Betegség, magánéleti vagy munkahelyi krízis idején szívesen idézzük fel életünk sikeres és boldog időszakait, megvigasztalódunk és erőt tudunk meríteni. Az sem ritka, hogy éppen így jut eszünkbe valami remek megoldás a jelen problémáira. Visszaemlékezni tehát lehet kellemes, sőt hasznos is, de aki túlzásba viszi, és szinte a múltban él, az nem élvezi a jelent, és így a jövőt sem tudja tervezni.
Vannak életszakaszok, amelyekre a múltba nézés kifejezetten jellemző. "Minden ember életében eljön ez az időszak, amikor visszanéz az életére, és értékeli az addig történteket" - állítja Nagy Brigitta pszichológus. "Az első ilyen az életközépkrízis, amely negyven és ötvenöt éves kor között jön el. Sokan ekkor döbbennek rá, hogy nem elégedettek az életükkel. Erre kétféle reakció létezik. Van, aki az addigiakat megelégelve valami gyökeresen eltérőt kezd csinálni, és változtat az életén. Mások beleragadnak a múltba nézés spiráljába, és sajnálkoznak az elmúltakon, de nem változtatnak, inkább némán vagy éppen állandóan zsörtölődve szenvednek.
Később, idősebb korban újra előjön az igény a visszapillantásra. Ez már más jellegű, mint a középkorúaknál. Az idős, főleg a nehezen kimozduló, esetleg magatehetetlen embereknek a napi idegeskedés, rohanás, teendők helyett az emlékeik maradtak, ők ebből élnek. Mosolyt csal borús arcukra egy régi fotó, egy képeslap vagy egy meghívó. Ilyenkor nagy változásokra már nem nyitottak az emberek, de erre nincs is szükség.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Bezzeg az én időmben!
Az emberek egy jó része, főleg idősebb korában hajlamos úgy gondolni, hogy régebben minden tökéletes volt. Bezzeg akkor még más volt a világ, mondogatják. A hatvanéves, nyugdíjas Bori folyamatosan elmúlt boldogságát siratja.
"Fiatal, még csinos voltam, válogattam az udvarlók közül. Olyan távolinak tűntek a nyugdíjas évek, amelyek most itt vannak a nyakamon. Ma reszketek a napi megélhetésért. Az egészségem sem a régi, újabb és újabb betegségek nehezítik az életem. Mit érek én így már? Ugyan mi vár még rám?" – szomorkodik.
"Aki kesereg, a régmúlt idő után vágyakozik, nem elég rugalmas, nehezen követi a változásokat – figyelmeztet Nagy Brigitta. A szakember szerint bénító lehet, ha valaki mindig csak visszanéz életének „hőskorára”, az ifjúságára. Megmerevedett, nem veszi észre, mennyi szép, érdekes és értékes dolog van a jelenben.
Fontos észrevenni, hogy semmi sem örök, az idők változnak, és mi változunk velük. Meg kell birkózni a „régen minden jó volt, most meg semmi sem tetszik” érzéssel. Egy optimista ember könnyebben halad a korral, észreveszi a kínálkozó lehetőségeket, és él is velük. Ha megváltozott is az élet, ha bonyolultabbnak is tetszik, sok tekintetben mégis könnyebb a ma emberének."
A technika vívmányai rendkívüli módon megkönnyítik a mindennapokat. Az e-mail, a mobiltelefon és a fapados repülőjáratok segítségével kitárult a világ, könnyebb a kapcsolattartás a távolba szakadt családdal, barátokkal. De tény, a pesszimista sajnos mindezt nem tudja értékelni.
A visszanézés és a letűnt idők siratása helyett körül kell nézni, hogyan éljünk társunkkal vagy akár egyedül is minél teljesebb életet. Egy középkorú embernek még hihetetlen erőtartalékai vannak. Felnőtt gyerekei mellett már van ideje és lehetősége a munkájában is maradandót létrehozni, és ha körülnéz, megtalálhatja azokat a tevékenységeket, amelyek őt és környezetét boldoggá teszik.
A nyugdíjas éveket is lehet aktívan tölteni, ez az életszakasz ma már nem feltétlenül jelent otthon ülést, bezártságot. Lehet, hogy nagyszülőként rengeteget segíthet a gyerekeinek, akik éppen most küszködnek aktív dolgozóként gyerekekkel, házimunkával, örökös időhiánnyal, vagyis éppen azokkal a gondokkal, amelyekkel a nagyszülő huszonöt-harminc éve már megismerkedett.
Nagy lépések
Az idő múlása magával hoz bizonyos változásokat, amelyek visszavonhatatlanok. Radikális változást hoz az emberek életébe, ha vidékről a fővárosba vagy akár a külföldre költöznek.
A rendszerváltás is több generáció meghatározó élménye. Ki így, ki úgy élte meg, az biztos, hogy az akkori felnőttek életében nagy esemény, egyfajta határvonal volt. Ami új esély, nyitás egyeseknek, másoknak olyan dolgok elveszítését jelenti, amelyek akkor, abban a keretben jól tudtak működni. Számukra nehéz nem hasonlítgatni, viszonyítgatni az 1990 előtti és utáni rendszert.
"A megrögzött módon való múltba nézés azonban jellegzetes tünet, amely feldolgozatlan élményt, sőt traumát is jelezhet"- elemzi szakértőnk. "Nem csak hozzátartozók, rokonok, barátok elveszítésénél érezhetünk gyászt. Új élethelyzetek is előhívhatnak hasonló érzelmeket. Fontos lenne ilyen esetekben is a gyászfolyamat megélése, de erre manapság nincs idő, tér és lehetőség. Pedig a továbblépésben gátolja az embereket az, ha sürgetik őket, nem hagynak időt a feldolgozásra. Bármilyen trauma megbetegítővé válhat, ha a személyiség nem tudja konstruktív megoldásokkal feldolgozni. A feldolgozatlan gond melegágya lehet a kríziseknek. Ha az ember fejlődni akar, akkor igenis tanácsos mindent előszedni, amit csak lehet, és szembesülni vele. Ha a dolgok a helyükre kerülnek, többé már nem kötik le a személyiség energiáit" - teszi hozzá.
Ha újra tehetném...
A negyvenöt éves Zsuzsa kínosnak érzi a múltját, pedig sorsdöntő, nagy hibát nem követett el, komoly vétek nem terheli a lelkiismeretét. Mégis azon rágódik állandóan, hogy nem tud elég frappáns lenni, és soha nem volt elég magabiztos. Úgy érzi, egész fiatalkorában rossz frizurát, sminket hordott, és ezzel elhibázta az egész életét.
Aki így gondolkodik, szintén a múlt börtönében él. Az élet színtere ugyanis az itt és most. Bele is lehet zavarodni, ha állandóan azon rágódunk, hogy mi lett volna, ha megtettünk volna valamit, vagy éppen ha nem tettük volna meg. Másképp döntenénk most, mint akkor, az adott helyzetben? Nem biztos. Mostani bölcsességünk korábbi tapasztalatainkon, így jórészt hibáinkon alapul. Ezekből is tanulunk, sokat fejlődünk, ebben külső hatások is befolyásolnak. Ráadásul mi garantálja, hogy húsz év múlva nem gondoljuk majd ugyanezt a mostani önmagunkról?
Kicsit talán megnyugtatja az embert, ha tudja, mindenki szokott így érezni. De ha mindig erre gondolunk, megint csak nem tudunk a jelenre koncentrálni, és elkövetjük azt a hibát, hogy engedjük kicsúszni a kezünkből sorsunk irányítását.
Sok kiemelkedően tehetséges ember nem tudja maga mögött hagyni a múltját, és korábbi keserű tapasztalataik miatt nem tudják kiteljesíteni magukat. Ilyenkor nem azon kell keseregni, hogy mi volt a rossz vagy mit rontottunk el. Le kell vonni a konzekvenciát, és előrenézni. Soha nincs késő, rajtunk áll, hogy megteszünk-e mindent ahhoz, hogy később ne kelljen azt mondani: „bárcsak visszamehetnék..." Ha pedig valami nagyon zavar, önsajnálat helyett a jelenre és a jövőre kell összpontosítani, azon még mindig van lehetőségünk változtatni.
Melyik típus ön?
- A múlt bűvöletében: Hajlamos rágódni a dolgokon, és ez elvonhatja a figyelmét az aktuális történésekről. Szereti a nosztalgiát, régi fotókat, képeslapokat gyűjtöget. Lakását is szívesen rendezi be ennek megfelelően. Családjához ezer szállal kötődik. Általában érzelmes típus, döntéseit rendkívüli óvatosság jellemzi. Hajlamos lehet a depresszióra, sértődékenységre.
- A jelenben él, és élvezi: Meglátja az örömöt apró dolgokban, könnyen alakít ki baráti kapcsolatokat. Tanul a hibáiból, képes túllépni ezeken a jövő érdekében. Egy jó könyv, zene, kellemes baráti beszélgetés szórakoztatja, nagyon népszerű, laza, társasági ember. Hibája lehet, hogy nem tud jól összpontosítani.
- Tervező típus, a jövő vonzásában: Nehezen engedi el magát, mert szeretne minden eshetőségre felkészülni. Takarékosan él és célratörő. Akik ebbe a típusba tartoznak, általában karrierjükben tudják érvényesíteni céltudatosságukat és ambíciójukat. Figyelem, lazítani tudni kell! Nekik is szól, hogy éljenek a mának!
