Az arcunkon élnek és belőlünk táplálkoznak

Arról mindenki halott, hogy a bőrünkön különféle mikroorganizmusok élnek, de hogy pókszabásúak is, méghozzá elég nagy számban, az valószínűleg meglepő. Pedig az arcatkák vagy szőrtüszőatkák a faggyúnkkal táplálkoznak, és a képünkön párosodnak. De önmagában emiatt még a pókiszonyban szenvedőknek sem kell aggódniuk.

Az atkák a pókszabásúak osztályába tartozó élőlények, amelyek emiatt értelemszerűen nyolc lábuk és csáprágójuk is van. Hihetetlen, de egy 0,3 milliméteres példányon ezek a szervek éppen olyan jól teszik a dolgukat, mint a szabad szemmel is jól látható rokonaikon. (A mikroszkópos felvételeket tartalmazó mellékelt videón ez jól megfigyelhető.) Mivel ezeket az atkákat nem lehet kimutatni csecsemőkön, sőt a kevés faggyút termelő kisgyerekeken sem, feltehetően a szülők (leginkább az anyák) adják át őket, méghozzá hatalmas valószínűséggel, hiszen a 20-30 éves korúak gyakorlatilag 100 százalékának arcán előfordulnak ezek az apró, átlátszó lények, amelyek a pórusainkban elrejtve, az arcszőrtüszők gyökerénél élnek mind a férfiak, mind a nők esetében.

arc
Szinte mindenki arcán atkák tömegei élik az életüket. Normális esetben észre sem vesszük őket

Az arcatkák élettartama csak pár hét. Ezalatt egyáltalán nem ürítenek, hanem a salakanyagot a saját testükben tárolják. Ez igazán rendes dolognak látszik, de adott esetben ez a vonás mégis bajt okozhat, ahogy azt mindjárt látni fogjuk. Az viszont nem teljesen világos, hogy egyszerű élősködőkről van-e szó, vagy szimbiótákról .

Parti az arcunkon

Az arcatkák életmódjáról tudjuk, hogy nappal a pórusok mélyén alszanak, illetve a bőr hidratálása érdekében termelődő faggyút fogyasztják. Éjjel pedig előmásznak a rejtekhelyükről, és az arc felszínén partiznak, ahogy a Live Science írja. Mivel elsősorban élelmiszerforrást látnak bennünk, azokhoz a helyekhez vonzódnak a leginkább, ahol a legnagyobbak a pórusaink, beleértve az orcákat, az orrot és a homlokot. A Clinical and Experimental Dermatology folyóiratban megjelent tanulmány szerint a fertőzött tüszők egyidejűleg féltucat atkának nyújthatnak kényelmes élőhelyet. Pusztulásuk előtt a petéiket is ott rakják le.

Néha előfordul, hogy az atkák túlságosan elszaporodnak. Normális esetben az arcbőr egy négyzetcentiméterére 1-2 atka jut, de ez a szám akár a tízszeresére is emelkedhet. Ennek oka valószínűleg a stressz, amely a kutatások szerint megváltoztatja a szőrtüszőkben lévő faggyú kémiai összetételét, s ezt a menüt jobban szeretik az apró pókszabásúak. Amikor pedig a nagy tömegben élő lények elpusztulnak, a testükben felgyülemlett salakanyag nagy dózisban szabadul ki a benne lévő baktériumokkal együtt.

Ha a stressz miatt legyengül az immunválasz, a mikrobák képesek gyulladást okozni, aminek következtében vörös foltok jelennek meg a pórusok környezetében. Ez az úgynevezett rosacea betegség, amely a legtöbb esetben antibiotikummal kezelhető. Az ellene alkalmazott gyógyszer a baktériumokat (köztük a főszerepet játszó Bacillus oleroniust ) elpusztítja, azonban az atkákat nem.

Ha elszaporodnak, veszélyessé válnak

Az atkák irritálják a pórusokat, emiatt fokozódik a faggyútermelés, ami pattanások, kiütések, göbök megjelenését vonja maga után. Ha ilyenkor csökken a bőr ellenállóképessége, az atkák képesek elszaporodni, sőt bejuthatnak a bőr mélyebb rétegeibe is, ami gyulladást eredményezhet. Ez az említetteken kívül például felelős lehet a férfiak (androgén) alopecia betegségéért, azaz a kopaszodás egy fajtájáért. A szőrtüszőatkák két jól ismert faja a Demodex folliculorum és a Demodex brevis. A D. folliculorum befurakszik a hajtüszőkbe és elszívja a táplálékot. Emiatt megritkul, egészségtelenné válik a szőrzet, a haj, a környező szövetek pedig begyulladhatnak. A D. brevis az, amelyik elsősorban az arcunkon él, a már korábban felsorolt okok miatt szintén különféle gyulladásos bőrbetegségeket okozhat.

A rosacea főként nők körében fordul elő, kezelés nélkül egyre súlyosbodó tünetekkel. A rosacea kialakulásában a Demodex atka jelenléte is szerepet játszhat, érdemes ezért első körben szűrővizsgálatot végeztetni. Részletek !

A legmeglepőbb ezekben a velünk élő parányi lényekben, hogy a különböző genetikai hátterű embereknek másféle atkáik vannak, ami abból a vizsgálatból derült ki, amely az egyes emberek DNS-ét és az arcukon található atkákat vetette össze. A vizsgálatot irányító Michelle Trautwein , a kaliforniai Tudományos Akadémia entomológusa szerint eredményeik nem csak az atkákról beszélnek, hanem az emberi őstörténetről és a migrációról is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon szakadozottabb, vékonyabb lehet a felhőzet. A északnyugati, északi tájakat érintő esőzés egyre kisebb területre korlátozódik, majd főként hazánk déli felében több helyen záporok, zivatarok alakulhatnak ki, amelyeket felhőszakadás is kísérhet. Az északi, északkeleti szél többfelé megélénkül, elsősorban északkeleten és a Nyugat-Dunántúlon helyenként megerősödik. Zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északnyugati, északi felében 11 és 18, délebbre 19 és 25 fok között várható. A melegfront nyomában ma egy hidegfront halad át az országon.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Győr-Moson-Sopron
Legrosszabbul:
Komárom-Esztergom
Kezdjük újra