"A gyakran ismételt mantra, miszerint ami jó a szívnek, jó az agynak is, alapvetően teljesen helytálló. Az arra vonatkozó bizonyítékok viszont, hogy mit is kell valójában tennünk egyéni szinten, már zavarosabbak lehetnek" - mutatott rá Shabina Hayat, a Cambridge-i Egyetem kutatója az intézmény által kiadott közleményben . A szakember és kollégái is elismerik, hogy bár a rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok erősek arra vonatkozóan, hogy kapcsolat áll fenn a magasabb fizikai aktivitás, a jobb kognitív funkciók és a demencia alacsonyabb kockázata között, de mégsem kellően meggyőzőek. Éppen ezért a kutatók igyekeztek részletesebb képet kapni a témáról, így arra keresték a választ egy nagyszabású vizsgálat keretében, hogy vajon külön-külön milyen hatása van a gondolkodási képességek hosszú távú megőrzésére a munka közbeni és a szabadidős testmozgásnak.
Ehhez összesen 8500 önkéntes adatait vették fel. A kutatás kezdetén, 1993 és 1997 között az akkor a 40-79 éves korosztályba tartozó, különféle szocioökonómiai hátterű résztvevők mindannyian kitöltöttek egy kérdőívet az egészségükre és életmódjukra vonatkozóan, külön kitérve a fizikai aktivitásukra, valamint egy általános egészségügyi vizsgálaton is átestek. Átlagosan 12 év elteltével, 2006 és 2011 között minden alanyt újra behívtak a kutatók, ezúttal pedig egy olyan tesztcsomagot végeztettek el velük, amely a gondolkodási képességeiket mérte, beleértve a memóriát, figyelmet, vizuális feldolgozási sebességet, valamint egy, az IQ-felméréshez hasonló olvasási tesztet.
A kutatás hosszú időintervallumot ölelt fel, ami lehetőséget teremtett arra, hogy a kutatók megbízható eredményeket kapjanak a vizsgált kérdésekben. Ki tudták például így zárni az ok-okozati összefüggések terén azt a lehetőséget, amikor a - kognitív hanyatlás vagy korai demencia következtében jelentkező - kognitív zavar nem következménye, hanem előidézője a fizikai inaktivitásnak. Magyarán a hosszú nyomon követésnek hála ki lehetett szűrni azokat az eseteket, amikor nem arról van szó, mint amit a kutatók is kerestek, hogy a fizikai aktivitás elégtelensége vezetne idővel kóros elbutuláshoz, hanem éppen fordítva: a már aktuális meglévő mentális problémák miatt mozognak kevesebbet az érintettek.
Az így kimutatott eredmények szerint:
- azok, akik alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, nagyobb arányban végeznek fizikailag aktív munkát. Eközben viszont kevésbé jellemző, hogy szabadidejükben is mozogjanak.
- A kevesebb fizikai aktivitást megkövetelő foglalkozások, például az irodai vagy egyéb ülőmunkák mindazonáltal összefüggésbe hozhatók a kognitív zavarok kialakulásának alacsonyabb veszélyével, függetlenül az iskolai végzettségtől. Azok, akik a kutatás teljes időtartama alatt ilyen típusú munkát végeztek, nagyobb arányban kerültek be a kognitív teszteken legjobban teljesítő 10 százalékba.
- Összességében a kétkezi munkát végzők körében közel háromszor magasabb volt a kognitív zavarok előfordulási aránya azokhoz képest, akik inaktív munkakörben dolgoztak.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Vizsgálataink szerint a fizikai aktivitás és a gondolkodási képességek megőrzése közötti kapcsolat nem teljesen egyenes" - magyarázta Shabina Hayat. "Miközben a rendszeres fizikai aktivitás figyelemre méltó előnyökkel bír számos krónikus betegség megelőzése terén, addig hatásait egyéb tényezők is befolyásolhatják a kognitív zavarokkal szembeni védekezés terén. Azok az emberek, akik kevésbé aktív munkát végeznek, jobban teljesítettek a kognitív teszteken, függetlenül attól, hogy milyen szintű iskolai végzettséget tudtak felmutatni. Ebből arra következtethetünk, hogy mivel az asztal mellett végzett munkák jellemzően több mentális kihívást tartogatnak a kétkezi foglalkozásoknál, így képesek lehetnek ezen a módon a kognitív hanyatlással szemben is védelmet nyújtani" - hívta fel a figyelmet a kutató.
Az International Journal of Epidemiology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány végső következtetése az, hogy az inaktivitás és gondolkodás közötti kapcsolatot erősen befolyásolja az iskolai végzettség, a társadalmi helyzet és a foglalkozás is. A szabadidős testmozgás hasznos lehet a mentális egészség megőrzése terén, a munkához kötődő fizikai aktivitás viszont látszólag nem rendelkezik ezzel a protektív hatással. Összességében további kutatásokra lesz szükség, hogy jobban megérthessük a paradoxonnak tűnő felfedezés hátterében meghúzódó folyamatokat.
Legjobban: