Ezeket érdemes megfogadni egészségünk érdekében

Minden évben megígérjük magunknak és környezetünknek ugyanazokat, aztán végül mégsem álljuk a szavunkat? Akkor valószínűleg rosszul tűzzük ki céljainkat. Az alábbiakban olyan könnyen betartható, hasznos fogadalmakat mutatunk, amelyekből már egy betartása is elég ahhoz, hogy egészségesebbek legyünk.

Az egyik legelterjedtebb szilveszteri szokás, hogy fogadalmakat teszünk az új évre vonatkozóan. Sajnos azonban úgy tűnik, hogy egy másik, nem hivatalos hagyományt is elég sokan követnek: az ígéretek egy hónapon belüli megszegését. Ennek jellemzően az az oka, hogy irreális elvárásokat támasztunk magunk felé, amelyek szilveszter éjjelén még jól hangoznak, néhány héttel később viszont már inkább büntetésnek éljük meg őket. Érdemesebb tehát ezúttal olyan dolgokat elhatározni, amelyek valóban a mi érdekünket, például az egészségünk megtartását szolgálják, és még csak sanyargatnunk sem kell magunkat ahhoz, hogy álljuk a szavunkat. A Reader's Digest gyűjtéséből válogattunk össze olyan viszonylag könnyen betartható, hasznos fogadalmakat, amelyekből már egy betartása is elég ahhoz, hogy 2022-ben sokkal jobb egészségnek örvendjünk, mint korábban.

1. Sétáljunk többet a szabadban

Ha eddig minden évben megígértük magunknak, hogy most már tényleg többet fogunk edzeni, de végül sosem tartottuk be, akkor ideje kicsit átalakítani ezt a fogadalmat. Mivel bármilyen testmozgás jobb, mint a semmi, az új évben a kemény edzések helyett inkább törekedjünk arra, hogy többet sétáljunk a szabadban. A séta ingyen van, nem igényel speciális öltözéket és eszközöket, ráadásul könnyebb időt találni rá, mint egy hosszú edzésre: egyszerűen annyit kell tennünk, hogy ahová csak lehet, gyalog megyünk innentől, nem pedig busszal vagy autóval. A séta egyébként a hangulatunkra és a kreativitásunkra is pozitív hatással van, szóval mindenképpen megéri.

egészség, új év, újévi fogadalmak, egészséges szokások
Néhány apróság betartása is elég ahhoz, 2022-ben sokkal jobb egészségnek örvendjünk, mint korábban. Fotó: Getty Images

2. Feküdjünk le fix időpontban

Az egészségünk megőrzése érdekében kulcsfontosságú, hogy eleget aludjunk. Ha minden este hét-nyolc órát pihenünk, az jót tesz a szívnek, hozzájárul a memória és a normál testsúly megőrzéséhez, valamint segíthet megelőzni a depresszió kialakulását is. Könnyebben szánunk elég időt testünk regenerálódására, ha kötött esti rutint alakítunk ki. Tűzzünk ki egy időpontot, amikor aznapra már eltesszük a telefonunkat, lecsukjuk a laptopot és kikapcsoljuk a tévét, majd igyekezzünk minden este nagyjából ugyanabban az időben ágyba bújni.

3. Igyunk kevesebb alkoholt

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Ha nem iszunk több alkoholt , vagy jelentősen minimalizáljuk az elfogyasztott mennyiséget, az számos pozitív hatással lesz az egészségünkre. Kezdésnek az új évi mámor után érdemes rögtön egy 30 napos alkoholböjtöt tartani - érezni fogjuk a változást.

4. Kérjünk időpontot az éves szűrésekre

Az egészségünk megőrzésének nagyon fontos része a betegségmegelőzés is, ezt azonban hajlamosak vagyunk elbagatellizálni. 2022-től legyen ez másképp! Amint lehet, ütemezzük be az éves szűréseket, és ne felejtsük ki a fogorvosi ellenőrzést sem.

5. Nézessük meg anyajegyeinket

Bőrrákszűrés férfiaknál: miért fontos és mire kell felkészülni?

A bőrrák a leggyakoribb ráktípusok egyike, amely bármely életkorban kialakulhat. A leghalálosabb formája a melanoma , korai felismerés esetén azonban ez is jól gyógyítható. Ezért is nagyon fontos a rendszeres szakorvosi vizsgálat, még akkor is, ha egyelőre nem vettünk észre gyanús elváltozást. Ha az elmúlt egy évben nem voltunk anyajegyvizsgálaton, kérjünk időpontot még januárban!

6. Keressünk egy személyi edzőt

Bár az interneten már rengeteg kinyomtatható edzéstervet találunk, kezdőként mindenképpen szükségünk van egy profira, aki figyeli és kijavítja mozgásainkat. A szakértő továbbá szükség esetén változtathat is a terven, hogy valóban a legjobb eredményt érhessük el.

7. Tegyük egészségesebbé a tévézést

Nincs elég erős motivációnk a rendszeres mozgáshoz, a sorozatokat viszont imádjuk? Akkor itt az ideje, hogy kombináljuk a kettőt. Keressünk egy új sorozatot vagy tévéműsort, ami nagyon érdekel minket, és fogadjuk meg, hogy kizárólag akkor nézzük, ha éppen futópadon vagy szobabiciklin edzünk. Ha tehát látni akarjuk a folytatást, gyakrabban kell mozognunk.

8. Mossunk arcot minden este

Ha eddig nem tettük, akkor 2022-ben mindenképpen alakítsunk ki egy elalvás előtti arctisztítási rituálét . Ezt nemcsak arcbőrünk, hanem egész szervezetünk meghálálja majd, ez a szokás ugyanis segíti az esti elcsendesedést, így pedig hozzájárul a nyugodtabb alváshoz is.

9. Tegyünk egy üveg vizet az ágyunk mellé

A megfelelő mennyiségű folyadék fogyasztása is nagyon fontos ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. Sajnos a rohanós napokon nagyon könnyen elfeledkezünk az ivásról, de ezen változtathatunk, ha minden este odakészítünk az ágyunk mellé egy kis vizet egy pohárban vagy palackban. Így a folyadék lesz első dolog, amit ébredés után meglátunk, és azonnal eszünkbe jut majd, hogy igyunk.

10. Keressünk egy jó pszichológust

A koronavírus-járvány már lassan két éve tartja fent bennünk a bizonytalanságot és a szorongást, nem csoda tehát, hogy az emberek többségének jelentősen romlott a járvány kitörése óta a mentális és lelki egészsége. Kérjünk bátran segítséget egy pszichológustól, ő majd segít, hogy enyhüljenek aggodalmaink és újra visszataláljunk a lelki egyensúlyunkhoz.

+1. Sírjuk ki magunkat valaki vállán

Nem könnyű megengedni magunknak, hogy sebezhetőnek mutatkozzunk mások előtt, ám sokkal bensőségesebbé tehetjük kapcsolatunkat valakivel, ha merünk sírni előtte. Határozzuk tehát el, hogy az új évben kicsit jobban megnyílunk szeretteink előtt, és nem küszködünk tovább egyedül. A sírástól egyébként egyáltalán nem kell félnünk: rengeteg feszültséget felold, és számos jó hatást gyakorol a testünkre és a lelkünkre egyaránt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra