Mire jó a dermatoszkóp?

A dermatoszkópot - azaz egy a bőrre helyezhető mikroszkópot - a bőrön lévő pigmentált (festékes) elváltozások diagnosztikája céljából fejlesztették ki.

A műszer lehetőséget ad a bőr felső rétegeibe való bepillantásra, és azok emberi szemmel nem látható változásainak megfigyelésére. A túlzásba vitt napozás következményeként sajnos megjelenhetnek a bőrön a sokat emlegetett rosszindulatú melanomák, ezekről és az új készülékről dr. Vass Ilona bőrgyógyász szakorvost kérdeztem.

Mivel a melanomák - a legrosszindulatúbb bőrdaganatok - száma a világon mindenütt szaporodik, egyre nagyobb fontosságú a korai diagnózis, mely nagyban megnöveli a gyógyulás esélyeit. Ehhez nyújt segítséget a digitális dermatoszkóp, amely egyszerre teszi lehetővé az azonnali diagnózist és a rendszeres ellenőrzéshez szükséges adattárolást.

Fölöslegesen nem szívesen megyünk orvoshoz. Felismerhetők-e a laikus számára a melanomák, ill. az egyéb orvosi figyelmet érdemlő, gyanús elváltozások?

A laikus elsősorban gyanakodhat arra, hogy bőrén az elváltozás rosszindulatú is lehet. A gyanújelek a következők: ha egy már régen meglévő, festékes anyajegynek, ami eddig csak egy kis barna folt volt a bőrén, a mérete megnövekszik, színe megváltozik, sötétebbé, esetleg vörössé válik, kékes színe lesz, vagy fehér folt jelenik meg a közepében, illetve viszketni kezd. Ezek azok a jelek, amelyek a már meglévő festékes anyajegy esetében gyanúra adnak okot, illetve, ha a bőrön eddig még nem észlelt, újabb sötétbarna folt jelenik meg, különösen, ha hirtelen növekszik.

Nem arra gondolok, hogy egy kisebb anyajegyszerű folt jelenik meg, hiszen ilyenből rengeteg van.

A gyanús tünetekhez tartozik az olyan barna színű, bőrből kiemelkedő, kis burjánzás is, amely végül le is száradhat? Mennyire kell ezekre odafigyelni?

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Ez sok minden lehet, idősebb korban egyéb barnás elváltozások is megjelenhetnek, amelyek teljesen jóindulatúak, napártalom által kiváltott elváltozások, időskori szemölcsök között előfordulhatnak olyanok is, amelyek leszáradnak. Fiatalabb korban, gyermekeknél inkább a vírusos szemölcsök jellemzőek, de ezek nem barnák.

Hogyan zajlik a dermatoszkópos vizsgálat, hogyan lehet megállapítani egy festékes anyajegyről biopszia, szövettani vizsgálat nélkül, hogy az rosszindulatú-e?

Itt nem végzünk biopsziát, a vizsgálat nem jár fájdalommal, nem invazív, és a beteg számára is betekintést nyújt a vizsgálat menetébe a képernyőn keresztül.

A bőrre egy mikrokamerát helyezünk, amely harmincszoros nagyítással a felhám alsó rétegéig, az ún. bazális sejtekig "lelát", és ezáltal azt az alsó sejtsort is láthatóvá teszi, ami egyébként szabad szemmel nem vizsgálható. Ami a diagnózist illeti, erre a dermatoszkópos vizsgálatra fejlesztették ki a dermatoszkópos pontértéket, amit több kritérium, az ún. ABCD-szabály, alapján számol ki a számítógép. A név nem magyar szavak rövidítéséből áll össze, a lényeg az, hogy kiszámításához a bőrelváltozás szimmetriáját, színét, széli részét és a differenciáltságát veszi alapul a program.

Az adatokat a bőrgyógyász viszi be annak alapján, amit a kamerával készített képen lát, a program ehhez segítséget is ad, - így nem maradhatnak ki lényeges adatok - , továbbá összehasonlító ábrákat is tud mutatni. A bevitt adatok alapján számolja ki végül a gép azt a pontértéket, amely egyértelmű választ ad arra, hogy a látott elváltozás jóindulatú, rosszindulatúságra gyanús vagy esetleg már egyértelműen rosszindulatú lehet.

Ha műtétre van szükség, hogyan zajlik, ki végzi el?

Helyi érzéstelenítésben, egyetlen injekcióval történik, megfelelő sterilitási körülmények mellett az épben kivágják a bőrelváltozást. A bőrgyógyászok is elvégezhetik, mi többnyire plasztikai sebészre bízzuk, aki gondosan, nagy rutinnal, a lehető legkisebb visszamaradó heggel tudja kimetszeni az elváltozást.

Mi a teendő akkor, ha nem csupán egy melanomáról van szó, további rosszindulatú elváltozásokra is kell számítani?

A melanoma műtétje ill. további kezelése után természetesen megfigyelésre van szükség. Nagyon nagy előnye ennek a készüléknek, hogy időben is tudjuk követni a bőrön lévő folt változásait. A digitális dermatoszkóp segítségével tároljuk és szükség esetén a kontrollvizsgálat alkalmával összehasonlítás céljából újra előhívjuk a látott képeket.

Régen az elváltozást valami kis átlátszó fólián aprólékos munkával körberajzoltuk, de ezek nem voltak pontosak, nehezebb volt követni, sokszor a fotodokumentáció is körülményes volt. A korábbi dermatoszkópos vizsgálatoknál is nehézkes volt a korábbi felvételek összehasonlítása, a digitális, számítógéppel vezérelt változatnál viszont minden adat együtt van, a korábbi leletek gyorsan visszakereshetők, a program a korábbi képeket össze tudja hasonlítani a legfrissebbekkel. A program segítségével meghatározhatjuk és eltárolhatjuk az elváltozás kerületét mm-ben, így a következő vizsgálat alkalmával egyértelműen eldönthető, hogy nőtt-e az elváltozás.

Mennyire lényeges a családi hajlam és előfordulás?

Lényeges, ahol volt már a családban melanomás megbetegedés, ott fokozottabban kell figyelni a bőrön megjelenő elváltozásokat a családtagokon. Vannak olyan családok, ahol halmozottan fordulnak elő ún. diszplasztikus nevusok. Ezeknek a betegeknek olyan anyajegyeik vannak, amelyek nem szokványos színűek és formájúak, és általában a szokásosnál nagyobb számban vannak jelen a bőrön. Ilyenkor nagyobb annak az esélye is, hogy ezekből rosszindulatú bőrdaganatok lesznek.

Említettük, hogy a melanoma a legrosszindulatúbb bőrdaganat. Hogyan függ össze az elváltozás mérete, kora és veszélyessége? Milyen legkorábbi stádiumban lehet a dermatoszkópos vizsgálattal egyértelműen elkülöníteni a veszélyes elváltozást az ártalmatlantól?

Természetesen gyanús pigmentált elváltozás esetén minél előbb orvoshoz kell fordulni, akkor időben, kezdeti stádiumban való felismeréskor sikeresen gyógyítható a melanoma. Nem mindig, de általában elmondható, hogy minél nagyobb, ill. minél később kerül felismerésre a melanoma, annál rosszabbak a gyógyítás esélyei. A dermatoszkópos vizsgálattal nagyon korai stádiumú bőrdaganatot is fel lehet ismerni. Minden rosszindulatú daganatra igaz, hogy minél később ismerik fel, annál nagyobb az esélye, hogy a környező szövetekbe vagy a nyirokcsomókba, távolabbi szervekbe áttétet képez. Természetesen az áttétek operálása, ill. egyéb kezelése sokkal nehezebb feladat, mint a kezdeti stádiumban lévő daganat sebészi eltávolítása, és az azt követő rendszeres ellenőrzés.

Milyen más bőrbetegségek, bőrdagantok diagnosztikájában használható a dermatoszkóp?

Természetesen más bőrdaganatok felismerésére is alkalmas a digitális dermatoszkóp, így pl. basalioma (szintén rosszindulatú, de nem annyira agresszív daganat), ill. pl. ún. seborrheás verruca (jóindulatú, általában idős emberek bőrén megjelenő elváltozás) elkülönítésére.

Digitális dermatoszkópiás vizsgálatra bejelentkezés a 06-30-388-68-59-es telefonszámon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra