, hogy a lehető legkevesebb hatással legyenek az életünkre.

A természetes öregedési folyamat részeként bekövetkező menopauza már a nők 30-as éveinek végén elkezdődhet, de igazából a negyvenes évek elején jelentkeznek az első tünetek, az ötvenes évek végéig pedig el is múlnak. A magyarországi statisztikai adatok azt mutatják, hogy átlagosan 50-52 éves korban marad el végérvényesen a menstruáció. Tulajdonképpen az egész folyamat hormonális. Először csak csökken, végül teljesen leáll a petefészkek által termelt hormonok, köztük a tüszőhormon, más néven az ösztrogén termelése. A petefészkek folyamatosan öregednek, a petesejtek pedig elfogynak. Bár a panaszok rendkívül szerteágazóak, talán nincs is olyan nő, aki egyáltalán nem érezné zavarónak a változókorát.

Változókorba lépve nehezebben viseljük el a meleget. Gyakran elöntheti testünket a hirtelen forróság, és rendszeresen érezzük azt, hogy ömlik rólunk a víz, ami kánikula idején még elviselhetetlenebb. Van azonban néhány olyan trükk, amellyel a klimax tünetei ellenére is élvezetessé válhat a nyár és a meleg.

A tünetek ritkán jelennek meg egyszerre. Az a gyakoribb, hogy időszakosan tapasztaljuk egyik vagy másik tünetet. Így tehát felléphet verejtékezés, arcpirulás, fülzúgás, fejfájás, koncentrációzavar, szédülés, hüvelyszárazság, de viszkethet a bőrünk, töredezetté válhat a hajunk, csökkenhet a libidónk. Hirtelen, szinte ok nélkül meghízhatunk, rendszertelenné válhat az addig pontos menstruációnk, problémák adódhatnak a vizelet visszatartásával, rendetlenkedni kezdhet a szívünk, romolhat a szemünk, az agyműködésünk, és csontritkulást is diagnosztizálhat nálunk az orvos. Ezek közül jó néhány "csak" kényelmetlen, és kellemetlen, több esetben azonban szakember segítségét kell kérnünk.

szomorú középkorú nő ül a földön
A menopauza tünetei általában a negyvenes évek elején jelentkeznek először. Fotó: iStock

A csontritkulás

Az ösztrogénhiány felgyorsítja a már korábban beindult öregedési folyamatokat - ilyen a csontritkulás, idegen szóval oszteoporózis is. Ilyen esetekben meglepően kis trauma is elég ahhoz, hogy eltörjön egy-egy csontunk. Gyakoriak és rendkívül veszélyesek a csípőtáji törések, mert nehezen és lassan lehet belőlük felépülni. A csontsűrűség változása miatt a csigolyák összeroppanhatnak, melynek következtében gerincferdülés, vagy gerincgörbület is kialakulhat, emiatt veszíthetünk korábbi magasságunkból.

Megelőzés: a D-vitamin fontosságára ma már talán nem kell felhívni a figyelmet, és az is közhely, hogy a kalcium nélkülözhetetlen a csontok számára. Érdemes tehát ezekkel feltölteni a szervezetünk raktárait. A csontok egészségét segít megőrizni a mozgás is, ráadásul nem szükséges, hogy ezek izzasztó edzések legyenek. Szakemberek szerint már napi fél óra séta is rengeteget számít. 50 év felett, illetve azoknál a nőknél, akiknek a családjában már előfordult csontritkulás, már 40 év fölött is ajánlott ellátogatni úgynevezett csontsűrűség-mérésre. Az alig 10 perces vizsgálatra endokrinológus, nőgyógyász vagy reumatológus utalhatja be a pácienst. Az eredménytől függően pedig felírhatnak csontanyagcserét befolyásoló készítményeket is.

Szívbetegségek

Az ösztrogénszint csökkenése rendkívül megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek, köztük a szívroham kialakulásának kockázatát is. Ez azzal függ össze, hogy az alacsonyabb hormonszint növeli a vérzsírok, köztük a koleszterin mennyiségét.

Megelőzés: akárcsak a csontritkulás esetében, itt is a rendszeres mozgás a kulcs - kiegészítve természetesen azzal, hogy meg kell szabadulni a káros szenvedélyektől, és oda kell figyelni az egészséges táplálkozásra. Érdemes egyeztetni háziorvosunkkal is, aki beutalhat EKG-vizsgálatra, és vérvételre, amellyel többek között a koleszterinszint és a vérzsírszint alakulását lehet figyelemmel kísérni, és súlyosabb esetekben szükség szerint gyógyszerekkel kezelni.

Hízás

Jellemzően ebben a korban tesznek szert a nők pluszkilókra, amely a testalkatuk részleges, vagy teljes megváltozásával jár. Sokan panaszkodnak arra, hogy egész nap csak ennének, és nem tudnak ellenállni a zsíros ételeknek, illetve az édességeknek sem. Ráadásul a zsírok a deréktájon halmozódnak fel. Mindehhez hozzájárul még, hogy a mirigyállomány sorvadása miatt megereszkedik a mell, a bőr elvékonyodik, veszít a rugalmasságából, és ráncosodni kezd, a haj megritkul , és a fogak is gyorsabban romlanak, mint korábban.

Megelőzés: nemcsak a karcsú alkatunk, hanem a bőrünk, hajunk szépségének megőrzését is elősegíthetjük a helyes táplálkozással. Fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt, rostban gazdag ételeket. Jótékony hatása miatt együnk például sok lenmagot, kukoricát, babot, borsót, lencsét, brokkolit, káposztát, karfiolt.

Vizeletcsepegés

Ugyancsak az alacsonyabb ösztrogénszint okoz vizelettartási problémákat, szakkifejezéssel élve inkontinenciát. Így a nők gyakran tapasztalhatják, hogy erős köhögés, emelés vagy nevetés során nem tudnak egy-egy cseppet, vagy akár többet sem visszatartani. A háttérben az áll, hogy a hormonok hiánya kihat a húgycső rugalmasságára is.

Megelőzés: célzott tornával, a medencefenék izmait megerősítő mozgásformákkal lehet karban tartani az izmokat. Érdemes akkor is elmenni a toalettre, ha még nem érzünk rá ingert. Illetve kerüljük az alkohol és a koffein fogyasztását, mert ezek irritálják a húgyhólyagot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra