Mindenképpen el kell gondolkodnunk azon, hogy nem találkozunk többet a családtagjainkkal, ha a velünk szemben tanúsított magatartásuk rossz érzéseket kelt bennünk - kezdi a felsorolást Claire Jack pszichológus a psychologytoday.com -on megjelent írásában. Tiszteletlenség, kívánságaink, az általunk kijelölt határok figyelmen kívül hagyása, hibáink folytonos felemlegetése - mind-mind olyan viselkedésmódok, amelyek megnehezítik az együttlétet, és keserű szájízt hagynak maguk után. Ez senkinek sem válik a javára, sőt: egy idő után még mentálisan egészséges embereknek is komoly problémát okozhat.
Szintén intő jel lehet, ha a családtagokkal ápolt kapcsolat egyáltalán nem kecsegtet semmilyen pozitív élménnyel, tapasztalattal, visszajelzéssel. A rokonainktól sok jó dolgot kaphatunk, például anyagi vagy érzelmi támogatást, lehetőséget a közös szórakozásra, ám amennyiben úgy érezzük, nem gazdagítják az életünket - noha mi, amit csak tudunk, megteszünk értük -, és nélkülük is ugyanolyan boldogok lennénk, nem sok értelme van küzdeni a velük való együttlétért.
Az erőszakra nincs mentség
Családon belüli érzelmi vagy fizikai abúzus esetén sem tanácsos tekintettel lenni a rokoni szálakra, hanem saját magunk érdekében inkább megszüntetni a kapcsolatot a családtagokkal. Sajnos a legtöbb érintettnek sok időbe kerül felismerni, hogy az (őt ért) abúzus minden formája problémás és elfogadhatatlan. Nem egy családban jellemző például, hogy ha a férfiak agresszívebbek , elintézik egy legyintéssel, hogy "Apa/a bátyád/a nagybátyád már csak ilyen". Az sem tűnik fel mindenkinek, ha az anyák érzelmileg zsarolják a gyerekeiket, előfordulhat ugyanis, hogy az adott famíliában ez "normálisnak" számít. Bármikor is jövünk rá azonban, hogy ez így nem mehet tovább, ne szégyelljük felvállalni a véleményünket, és még véletlenül se higgyük azt, hogy az egész a mi hibánk lenne.
Sokan, mielőtt kilépnének a családból, a rokonaik elé tárják, miért érzik magukat rosszul, ha együtt van a família. Ideális esetben a megszólalók meghallgatásra találnak, és elindul egy változási, gyógyulási folyamat. Az életben azonban a legritkább esetben alakulnak a nagykönyv szerint a dolgok, így a legtöbben sajnos hiába beszélnek arról, mi bántja őket, a rokonok nem fogják fel felelősségük súlyát, nem ismerik be, hol és mit hibáztak - és álláspontjuk valószínűleg soha nem fog változni. Ilyenkor ugyancsak célszerű elgondolkodni, mennyire éri meg a család tagjának maradni.
Nem lesz könnyű, de idővel feldolgozzuk
Ha elhatározzuk magunkat, és kilépünk mérgező famíliánkból, számítsunk arra, hogy bűnösnek fogjuk magunkat érezni, lelkiismeret-furdalással küzdünk, sőt: végtelen szomorúság borít el minket. Mindez teljesen természetes, hiszen egyfajta gyászfolyamat kezdődik az életünkben, amellett, hogy természetesen meg is könnyebbülünk az események alakulása miatt.
Ez is érdekelhet
Nem teszi egyszerűbbé a helyzetünket az sem, hogy valószínűleg az ismerősi, baráti körünkből is mindenki azt mondja majd, butaságot csináltunk, és inkább meg kellene békülnünk azzal, hogy rokonaink ilyenek. Jusson azonban eszünkbe, milyen sokáig tűrtük az elfogadhatatlan bánásmódot, és mennyi lelki sérülést szereztünk ez idő alatt! Időbe fog kerülni, mire megemésztjük a történteket, és megértjük, hogyan kezeljük ezt az új szabadságot, de szép lassan adaptálódunk majd, és elkezdjük élvezni az előnyöket. Ha úgy érezzük, szakember segítségét is kérhetjük: az egyénre szabott terápia nemcsak a megváltozott szituációval való megbarátkozáshoz, járul hozzá, hanem ahhoz is, hogy korábbi traumáinkat feldolgozzuk.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
