Így csökkentenék a pazarlást

Az élelmiszerpazarlás csökkentésére indít programot iskolásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Hogyan kerülhetjük el a pazarlást? Részletek itt.

A Nébih 2016-ban indított programot Maradék nélkül címmel, amely a háztartások élelmiszerpazarlásának megelőzésére koncentrál, azonban számos iskola jelezte, hogy igény lenne egy ilyen fajta tudásátadásra, így kiterjesztették a programot - mondta el Kasza Gyula, a hivatal elnöki megbízottja. Hozzátette, a tudatos vásárlást és környezetvédelmi ismereteket gyerekkorban a legkönnyebb elsajátítani.

Az élelmiszerpazarlás csökkentésére tanítják az iskolás gyerekeket
Az élelmiszerpazarlás csökkentésére tanítják az iskolás gyerekeket

Az iskolákban tankönyvszerű kiadványban mutatnak be olyan praktikákat, amelyekkel a gyerekek is segíthetnek az otthoni élelmiszerpazarlás csökkentésében. A Nébih száz háztatást alapul vevő élelmiszerhulladék-felmérése szerint 68 kilogramm az egy főre jutó élelmiszerhulladék mennyisége évente Magyarországon, aminek csaknem fele tényleges pazarlás.

Budapesttől egészen Párizsig elérne, ha sorba pakolnánk a magyar lakosság éves élelmiszerhulladékát. Ez a mennyiség számos mélyszegénységben élő család élelmezési gondjait megoldhatná. Az uniós állampolgárok többsége nem tudja, mi a különbség a minőségmegőrzési és a fogyaszthatósági idő között, ráadásul sokszor jóval többet vásárolunk, mint amennyire szükségünk lenne. További részletek itt.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti tájakon szakadozott lehet a felhőzet. Hazánk délnyugati, déli felén többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor még erős lehet. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Borsod-Abaúj-Zemplén
Legrosszabbul:
Baranya
Kezdjük újra