Az eddigi legmelegebb január és február volt

Az északi félteke legmelegebb januárja és februárja volt az idei a feljegyzések 1880-as kezdete óta. Globálisan nézve pedig a második legmelegebb februárját élte meg a világ 2020-ban az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) jelentése szerint.

Azt mindenki tapasztalhatta, hogy idén szinte teljesen elmaradt a tél , legalábbis, ahogy klasszikus értelemben ismerjük: dermesztő hideggel és sok hóval. Most már számszerű adatok is alátámasztják, hogy a szokásosnál jóval melegebb volt az elmúlt hónapokban. Világszinten mind a decembertől februárig tartó időszak, mind az idei első két hónap a második legmelegebb periódusnak számítanak az elmúlt 141 év mérései szerint - írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál.

Rémálmokat okoz a klímaváltozás A brit gyerekek ötödét rendszeresen gyötrik klímaváltozással kapcsolatos rémálmok - derült ki egy új felmérés eredményeiből. Részleteket itt olvashat.

A kutatók szerint a Föld átlagos globális felszíni hőmérséklete 2020 februárjában 1,17 Celsius-fokkal haladta meg a 20. század átlagát. Az egyetlen ennél melegebb február 2016-ban volt, ekkor az El Nino éghajlati jelenség állt a melegedés hátterében. Az El Nino, amelyet a NOAA szerint "szokatlanul meleg óceáni hőmérsékletek" jellemeznek a Csendes-óceán egyenlítői vidékén, a globális hőmérséklet emelkedésének egyik felhajtóerejeként hat.

Az elmúlt hónapban az északi-sarkvidéki jégtakaró kiterjedése 4 százalékkal esett az 1981-2010 közötti átlag alá. Fotó: Getty Images
Múlt hónapban az északi-sarkvidéki jégtakaró kiterjedése 4 százalékkal esett az 1981-2010 közötti átlag alá. Fotó: Getty Images

Szinte a Föld minden pontján melegebb volt

"Rekordmagas hőmérsékleteket mértek a decembertől februárig tartó időszakban Oroszország nyugati területének nagy részén és Európa, Kelet-Ázsia, Észak-Ausztrália egyes részein, valamint szerte az Atlanti-, Indiai-óceánon és a Csendes-óceán nyugati térségében" - közölték a NOAA szakértői. Ez volt a legmelegebb tél Franciaországban. Mind Ausztráliában, mind Hollandiában a második legmelegebb telet regisztrálták.

A NOAA tudósai emellett kitértek arra is, hogy mindkét sarkvidéken az átlagos alá esett a tengeri jég kiterjedése. "Az elmúlt hónapban az északi-sarkvidéki jégtakaró kiterjedése 4 százalékkal esett az 1981-2010 közötti átlag alá, míg a Déli-sarkvidékié 6,5 százalékkal. Mindazonáltal ez volt a déli-sarkvidéki jégtakaró legnagyobb februári kiterjedése 2015 óta" - olvasható a kutatásban.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

A frontális felhőzet szakadozik, a gyenge csapadéksáv feloszlik. Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra