Az aranyér első jelei

Négyből három embert élete során legalább egyszer érintenek az aranyeres panaszok. Észleld időben az árulkodó jeleket, mert enyhe tünetek esetén a probléma egyszerűen és hatékonyan kezelhető, elhanyagolva viszont sok szenvedést okozhat. Lássuk, mit érdemes tudni az aranyérről.

A hétköznapi szóhasználattal ellentétben aranyere mindenkinek van, hiszen ez a végbélnyálkahártya alatt található érköteget, amolyan párnázatot jelenti, amely a széklettartási képességért felel. Aranyérbetegségről akkor beszélünk, ha ezek az erek megnyúlnak, elvékonyodnak, megduzzadnak, kifordulnak, fájdalmassá válnak vagy vérezni kezdenek. A betegségnek két fajtáját különböztetjük meg attól függően, hogy az aranyeres csomók a végbél záróizmához képest merre helyezkednek el. Általánosságban elmondható, hogy a külső aranyér súlyosabb, ezért nagyobb fájdalmat, gyulladást okoz, míg a belső aranyér még a korai stádiumot jelenti.

Korai stádiumban, enyhe tünetek esetén az otthoni módszerek, például gyógynövényes ülőfürdők, valamint a vény nélkül kapható kenőcsök és végbélkúpok is segíthetnek. Bővebben erről az alábbi cikkünkben írtunk!

Árulkodó tünetek

Az enyhe fokú belső aranyér esetében – bár sokáig nem okoz tüneteket – egy idő után a tágult vénák vérezhetnek, jellegzetesen a székletürítést követően, élénkpiros vércsíkot húzva a székleten, WC-papíron. Ilyenkor segíthet, ha rostdús fogásokat iktatsz az étrendedbe. Ilyen a teljes kiőrlésű gabonából készült pékáru, a sok zöldség és gyümölcs. Viszkető, feszítő érzés és székelés alatti fájdalom, vérzés esetén érdemes kipróbálni a patikákban vény nélkül kapható, gyógynövénytartalmú, helyi alkalmazású szereket, amelyek kúp és kenőcs formájában is elérhetők.

fajdalom
Érdemes komolyan venni ezeket a korai jeleket. Fotó: Getty Images

Előrehaladottabb állapotban előfordulhat úgynevezett előesés is, vagyis amikor az aranyeres csomó préselés hatására kifordul a végbélnyíláson kívülre. Amennyiben a panaszok nem enyhülnek vagy gyulladt, váladékozó, tapintható vérző dudor keletkezik a végbélnyíláson kívül, illetve erősödik a fájdalom, a viszketés, elhúzódik a székrekedés, fordulj szakorvoshoz!

Cselekedj időben

Az aranyérbetegség nem csak fájdalmas és kellemetlen probléma: az egészen enyhe tünetek kezelés nélkül olyan panaszokká fajulhatnak, amelyek miatt szinte lehetetlenné válik a normális életvitel. Ráadásul a kialakuló gyulladás, illetve a vérrögök kezeletlen állapotban akár sebészeti beavatkozást is igényelhetnek. Előfordulhat, hogy a csomó felszíne kisebesedik, váladékozni kezd. Minél fájdalmasabb az aranyér, annál nehezebb az érintett területet tisztán tartani. Amikor tehát még nem jár állandó fájdalommal, és a vérzés is csekély mértékű, már akkor érdemes kezelni, mielőtt komolyabb gondot okozna.

Ha kell, ne félj segítséget kérni

A vizsgálat nyilván kellemetlen, de a proktológus, gasztroenterológus előtt nincs mit szégyellni, bátran kérj tőle segítséget! A végbéltükrözés ráadásul gyorsan elvégezhető, és azonnal megbízható eredményt ad. Jó tudni, hogy a 18 cm hosszúságú végbélnek csupán az utolsó 2-3 cm-es szakaszában vannak érzőidegek, így a legtöbb vizsgálat és beavatkozás fájdalommentes. Az aranyér vizsgálatával párhuzamosan életkortól és egyéb panaszoktól függően további vizsgálatokat is szoktak végezni, hogy egyúttal kizárják a vastagbél vagy végbél rosszindulatú daganatát, illetve a vastagbélpolipokat. Az elhanyagolt aranyérbetegség biztos, hogy előbb vagy utóbb műtéti megoldást igényel majd. Elhanyagolt állapotú betegeknél ráadásul az érből folyamatosan szivároghat a vér, ami vérszegénységhez is vezethet.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra