Az alkohol ennyivel rövidíti meg az életünket

Két évvel is csökkenhet várható élettartamunk, ha hetente tíz vagy több pohár bort megiszunk - állítja egy új kutatás.

Már naponta egy pohár bor vagy 5 deciliter sör is jelentősen megnöveli a szívbetegségek és a stroke kockázatát. Ráadásul minél több alkoholt fogyasztunk, annál nagyobb a korai elhalálozás lehetősége - állapították meg cambridge-i kutatók. A szakértők arra jutottak, hogy 40 éves kor felett minden pohár bor vagy sör, amellyel túllépjük a napi ajánlott határértéket, 15 percet vesz el várható élettartamunkból - legalább olyan káros tehát, mint a dohányzás.

A legfontosabb teendők stroke esetén Agyvérzés és agyérgörcs, azaz stroke esetén azonnal cselekedni kell. Mutatjuk , melyek a legfontosabb teendők.

Akik tehát eddig úgy gondolták, hogy a napi egy pohár vörösborral jót tesznek egészségüknek, az eredmények alapján most nagyot csalódhatnak. A Lancet orvosi folyóiratban közölt tanulmány szerint még biztonságosnak számít, ha borból hetente maximum 8,75 decilitert, sörből pedig maximum 2,5 litert fogyasztunk. Ha hetente ennél többet iszunk, akkor már növeljük a stroke, a halálos aneurizma , a szívelégtelenség és a korai halál kockázatát.

Legalább olyan káros, mint a dohányzás
Legalább olyan káros, mint a dohányzás

A limit átlépése 40 év felett hasonló következményeket von maga után, mint a dohányzás - véli a tanulmány egyik szerzője, David Spiegelhalter. "A napi két egység feletti alkoholfogyasztással a halálozási kockázat is folyamatosan emelkedik" - tette hozzá.

Az alkoholfogyasztás legrosszabb hatása

A Nature folyóiratban megjelent tanulmány szerint az alkoholfogyasztás nyomán olyan ártalmas anyag jön létre a szervezetben, amely tartósan károsíthatja az őssejtek DNS-ét, így növeli a rák kockázatát. További részletekért kattintson korábbi cikkünkre!

Forrás: Daily Mail

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +9 °C

Sok napsütés várható gomolyfelhőkkel, délután észak felől megnövekvő, néhol meg is vastagodó a fátyolfelhőzettel. A nap nagy részében legfeljebb csak elvétve lehet zápor, majd estétől az északkeleti megyékben fordulhatnak elő záporok, kis eséllyel zivatar is. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra