A Gólyahír Egyesület 2000-ben alakult, azzal a céllal, hogy segítse a válsághelyzetbe került, helyzetét kilátástalannak látó, kétségbeesett várandós anyákat, hogy biztonságban kihordhassák és megszülhessék gyermeküket.
Ma már az egész országban megalakultak a Gólyahír Klubok, s huszonkét segélyvonal is működik a megyékben. Az egyesület az elmúlt évben, november végén tartotta meg első Gólyahír Napját.
Fórum a gyermekért
Mórucz Lajosné, Gabi az egyesület elnöke nagyon izgatott volt, hiszen ez az első ilyen nagyszabású rendezvényük, amelyen részt vettek a gyermekvédelmi hivatalok, a szakemberek, a védőnők, az örökbefogadó szülők, s azok az asszonyok, akik az egyesület segítségével hozták világra gyermeküket.
- A konferencia egyik fő témája a gyermekvédelmi törvény várható átalakítása volt, ennek gondjairól, főbb elveiről a Szociális és Családügyi Minisztérium államtitkára, dr. Szemkeő Judit tartott előadást. De szót kaptak a pszichológusok is. Dr. Prevics Erzsébet például a szülővé érés folyamatáról beszélt, majd egy örökbefogadó apa személyes tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. A tanácskozás végén pedig fórum volt, ahol a nyílt örökbefogadásról cseréltek eszmét a résztvevők - tájékoztatott Mórucz Lajosné.
Ez a téma sok embert izgat: akik gyermekre várnak, sokszor nem tudnak dönteni arról, melyik megoldás a kedvezőbb: a titkos vagy a nyílt örökbefogadás.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Mi ez utóbbi mellett döntöttünk - mondja egy örökbefogadó apa. - Tisztábbnak, erkölcsösebbnek éreztük ezt, s tapasztalataink szerint a titkos örökbefogadás sem száz százalékos megoldás, sokszor idő előtt derül fény arra, hogy a kisgyermek úgymond "nem saját", és ez nagy törést okozhat a fejlődésében. Feleségemmel együtt úgy gondoltuk, életünk legfelelősségteljesebb döntése, hogy gyermeket fogadunk a családunkba, s ezt nem lehet hazugsággal kezdeni. A kicsinek is joga van tudni, honnan érkezett, és hogy mi, az új szülők szeretettel vártuk és akartuk őt. Az is megnyugtató volt, hogy megismerhettük az anyát, a körülményeit, megtudtuk, miért döntött úgy, hogy örökbe adja gyermekét. Lényegében mellette álltunk a várandóssága utolsó hónapjaiban, segítettük őt, s nagyon sokat beszélgettünk. Vállaltuk ezt még akkor is, hogy fenn állt a lehetősége annak, hogy a másállapot kilenc hónapja alatt az édesanya meggondolja magát, s mégsem mond le a gyermekről.
Aki meggondolta magát
Katalin ma boldog édesanya. Egy évvel ezelőtt azonban csak egy kétségbeesett asszony volt, aki úgy érezte, bezárult előtte a világ.
- Szerelmes voltam, óh, de milyen szerelemes! - mondja. - Akkor úgy éreztem, ezért mindent fel lehet, és fel is kell áldozni, s a mi kapcsolatunk örökké tart majd... A férfi, akiért a tűz égett bennem, inkább csak elfogadta ezt a lángolást, de nem adott cserébe semmit. Amikor megtudta, hogy állapotos lettem, haragra lobbant, és követelte, hogy vetessem el a gyermeket. Erre nem voltam hajlandó, érveltem, sírtam, könyörögtem, elé öntöttem minden szerelmemet. Ő azonban elhagyott, haraggal és dühvel ment el, azt is közölte, nem vállalja az apaságot, mert egyáltalán nem biztos, hogy az ő gyermekét viselem. Magamra maradtam. A családomtól nem várhattam segítséget, "ugye, megmondtam, hogy nem lesz ennek jó vége!" - dühöngött az apám -, "most vállald a felelősséget, de egyedül". Mit szépítsem a dolgokat, kidobtak otthonról, anyám csak sírt, s azt hajtogatta, nem éli túl ezt a szégyent. "Nem kellesz ezután már senkinek, a gyereknek apja sincs, menj, csinálj valamit - mondta. - Add örökbe, aztán hazajöhetsz. De addig ne légy itt a falu száján, mindenki rólad pletykál majd."
Katalin Budapestre jött, s ismerősöknél húzta meg magát, de ahogy növekedett a pocakja, érezte, egyre terhesebb lesz ő maga is mindenkinek. Valakitől hallott a Gólyahír Egyesületről, s megszerezte az egyik segélykérő telefonszámot.
- Nagyon kedves hölggyel beszéltem, akivel később találkoztunk, és elmondta, milyen lehetőségeim vannak. Anyaotthonba kerültem, s viszonylag békés körülmények között éltem. Eldöntöttem, nem tartom meg a gyermeket, hiszen nem tudnám felnevelni, s 21. század ide-vagy oda, falun még mindig megvetik azokat a nőket, akik férj nélkül szülnek babát. Megismerkedtem a leendő örökbefogadókkal, s úgy éreztem, náluk jó dolga lesz a kicsinek, meglesz mindene, boldog lehet majd. Amikor elérkezett a szülés ideje, úgy éreztem, nemsokára vége lesz a megpróbáltatásaimnak, és elkezdhetek egy új életet, amelyben azonban nincs helye a gyermeknek. Könnyen szültem, az orvos felemelte, és a hasamra fektette a babát. "Fia van, mondta, nézze csak, milyen szép!" Az örökbefogadó szülők kint vártak a folyosón, tudtam, nincs már sok időm, mindjárt bejönnek, és elviszik a csecsemőt. Megsimogattam a fiam fejét, aki belesimult a tenyerembe, és sírni kezdett. "Éhes - mondta az ápolónő - lemosdatjuk az uraságot, aztán, ha tudja, akkor szoptassa meg!" Azt hiszem, az volt az a pillanat, amikor megfordult velem a világ. Tudom, hogy giccses, de igaz: amikor kicsike szájával rátalált a mellbimbómra, és erősen szívni kezdte, mintha hirtelen a helyükre zökkentek volna a dolgok. Hiszen ennek a kisfiúnak én vagyok az édesanyja, képtelenség, hogy máshoz kerüljön.
Egyesületi segítség
Katalin tehát meggondolta magát, s ezt a nyílt örökbefogadás feltételei szerint még megtehette. A leendő örökbefogadó szülők csalódottsága és szomorúsága határtalan volt, de nem tehettek semmit.
- Az egyesület továbbra sem hagyott magamra, segítettek, ahogyan tudtak. A legnehezebb döntés az volt, hogyan mondjam meg a szüleimnek, unokájuk van, akit szeretniük kell. A torkomban dobogott a szívem, amikor hazautaztam, ölemben a kisfiammal, s rettegtem, milyen lesz a fogadtatás. Hát mesébe illő volt... Édesapám szeme könnyes lett, amikor meglátta az unokát, s már arról beszélt, kikaparja annak a szemét, aki egyetlen rossz szót is mer majd szólni a "kishercegről". Csak bámultam, ő lenne az, aki hónapokon keresztül a színemet sem akarta látni, nem keresett, nem beszélt velem...
Gabi örül annak, ha a támogatottjaik közül úgy döntenek, hogy mégis vállalják a kisgyermek felnevelését.
- A gyermek mindig a természetes szülei körében van a lehető legjobb helyen, még akkor is, ha az csonka család - mondja. - Azt szeretnénk, ha ez minden esetben így történhetne, de vannak olyan személyes tragédiák, amelyek nem engedik ezt meg. S akkor bizony olyan családot kell találnunk, ahol a kicsi minden törődést és figyelmet megkaphat. Sokan várnak gyermekre, nálunk is 169 előjegyzés van, tehát akár évekig is eltarthat, hogy sor kerülhessen az örökbefogadásra.
Örökbe, de feltételekkel
Az egyesület nem erőszakosan, hanem csendes megértéssel és figyelmes törődéssel akar segíteni. Elveik szerint csak annak ajánlják fel közreműködésüket, aki ezt maga kéri, s nem befolyásolják a döntéseket sem.
- Nagyon fontos, hogy a "terhesekből" várandós anyákká válhassanak azok a lányok és asszonyok, akiknek a gyermek vállalása nem magától értetődő boldogság.
Ez is érdekelhet
Az egyesület bizonyos szempontból megelőzte a gyermekvédelmi törvény módosítását, hiszen az örökbefogadás feltételei között szerepel, hogy olyan 42 évnél fiatalabb magyar házaspárok jelentkezhetnek, akiknek legfeljebb egy gyermekük van, és rendelkeznek érvényes örökbefogadási alkalmassági határozattal. Mindez lehet kirekesztő, de miután civil szervezetről van szó, az itt dolgozó szakemberek - védőnők, pszichológusok, orvosok - a feltételeket a baba szempontjából a legkedvezőbben határozták meg. VIII.évf./2.szám
