A világháború óta nem fogyott ennyire a lakosság

Az utolsó másfél évszázadban soha nem fogyott egyetlen év alatt annyival a magyar népesség békeidőben, mint 2021-ben.

Tavaly decemberben 7336 gyermek született, 1,8 százalékkal, 131-gyel több, mint 2020 decemberében. 16 106-an vesztették életüket, 6,1 százalékkal, 1048-cal kevesebben, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A jelentős csökkenés oka a koronavírus-járvány második hullámának magas, 2020 decemberi bázisértéke - jegyezték meg, hozzátéve, hogy 2019 azonos időszakához képest viszont 44 százalékkal, 4896-tal többen haltak meg.

A népességfogyás itt lesz a legsúlyosabb Míg a fejlett világ vezető országainak lakossága drasztikusan csökken , egy új kutatás szerint az évszázad végére Nigéria lehet a második legnépesebb nemzet, Kínát pedig India is megelőzi majd.

Kilencven éve nem volt ekkora a halálozás mértéke

Tavaly 155 ezren haltak meg, ami 9,9 százalékkal, 13 998-cal meghaladta az egy évvel korábbit, és 20 százalékkal, 25 397-tel múlta felül - a koronavírus-járvány előtti utolsó év - 2019 értékét. Január-februárban 12, március-áprilisban 51, május-júliusban 9,2 százalékkal többen, augusztus-szeptemberben 0,1, október-novemberben 5,9 százalékkal kevesebben hunytak el, mint 2020 azonos időszakában. A halálozások száma a születésekénél nagyobb mértékben emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás a 2020-ban mért 48 664-gyel szemben 62 ezer volt, ami 27 százalékos emelkedést jelent.

A születésszám emelkedése mellett is gyorsabb ütemben fogy a népesség. Fotó: Getty Images
A születésszám emelkedése mellett is gyorsabb ütemben fogy a népesség. Fotó: Getty Images

A Telex cikkéből kiderült: az utolsó másfél évszázadban soha nem fogyott egyetlen év alatt annyival a magyar népesség békeidőben, mint 2021-ben, és annyi halálozás sem volt kilencven éve, mint tavaly.

A születések száma viszont némileg nőtt a tavalyi évben: 93 000 gyermek jött világra, 0,7 százalékkal, 662 újszülöttel több, mint 2020-ban. A születések száma legutóbb 2016-ban volt ilyen magas. Ezen belül januárban 9,4, április-júliusban 2,0 százalékkal kevesebben, míg február-márciusban 5,8, augusztus-decemberben 3,1 százalékkal többen születtek, mint 2020 azonos hónapjaiban.

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Négy régió kivételével a legsúlyosabb járványügyi besorolásba került Európa egésze az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legfrissebb , január 27-i adatai szerint.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +5 °C

Frontális felhőzet vonul át az országon északkeletről dél, délnyugat felé haladva. Az átmeneti felhősödést követően észak felől gyorsan csökken a felhőzet, legtovább délkeleten marad felhős az idő. A Duna mentén és a déli tájakon elszórtan lehet kisebb eső, zápor, estére mindenütt megszűnik a csapadék. Az északkeleti, északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 7 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Szombat éjszaka egy hidegfront érkezik, ami néhány fokos lehűlést hoz majd, illetve az időjárás is változékonyabbra fordul a hatására.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra