A reggeli kávé ezt teszi a szervezetünkkel

Sokaknál megszokott reggeli rituálé az ébredés utáni kávé elfogyasztása - de valójában mi is történik a szervezetünkben, miután megisszuk?

Az egyik legnyilvánvalóbb fiziológiai hatás, hogy a kávéban lévő koffeintől éberebbnek érezzük magunkat, mert blokkolja az adenozin nevű vegyületet érzékelő receptorokat az agyban. Emellett stimulálja az adrenalin termelődését is. Fontos tudni, hogy az agy egy idő után "immúnissá" válik a koffeinre, és ezek a hatások egyre kevésbé érzékelhetők, attól függően, hogy mennyire vagyunk kávéfüggők.

Még négy előtt igyuk meg az utolsót

A kávé mellett átmeneti vérnyomás-emelkedést is okoz, mert szűkíti az ereket és ezzel keményebb munkára készteti a szívet. Ezen kívül hatással van az anyagcserére is: vízhajtó hatású, ami ezt jelenti, hogy elvonja a vesékből a bennük tárolódó folyadékot.

A megfelelő mennyiségű kávé jót tesz a szervezetnek

A megfelelő mennyiségű kávé jót tesz a szervezetnek

Serkenti az emésztőnedvek termelődését és a belek perisztaltikus mozgását is - ezért is van, hogy a kávé fogyasztása után nagy eséllyel hamarosan WC-re kell mennünk . Ráadásul egy 2015-ös kutatás eredményei szerint még a szexuális életünkre is jó hatással lehet, ugyanis a Texas University tudósai arra az eredményre jutottak, hogy akik naponta két csésze kávét isznak, azok kisebb eséllyel szenvednek erekciós zavarokban.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Sok ember van úgy, hogy elég meginnia egy kávét és néhány perc múlva már szalad is a vécére. Ezzel kapcsolatban sok elmélet született, de vajon megvan-e a magyarázat?

Bár túlzásba vinni nem érdemes a kávézást , és az utolsót érdemes még délután 4 előtt meginni, mértékkel fogyasztva számos pozitív hatása lehet a szervezetünkre.

Forrás: dailymail.co.uk

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Dipankrin reklámvideó (X)

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra