Igen, oltottak is meghalhatnak. Mégis megéri oltatni

Miért éri meg beoltatni magunkat, ha teljesen oltottak is belehalhatnak a koronavírus-fertőzés szövődményeibe? A többi között erre a sokakban felmerülő kérdésre is válaszolt a CNN oltási szakértője.

Colin Powell egykori amerikai külügyminiszter halálhírét hétfőn közölte a családja. A 84 éves Powell a koronavírus-fertőzéssel összefüggésbe hozható komplikációkba halt bele, noha teljesen oltott volt - vagyis mindkét koronavírus elleni részoltást megkapta az egyik mRNS-alapú vakcinából. Ennek hatására sok oltásszkeptikus emberben ismét felmerült a kérdés: mi értelme a koronavírus elleni vakcinának, ha az oltottak is meghalhatnak? A CNN cikke Leana Wen sürgősségi orvost, a George Washington Egyetem professzorát kérdezve éppen ezt a témát járta körül.

koronavírus elleni vakcina
A koronavírus elleni vakcina életet ment. Fotó: Getty Images

Miért oltassunk, ha megbetegedhetünk, sőt, akár meg is halhatunk?

A megbízható, tudományos kutatási eredményekből kell kiindulnunk ennek megítéléséhez - tanácsolta Leana Wen. A COVID-19 elleni vakcinák az eddig rendelkezésre álló humán kísérleti vizsgálatok és a gyakorlati tapasztalatok alapján rendkívül hatékonyak a koronavírus-fertőzés, különösen pedig a súlyos állapotot okozó megbetegedés ellen.

Az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) legfrissebb adatai szerint az oltottak hatszor kisebb valószínűséggel fertőződnek meg a koronavírussal, és esetükben tizenegyszer kisebb a valószínűsége annak, hogy meghalnak a COVID-19 okozta megbetegedésben, mint azoknál, akik nem vették fel az oltást. Ami Wen szerint remek eredmény. Ugyanakkor, ahogy azt eddig is tudtuk , egyetlen koronavírus elleni vakcina sem nyújt százszázalékos védelmet a fertőzéssel szemben. De ez még nem azt jelenti, hogy hatástalanok és nincs értelme beoltatni magunkat. Csak azt, hogy az oltottaknál is fennáll a megfertőződés, olykor pedig a súlyos megbetegedés kockázata. Ahogy nagyon ritka esetben az is, hogy belehalhatnak az esetleges szövődményekbe. Ám hasznuk megkérdőjelezhetetlen: az amerikai National Institutes of Health becslése szerint a koronavírus elleni vakcinák a bevezetésük utáni öt hónapban több mint 139 ezer halálesetet előztek meg csak az Egyesült Államokban.

Egyre több teljesen beoltott számára válik esedékessé a koronavírus elleni emlékeztető oltás. Nem véletlen, hogy újabb és újabb kérdések merülnek fel a témával kapcsolatban. A többi között, hogy valójában kinek és mikor ajánlott az emlékeztető oltás , valamint hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár. A CNN egy oltási szakértő segítségével ennek járt utána.

Akiknél a védőoltás ellenére is nagyobb valószínűséggel alakul ki súlyos megbetegedés

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Vannak olyan tényezők - például az előrehaladott életkor vagy a várandósság - és alapbetegségek - diabétesz, elhízás vagy a különféle szív- és érrendszeri megbetegedések -, amelyek eleve növelik annak kockázatát, hogy aki oltottként elkapja a koronavírust, annál a betegség súlyos kimenetelű, esetleg halálos lesz. Ahogy arra Wen is felhívja a figyelmet, a veszélyeztetettek közé tartoznak az immunhiányos és a legyengült immunrendszerű emberek is. Éppen ezért ajánlják a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak az emlékeztető oltás beadását - itthon például már négy hónappal a 2. részoltás után. És ahogy arra Wen rámutat, az érintetteknek még emellett is be kell tartaniuk az alapvető járványügyi óvintézkedéseket, mint a maszkhasználat, a távolságtartás vagy a gyakori kézmosás.

Colin Powell myeloma multiplexszel , az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú daganatos elváltozásával - a vérrák egy fajtájával - küzdött. Ez a ritka betegség főképp 60 éves kor felett alakul ki. Csak nagyon ritkán gyógyítható teljesen, jellemzője, hogy időről időre kiújul. Hogy ki hány évig tud együtt élni vele, az attól függ, hogy mennyire előrehaladott stádiumban diagnosztizálják, és milyen a beteg általános egészségi állapota. Szakértők nagyjából nyolcéves túlélést prognosztizálnak. Ha azonban az érintett valamilyen társbetegségben szenved, ez az idő jócskán lerövidülhet.

A vakcinák akkor védenek a leghatékonyabban, ha mindenki megkapja őket

Wen egy rendkívül érzékletes hasonlattal magyarázta, miért fontos, hogy mindenki be legyen oltva. "Gondoljunk a koronavírus elleni vakcinára úgy, mint egy jó esőkabátra, amely megvéd minket a szitáló esőtől" - tanácsolta. Ha ezt az esőkabátot zivatarban vesszük fel, aztán pedig jön egy szélvihar is, sokkal nagyobb az esélye, hogy elázunk. "De ebben nem az esőkabát a hibás. Csak annyit jelent, hogy cudar időben önmagában nem nyújt elegendő védelmet az eső ellen" - tette hozzá.

Ha sok fertőzött van körülöttünk, nagyjából ugyanez a helyzet: a védőoltás ellenére nagyobb az esélye, hogy mi is megfertőződünk. Nem a vakcinával van gond, hanem azzal, hogy nagy mennyiségű vírus kering körülöttünk. Ahogy azt kínai tudósok kimutatták, a delta variánssal fertőzöttek esetében a vírusterhelés ráadásul körülbelül 1260-szor nagyobbnak bizonyult, mint akiknél a korábbi koronavírustörzsek valamelyike okozott megbetegedést. Ezért fontos, hogy a lehető legtöbb ember be legyen oltva, és hogy oltottként is betartsuk a szükséges óvintézkedéseket - viseljünk például maszkot, ha zsúfolt, zárt térben tartózkodunk.

Wen a CNN-nek idézte egy 13 amerikai állam adatain alapuló vizsgálat eredményét, amely azt mutatta, hogy a teljesen beoltottak a koronavírus-fertőzés miatt kórházi kezelésre szorulók mindössze 4 százalékát tették ki. A CDC korábban említett tanulmányából pedig az derült ki, hogy akik nem vették fel a vakcinát, tizenhétszer nagyobb valószínűséggel kerültek kórházba koronavírus-fertőzés miatt, mint a teljesen beoltott felnőttek.

Kutatók már egy ideje felhívták rá a figyelmet, hogy áttöréses fertőzések voltak és lesznek, a jelenlegi tapasztalatok alapján viszont úgy tűnik, hogy az érintettek nagyobb valószínűséggel az idősebbek és a valamilyen alapbetegséggel küzdők közül kerülnek ki.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra