"Az első nagy botrány a lányomékkal az esküvőjük után robbant ki, amikor bejelentették, hogy hátizsákos nászútra mennek. Vadkempingezésről , stoppolásról, patakban fürdésről beszéltek, kirázott tőle a hideg" - meséli a kétszeres nagymama, Zsuzsa. "Tudtam, hogy az ilyen utazásokat nem a lányom, hanem a vőm szereti, aggodalmamban már meggondolatlannak, felelőtlennek neveztem, és megtiltottam, hogy elutazzanak. Persze, fütyültek rá, elmentek, hetekig nem hallottunk felőlük, nekem pedig jutott időm gondolkozni, visszavenni az önérzetemből, és elfogadni, hogy már egy általunk nem befolyásolható, külön életet élnek" - emlékezett vissza.
Anyósnak - és bár arról ritkábban esik szó, apósnak - lenni eleinte mindenkinek nehéz feladat. Egyrészt mert az irányító szülői szerepet elengedve a háttérből figyelő helyzetbe kell visszavonulnunk. Másrészt pedig, mert csak ekkor, amikor már tartósan együtt él valakivel, derül ki, hogy valóban levált-e rólunk, és hogy mi képesek voltunk-e elengedni - mondja L. Stipkovits Erika pszichológus. "Ha még ekkor sem ismerjük el a gyerekünket önállónak, és nem látjuk be, hogy elsősorban már nem velünk, hanem a párjával tartozik össze, akkor az irányítói szerepbe való beleragadásunkkal meggátoljuk a pár "mi" tudatának kialakítását. Vagyis azt, hogy azáltal szilárdítsák meg az egymás iránti elköteleződésüket, hogy döntéseiket mások bevonása nélkül, csak ők ketten hozzák meg, így oldják meg a problémáikat, osztják be a pénzüket, alakítják ki az életmódjukat" - magyarázta a szakember.
Váláshoz vezetnek a kéretlen tanácsok
A pszichológus szerint az irányítást főleg a gyerekükre szinte rátekeredő, túlféltő, helyette mindent elintéző szülőknek nehéz kiengedniük a kezükből: ők érzik elengedhetetlennek, hogy részt vegyenek a fiatalok lakásának, bútorainak, az unokák óvodájának kiválasztásában.
Ha a gyerek a saját le nem válása miatt eltűri ezeket a törekvéseket, és nem jelöli ki a magánélete határait, azzal a párjában is feszültséget, elégedetlenséget gerjeszt, hiszen az irányítás engedélyezésével elfogadják azt a tudattalan üzenetet, hogy alkalmatlanok a saját életük vezetésére. Emiatt következnek be az anyós-meny, anyós-vő viszályok, miközben a felnőtt gyerek a szülei és a párja közötti vita tűzvonalába kerül. "Egy kliensem például az mesélte, hogy az anyósa beállított hozzájuk egy szőnyeggel, miközben ők szándékosan nem tettek semmit a parkettára. Így panaszkodott: 'Akárhányszor belépek a szobába, az az érzésem, mintha az anyósom feküdne a nappali közepén, és nekem egy olyan szőnyeget kell néznem a saját lakásomban, ami nem tetszik, mert a feleségem nem meri megmondani az anyjának, hogy ez egy ízléstelen darab'" - mondta el a pszichológus.
A túlkövetelő szülőtípus is különösen nehezen elviselhető anyós, mert mint egy idomár, még a felnőtt gyerekének is előírná, hogy milyen másoddiplomát szerezzen, mikor váltson munkahelyet, milyen értékrend szerinte nevelje a gyerekeket.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A saját véleményét a szüleivel szemben felvállalni nem merő fiatal − vagy már nem is fiatal − férj vagy feleség pedig engedelmesen megvalósítja a szülő ötleteit, megszerzi például orvosként az újabb szakvizsgát, miközben lehet, hogy a társa ezt ellenzi, mert inkább arra vágyik, hogy a párja vele töltsön több időt a rengeteg ügyeleti óra helyett. Ilyenkor a helyzet miatt a házastársban kialakuló harag gyakran nem a szüleinek ellenállni képtelen társra, hanem az anyósára, apósára vetül, mert ők szólnak bele az életükbe. Ha jó szándékúak is, az ilyen kéretlen segítségek, tanácsok bizonyára sok válás bekövetkeztéhez hozzájárulnak.
"A családi béke érdekében azt kellene megértenünk, hogy anyósként, apósként az a szerepünk, hogy támogatóan a fiatalok mögött álljunk. De tanácsot, segítséget csak akkor adjunk nekik, ha kifejezetten ilyen szándékkal, ilyen kéréssel hátrafordulnak hozzánk. Ha nem hátul, hanem elől akarunk állni, hogy irányítsuk őket, akkor valójában csak akadályozzuk a haladásukat" - hangsúlyozza a szakember.
Hárman az ágyban
A magányos vagy rosszul működő, boldogtalan házasságban élő szülők gyakran olyan intim területére is betévednek a gyerekük életének, ahol valójában nincs keresnivalójuk. Zsiga például először nagyvonalú ajándéknak gondolta leendő anyósa nászajándékát, a velencei utazást. Később nyelt egy nagyot, amikor megtudta: az özvegyasszony magának is befizette az utat, mert félt egyedül otthon maradni egy hétre. Az igazi meglepetés azonban a szállodában következett: egy háromágyas szoba kulcsát kapták a recepción.
Az ilyen extrém eset persze ritka, de nem csak a személyes jelenlétével tudja az anyós ellehetetleníteni a fiatalok szexuális életét. "Az anyósom minden áldott nap este fél tízkor felhívja a lányát, és 11-ig beszélnek. Azért nem korábban jelentkezik, mert nem akarja megzavarni az unokája lefektetését, de az már nem érdekli, hogy ilyenkor lenne lehetőségünk arra, hogy elmeséljük egymásnak a napunkat, és összebújjunk az ágyban" - meséli Zoli, akit már évek óta frusztrál ez a helyzet. "Ehelyett a feleségem a telefonnal a fülén fekszik mellettem, és az anyja problémáit hallgatja, neki meséli a gyerek aznapi aranyköpéseit, és vele elemzi ki a legutóbb látott filmet. Persze, a párom is érzi, hogy nekem rosszul esik, hogy nem velem tölti az estét, nem velem osztja meg a gondolatait, hogy az anyja szinte ott fekszik közöttünk az ágyban, de mivel az egyedül él, soha nem utasítja el a hívását" - mondta el a férfi.
Magányos szülőként nyilván jólesik, ha a gyerekünk odafigyel ránk, munka után mindennap beugrik egy kávéra, naponta többször felhív, de azzal tisztában kell lennünk, hogy ezzel a saját párkapcsolatát rombolja. Mert tulajdonképpen velünk éli az érzelmi életét, hiszen ha nekünk már elmesélte az aznapi örömét, bánatát, kevés a valószínűsége, hogy otthon újra ugyanolyan részletesen és érzelmi átéléssel teszi ezt a párjának is, aminek eredménye, hogy intimitásuk szintje lecsökken. Főleg, ha még a kapcsolati problémáikat is velünk beszéli meg a társa helyett, és együtt szidjuk a férjét vagy a feleségét. Ha ez a szokás már kialakult, akkor nekünk magunknak kell kezdeményezni, hogy inkább siessen haza a párjához, neki meséljen, és ha konfliktusuk van, akkor rendezzék le ők ketten - javasolja L. Stipkovits Erika.
Jobb is jutott volna
Gyakran hangzik el az elégedetlenkedő anyós szájából: az én gyerekemnek tanultabb, tehetősebb, mutatósabb társa is akadhatna. "A társ szemszögéből nagyon bántóak ezek a mondatok, hiszen ha a saját gyerekünknek több járna, azzal a menyünket, illetve vőnket értékeljük le. Előfordulhat, hogy a gyerekünk magasztalásával nem is ez a célunk, hanem inkább önmagunk idealizálása: hiszen ha kiváló gyereket neveltem, akkor én magam is kiváló szülő vagyok. De ez az igény valójában az elfojtott bűntudatunkról árulkodik, amit amiatt érzünk, hogy anyaként nem adtunk meg, nem tettünk meg minden tőlünk telhetőt" - árulja el a szakember.
Szintén gyakori szülői panasz: a gyerekemet nem emeli, hanem lehúzza a partnere. "Hiába érezzük ezt, jobban tesszük, ha szemrehányások helyett inkább elfogadjuk, akit a gyerekünk társul választott. Ha bántjuk, attól még nem lesz változás, és a tényleg le is húzza a gyerekünket, ő maga ezt valamiért nem akarja látni, neki ez akkor valamiért jó. Ráadásul lehetséges, hogy csupán a gyerekkel kapcsolatos saját vágyaink beteljesülésének elmaradása miatt vagyunk csalódottak. Inkább próbáljunk meg hinni a kapcsolat sikerében, mert ha sérül is esetleg miatta, akkor is tanul belőle" - teszi hozzá a pszichológus.
A nagymamánál mindent szabad?
Ha vannak is komoly összetűzések a családban az anyóssal, egy unoka születése általában elsimítja a konfliktusokat. Legalábbis egy időre. Mert a gyerek ellátása és nevelése körüli nézetkülönbségek, a nagyszülői szerep határainak átlépése miatt újra fellángolhatnak a viták.
"Nagymamaként azt kellene szem előtt tartanunk, hogy a döntés és a szabályalkotás a gyerek szüleinek kezében van. Téves az a népszerű nézet, hogy a nagymama dolga a kényeztetés. Igenis jogos a szülők felháborodása, ha összeszövetkezünk az unokával és felrúgjuk az általuk kialakított rendet: csokit kínálunk ebéd előtt, rántott húst a vegetáriánus családban, engedjük a tévézést a tiltás ellenére. Ne csodálkozzunk, ha ennek az a következménye, hogy nem hagyják ránk a gyereket. Még ha nem is értünk egyet, bíznunk kell abban, hogy a gyerekünk és a párja jót akar a nevelési elveivel. Mi sem csináltunk mindent tökéletesen, adjuk meg nekik is a tévedés lehetőségét" - tanácsolja a pszichológus.
Bár sok anyuka végtelen türelmű, fáradhatatlanul palacsintát sütő anyósról álmodik, ma már nem ritka, hogy egy nagyszülőkorú nő életében nem az unokák foglalják el a központi helyet, hanem sokáig elnyomott álmainak a megvalósítása. "Ez mindenkinek a saját döntése, de ne felejtsük el, hogy az unokák gyorsan nőnek, és ha kisgyerekkorban nem alakult ki szoros kötődés közöttünk, később sem fognak vágyni egy idős ember társaságára. Lehet, hogy az egészségünk sem teszi lehetővé, hogy aktív nagymamaként éljünk, de arra érdemes figyelni, hogy ne essünk a mártírkodás csapdájába. Ne próbáljunk nyavalyáink állandó részletezésével a fiatalok életének középpontjába kerülni. Mondjuk meg nyíltan, ha segítségre van szükségünk, de ne azt lessük, hogy értik-e a célzásainkat, és ne sértődjünk meg, ha nem tesznek eleget azonnal az általunk felsorolt teendőknek" - javasolja L. Stipkovits Erika.
Ez is érdekelhet
A cikk a Nők Lapja Egészség 2018. augusztus-szeptemberi számában jelent meg.
