Ha tettlegesség van, ilyenkor nincs mese, le kell lépni, ám addig még sok mindenen keresztül mehet egy függő családja - vág a közepébe Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns , aki immár 13 éve annak szentelte az életét, hogy a drogok rabságában élőknek és családtagjaiknak segítsen. Hitelességéhez kétség sem fér, 18 éve él szer és alkohol nélkül, de - mert tudja, hogy ez egy soha véget nem érő történet - még mindig felépülő függőként aposztrofálja magát. "36 évesen, 27 hónap rehab után kezdtem újra mindent. Ott voltam egy utolsó senkiként, egy lepattant ex-drogosként minimálbéren. Tele voltam szorongással, gátlással, példának okáért életemben józanul nem voltam addig nővel. Alkalmatlannak éreztem magam egy csomó dologra. Minden nap eszembe jutott, milyen jó lenne meginni egy sört, hogy hiányzik a régi énem, amikor még voltam valaki a pesti éjszakában. Onnan felépülni, tanulatlanul, pénz és önbizalom nélkül nem volt könnyű" - idézte fel új élete kezdetét. Mint mondta, tudja, hogy ez sajnos több embernek nem sikerül, mint ahánynak igen, mégis biztat a maga sajátos stílusában: "ha függő vagy, ráfáztál, kicsi az esélyed, de még van".
Ne szolgálják ki a függőt
A felépüléshez azonban a család, a barátok támogatása elengedhetetlen. Sőt, ahhoz, hogy elinduljon a változás, a függővel élőknek is fel kell ismerniük a helyzetet, meg kell tanulniuk kiállni magukért, meghúzni a határaikat. "Mert lehet, hogy a szerhasználó éli világát, esze ágában sincs leállni. Olyankor a hozzátartozókkal kell foglalkozni, hogy ők érezzenek rá, tanulják meg: lehet nemet mondani, nem kell kiszolgálni, beengedni, finanszírozni. Fel lehet jelenteni, ha agresszív, nem kell helyette mindent elsimítani, mert azzal kiszolgálják a függőségét" - hangsúlyozza az addiktológiai konzultáns, megjegyezve: nagyon nem mindegy, hogy a családban lévő függőnek egy valaki mondja, vagy minden családtagja, hogy ez így nincs rendben.
"A legtöbb függőnek kell egy mélypont, hogy leálljon. A hozzátartozó tehát leginkább azzal tud segíteni, hogy nem segít, nem szolgálja ki, nem falaz neki" - magyarázza Bajzáth. "Olyankor előbb is jön el a mélypont, amikor azt mondja a függő hozzátartozója: itt a vége. Ha azonban még nem tart ott, ha még bizakodik, hogy például a drogos gyermeke egyszer majd "csak úgy" abbahagyja, akkor én már látom, hogy innen még évek telnek el, míg érdemben változik valami" - így az addiktológiai konzultáns.
A határok egyénenként változóak
Hol húzzuk meg a határokat ? "Kinek mi a határ?" - kérdezett vissza, s hozzáfűzte: lehet, hogy az egyik ember meg sem hall egy olyan sértést, bántást, aminek a tizede is elég lenne egy másiknak ahhoz, hogy azt mondja, "ez volt az utolsó csepp, vége". A határok ugyanis a szakember szerint függnek a többi között attól, hogy az adott egyén honnan jött, mit hozott magával, mibe tanult bele. "A szenvedélybetegek partnerei általában olyanok, akik szintén szenvedélybeteg vagy más diszfunkcionális családból jöttek. Megszokták, hogy minden bizonytalan, kaotikus. Ha hirtelen egy korrekt normális családba kerülnének, nem is éreznék magukat jól, mert hiányozna nekik a zűrzavar. Ők azok, akik mindig a kábítószeres, alkoholista embereket választják partnernek, mert ott kapják meg azt a fajta érzést, ami ugyan nem jó, de ismerős" - világított rá a családi mintázatok fontosságára.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Bajzáth szerint a család egy rendszer, ahol nemcsak a függő beteg, hanem minden érintett, mivel folyamatosan ellensúlyozni próbálják a függőt, és az "egyensúly" fenntartása érdekében maguk is "torzulnak". "Mindenki elkezd diszfunkcionálisan működni, aztán előbb-utóbb valaki eléri a mélypontot" - mondta, megjegyezve: olyan is van, hogy a szerhasználó éri el, elkezd felépülni, visszatér a családba, és már nem tud ott maradni, mert a család nem változott, ezért vagy lelép, vagy visszaesik. "Ha a függő lelép, a család új embert választ a szerhasználói oldalra, aki újra egyensúlyt teremt" - húzta alá a szakember, hangsúlyozva: a fordítottja gyakoribb. A legkívánatosabb forgatókönyv szerint mindkét fél változik, s így az egész család "meggyógyul".
A társadalom újratermeli a függőket
A család mellett azonban a társadalmi minták is folyamatosan erősítik a függőség fennmaradását. "Miért normális az, ha a férfi munka után betér a kocsmába? Vagy miért lesz csak akkor jó feleség valaki, ha megveszi a piát?" - teszi fel a költőinek szánt kérdéseket az addiktológus, hangsúlyozva: ez a sok kis apróság összeadódik.
"Az alkoholizmusból felépülni is nehezebb vidéken, mert a kocsmában zajlik az élet. Aki nem iszik, az szinte ki is zárja magát a szociális életből. De az is belénk van kódolva, hogy mindenre inni kell, gyermekáldásra, tejfakasztásra és még sorolhatnánk. Társadalmilag újra teremtjük a helyzeteket, a rendszer újratermeli önmagát" - világít rá a tágabb összefüggésekre Bajzáth Sándor. Vidéken kisebb eséllyel érhetőek el a segítő szervezetek, szakemberek, az önsegítő csoportok.
Mint mondta, sok nő látja kislánykorában a mintát az anyjától, hogy kitart az alkoholista apja mellett, bármi történjék is. Az egész életét annak rendeli alá, hogy megmentse az alkoholizáló férjét, lehetőségein és erején felül összetartsa a már rég nem funkcionáló családot. A szétválást nehezítette a "mindent ki kell bírni", a "nálunk nincs válás" vagy "ilyen a nők sorsa"-féle mondások. Ez egy félreértelmezett és téves hozzáállás.
Jogosan tevődik fel a kérdés, hogy felnőhet-e egy olyan generáció, amelyiket esetleg kevésbé érint majd ez a probléma. "A lakosság 10 százaléka függő, hozzájuk általában tartozik egy család is. Ha így nézzük Magyarország lakosságának majdnem fele érintett valamilyen módon. De ez nemcsak itthon van így. Találomra bármely országot, bármely népcsoportot kiemelhetnénk, ott is áll ez a 10 százalék. Ennek tükrében tehát nem reménykedem, hogy jobb lesz" - mondta, megjegyezve: mostani világunk még inkább a függőségekre szocializál, és nemcsak az alkohol vagy a drogok jelentik a problémát.
Ez is érdekelhet
A szerhasználat elmagányosít, nehéz (vagy szinte lehetetlen) belőle egyedül kikászálódni. Ha pedig nem áll az érintett mellett a család, a barátok, az önsegítő csoportokban megtapasztalhatja a függő, hogy nincs egyedül a problémájával. Őszintén beszélhet, tabuk nélkül, hiszen ott ül húsz másik ember, akik ugyanazokon mentek át, mint ő maga.
