Hetek óta megy a rinya
Az elmúlt két beszámolóm többek szerint is igencsak depressziósra sikeredett, és könnyen lehet, hogy ez a hetedik is hasonló sorsra jut. Eddig ugyanis nem volt világos a számomra, hol csúszik félre életmódváltási törekvésem és miért nem sikerül betartanom az önmagamnak és a környezetemnek tett ígéreteimet. Mostanra azonban rájöttem, mi a gond.
Március elején nagy hévvel vetettem bele magam a programba, jóformán mindent ennek rendeltem alá. A hosszúra nyúlt tél segített is ebben, mert a hideg, didergős éjszakában még el-elfőzőcskézik az ember lánya és jobb szívvel áldozza fel szabad délutánjait az edzés és a testmozgás oltárán, mint a 25 fokos, már-már nyárinak mondható estéken. A jó idő, valamint a munkanap-áthelyezésekkel és hosszú hétvégékkel tarkított tavasz viszont teljesen felborította az életmódváltáshoz kialakított napi és heti rutinom, aminek persze nem tett jót egy külföldi utazás sem, melyet ráadásul Európa egyik gasztronómiai fellegvárába sikerült megejtenem.
Felborult a nehezen kialakított rutin
Az életmódváltás első hónapja arra volt jó, hogy kialakítsam az új szokásokat, beépítsem az életembe a rendszeres mozgást, ezzel együtt pedig a boltba járás, a bevásárlás, a főzés, a dobozolás és a kalóriaszámolgatás rutinját. Sikerült is tartanom a heti két edzést, és képes voltam kellően előre gondolkodni az ételek tekintetében is. A gondok akkor kezdődtek, amikor háromra kellett (volna) emelni az edzések számát, éppen amikor négynapos munkahetek kezdték követni egymást.
Ezután csúnyán beleszaladtam a húsvétba is, amely a korábbi hetek dekára kimért, ízlelőbimbó-kímélő ételei után egy brutális ízorgazmus volt. Mindezeket a 30. születésnapom méltó megünneplése követte Párizsban, amely után most úgy érzem, nyomnom kell egy restartot, már ami az életmódváltást illeti. Mert ha nem teszem meg, akkor másfél hónap múlva szörnyen kellemetlenül fogom érezni magam, amiért rákerültem egy csomó bannerre és különböző lapok hasábjairól mosolyogtam vissza, miközben a program végére alig fogytam valamit.
Hogyan diétázik egy utazó?
Mivel már az utazást megelőzően is kissé szét volt esve a programom , nem mondhatnám, hogy az ötnapos kirándulás vetett véget az életmódváltásomnak. Az már csak a pont volt azon a bizonyos i-n. Úgy voltam vele, hogy ha már Párizsban vagyok, az utolsó percig ki fogom élvezni, és nemcsak a látnivalóit, hanem az ízeit is. Mert erre legalább annyira szükségem volt ahhoz, hogy jóban legyek önmagammal, mint arra, hogy fogyjak pár kilót, illetve hogy itt-ott vékonyabb legyen a testem. Így esett, hogy míg Sanyi ölni tudna egy tál sült krumpliért, addig én egyik nap azt kértem köretként a saláta és a hús mellé.
Azt persze el sem vártam magamtól, hogy szárzellert ropogtassak az egyik Notre Dame előtti kőpadon, de hogy ennyire nehéz legyen a Bodon Judit , a NoSalty dietetikus szakértője által összeállított étrendem követése, magam sem gondoltam volna. Kezdjük ott, hogy a franciák az olaszokhoz és a portugálokhoz hasonlóan semmiféle zöldséget nem esznek reggelire.
Mondjuk, a szállodai reggeliztetés alkalmával nem ez volt a legnagyobb gond, hanem a frissen sült croissant, a csokis süti, a hozzájuk felkínált mogyorókrém és persze a jobbnál jobb sajtok, sajtkrémek.
További nehezítés volt, hogy hiába tartom magam rutinos és rugalmas utazónak, nem ehettem akkor, amikor akartam, és a pénzügyi lehetőségeim is korlátozottabbak voltak annál, hogy mindig a legegészségesebb, legjobb ételt szerezhessem be.
Nehéz volt kivédeni a tradicionális ételeket kínáló street food-helyek támadásait is, mivel nem csak isteni illatukkal csábítottak, hanem kíváncsiságomat is felkeltették, hogy megtudjam, milyen az igazi gratin dauphinois , vagy éppen mit is adnak el nekem "blanche sausage" néven.
Remélem, a séta is edzésnek számít
Igaz, hogy Kiss Geri, az Életmódváltók program szakértője kardiót írt elő nekem , továbbá külön edzéstervet állított össze a felsőtestemnek és a lábaimnak, külhonban nem vitt rá a lélek, hogy felkutassak egy edzőtermet.
Helyette mérgezett egér módjára rohangáltam a város különböző pontjain található turisztikai látnivalók között, és sikerült anélkül felsétálnom a Sacré Cœur-bazilika dombjára, hogy különösebben kifulladtam volna. Ez azért valamelyest örömmel töltött el. Ahogy az is, hogy napokig 10 kilométer felett volt a megtett távom, amit, remélem, be lehet tudni annak, mintha elmentem volna edzeni itthon.
Szóval, nem, nem adtam fel az életmódváltást, csak pár napig életem egy másik célját helyeztem előtérbe, amelyikben a lelkem és az elmém a megszokott, szürke hétköznapokból az élményszerzésre, a világlátásra és a csodák felfedezésére vált. De hétfőtől újult erővel startol/dübörög tovább az életmódváltás is.