Auguste Fortin VI, a Yale Egyetem orvosi karának szakértője kifejtette egy szakmai konferencián, hogy az orvosok gyakran használnak eufémizmusokat. Például amikor azt mondják egy betegnek, hogy túlsúlyos, valójában arra gondolnak, hogy tényleg szüksége volna a fogyásra, amit egyenesen kimondva azonban szégyenérzetet alakítana ki a páciensben.
Fortin szerint az együttműködési társalgási stílus viszont megerősítheti az adott személy saját motivációját és elkötelezettségét a változtatás iránt. Ezzel egyetértenek a témában könyvet író klinikai pszichológusok, William Miller és Stephen Rollnick is.
Fortin elmondta, hogy miután áttekintette meta-elemzések tucatjait és egyéb tanulmányok adatait az elmúlt évtizedből a testtömeg indexet , a vér koleszterinszintjét, a fogamzásgátlók használatát és gyógyszeres kezeléseket érintő motivációs interjúkról, rájött, hogy ez az új megközelítés meghaladta a hagyományos orvosi tanácsadást, s a vizsgálatok 80 százalékában kapott szerepet.
Ezt a megközelítést „mélyen tiszteletteljesnek” írta le, amely lehetővé teszi a betegeknek, hogy magukévá tegyék a változtatásokat, amelyek hatását látni akarják az egészségükben. Fortin hangsúlyozta, hogy a motivációs interjúnak négy pillére van a gyakorlatban: az együttérzés, az elfogadás, a partnerség és a felidézés. Ez utóbbi tétel különösen fontos, mert azt kívánja meg, hogy az orvosok elismerjék, a motiváció, magukból a betegekből fakad. Azonban úgy véli, hogy az orvosok felelőssége a motiváció fokozása.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A rövid cselekvési tervnek betegközpontú, bizonyítékokon alapuló megközelítésnek kell lennie, amely magában foglalja a motivációs interjú alapelveit. A megközelítést egykor a terapeuták arra használták, hogy támogassák a kábítószer problémákkal küzdő betegeket, majd később úgy konszolidálták és alakították át, hogy megfeleljenek az egyes orvosok sűrű időbeosztásának.
A modell a beteghez intézett egyszerű, nyílt végű kérdéssel kezdődik: „Van valami, amit szeretne kezdeni az egészségével a jövő egy-két hétben?”
Az orvos megkérheti a beteget, hogy vitassák meg az ötleteit részletesebben. Az engedély birtokában segíthet a betegnek meghatározni egy úgynevezett SMART (specific, measurable, achievable, relevant, timed – specifikus, mérhető, elérhető, releváns és időhöz kötött) tervet. Egy ilyen terv feltárja, hogy a tevékenységek és változások közül mi, mikor, hol, és milyen gyakran következik be. Például a beteg dönthet úgy, hogy elkezd sétálni jövő hétfőtől reggelenként kétnaponta 30 percet a saját szomszédságában.
Ha a páciens ötleteket szeretne arra, hogy miként lehet elérni a változást, az orvosnak kell adnia pár általános javaslatot , amelyek relevánsak a beteg céljait illetően. Fortin hangsúlyozta, hogy az orvosoknak mindig engedélyt kell kérniük, hogy megosszák saját ötleteiket, és mindig adniuk kell a betegek egy második lehetőséget, hogy önként hozakodjanak elő a saját elképzeléseikkel.
Miután sikerült felvázolni a SMART tervet, az orvosnak kérnie kell a beteget, hogy sorolja fel hangosan a pontokat, s tegyen ezzel lényegében egy kötelezettségvállalási nyilatkozatot.
Végül az orovosoknak fel kell mérniük a betegek bizalmának szintjét egy tízes skálán. Akiknél a bizalmi érték 7 alatt van, meg kell kérdezni, hogy mit tehetnének hozzá a tervhez, hogy a bizalmuk emelkedjen. Ha sikerül feltárni ilyeneket, akkor ezeket az elemeket utólag be kell építeni a tervbe. Ha nem, akkor az orvos a beteg engedélyével előadhatja saját javaslatait, amelyek másoknál már beváltak.
Fortin elmondta, hogy vannak helyeztek, amikor az orvosok nagyon keveset tehetnek a változások érdekében. Ilyenkor a legkevesebb és talán a legjobb, amit tehetnek, hogy az „eszközkészletükből” előveszik az empátiát.
Forrás: medpagetoday.com
Ez is érdekelhet
