Van, ahol 12 éve nincs háziorvos

Az elmaradott falvaknak 10-12 éve nincs saját háziorvosuk. Van, ahol már feladták a reményt.

A Borsod megyei Felsőtelekesnek tizenhárom éve nincs saját háziorvosa. A helyettesítő orvos hetente kétszer rendel. A közeli Szuhogyban 2006 óta üres a körzet, míg a Nógrád megyei Szirákon öt éve nem találnak háziorvost. Két helyettes doktor látja el a falut - számolt be híradójában a Hír TV .

Álomfizetés, támogatott nyelvtanfolyam, lakhatás, a gyerekeknek óvoda vagy iskola, a házastársnak munkakeresés - ezek várják Skandináviában a kivándorló szakorvosokat. Ön belevágna? Korábbi cikkünkért kattintson !

A Baranya megyei Ibafa 2004 óta nem talál magának háziorvost , pedig szolgálati lakás is jár a praxishoz. "Az utóbbi két évben nem hirdettük, mert a korábbi 8-10 évben érdeklődő sem volt. 2004, 2005, 2006 táján, az elején még volt érdeklődő. Akkor még ezer körül volt a kártyaszám, és azt is kevesellték" - mondta Benes László, a település független polgármestere.

Az elmaradott falvaknak 10-12 éve nincs saját háziorvosuk
Az elmaradott falvaknak 10-12 éve nincs saját háziorvosuk

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ januári adatai szerint majdnem 300 tartósan betöltetlen, azaz legalább fél éve üres háziorvosi körzet van az országban. A helyzet Borsodban, Békésben és Jász-Nagykun-Szolnok megyében a legrosszabb. Tízből négy háziorvos elmúlt 60 éves, ők hamarosan nyugdíjba mennek. "A betöltetlen praxisban az ellátás minősége jelentősen romlik, hiszen a legtöbb esetben helyettesítéssel oldják meg az ellátást, ami az amúgy is túlterhelt kollégák terheltségét fokozza: sérül a kapuőri funkció és a betegellátás rendje" - mondta Békássy Szabolcs, a Háziorvosok Online Szervezetének alapítója.

Az évek óta üres háziorvosi körzetek betöltését a kormány próbálja ösztönözni. A maximálisan elnyerhető összeg 20 millió forint, a praxis megvásárlására külön támogatás jár.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra