Agyhártyagyulladás: tünetek, kezelés

Az agyhártyagyulladásról az átlagember viszonylag kevés információval rendelkezik, az internetes is terjedő féligazságok pedig sokszor feleslegesen keltenek pánikot, félelmet. Mit kell tudni erről a betegségről?

Mi kell tudni az agyhártyagyulladásról?

Az agyhártyagyulladásról az átlagember alig tud valamit, és az is sokkal inkább pánikot, félelmet keltő, mint a valóságot híven tükröző információ. De mit is kell tudni erről a betegségről, hogyan alakul ki, és mivel védekezhetünk ellene?

Nem mindig egyértelműek az agyhártyagyulladás tünetei

A gyulladás a meningitis esetében a lágy agyhártya gyulladását jelenti, vagyis a kórokozó a központi idegrendszerbe kerül, azt betegíti meg. Eközben számtalan biokémiai folyamat zajlik le, melyek során többféle, részben a kórokozó, részben saját immunrendszerünk által termelt anyag, fehérvérsejt gyűlik a gyulladás helyére, az agyhártyára, és ott különböző reakciókat eredményez.(például vérbőség, vizenyő, szövetkárosodás) Ezeknek a folyamatoknak a következményei jelennek meg a klinikai tünetek formájában.

Ezeket észleli a beteg, és ezek alapján születik meg az első vizsgáló orvos diagnózisa, melyet a laboratóriumi vizsgálatok tesznek bizonyossá.

A betegség kezdetben általános tünetekkel jelentkezik, Meningococcus kullancs védőoltás neurológia fertőző betegségek
A betegség kezdetben általános tünetekkel jelentkezik

Sajnos azonban a klinikai tünetek nem minden esetben vetik fel egyértelműen az idegrendszeri gyulladás lehetőségét, mert hasonlatosak lehetnek a télen egyébként gyakori influenzaszerű megbetegedések tüneteihez. Van azonban néhány alapvető jellemző, melyek fennállása a laikusokban is fel kell, hogy vesse, a betegség az idegrendszert is érintheti.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Ezek a tünetek a következők:

  • Általában magas láz
  • Erős fejfájás
  • A tudati állapot zavartsága (a beteg nem reagál a helyzetnek megfelelően, vagy egyáltalán nem reagál az ingerekre, esetleg csak fokozottan aluszékony, vagy éppen ellenkezőleg túlzottan nyugtalan, csecsemőknél vigasztalhatatlan, semmire sem szűnő, magas, sipító hangú sírás jelentkezhet)
  • A beteg elesett, rossz általános állapotú, közérzete rossz, a gyermek nem játszik, fekszik, nem eszik, nyűgös, nyugtalan, vagy folyamatosan alszik.
  • Járása bizonytalanná válik, szédül, hányingere van, hány.
  • Esetleg látászavarról számol be.
  • Lefektetve típusos esetben jellegzetes módon fekszik, ún. vadászkutya-tartásban (oldalán fekszik, lábait sokszor felhúzva, fejét hátraszegi, és ellenáll, ha előre akarjuk hajlítani)
  • Súlyos esetben a testén kiütések jelennek meg, melyek száma gyorsan nő. Ezek a kiütések valójában apró bevérzések, melyek rendkívül súlyos állapotra utalnak.
  • Összességében, ami leginkább jellemző az agyhártyagyulladások minden formájára, függetlenül attól, hogy milyen kórokozó okozza, az a folyamat rendkívül gyors előrehaladása, gyakorlatilag az órák alatt bekövetkező rosszabbodás, mely a megfelelő orvosi kezelés nélkül többnyire végzetes.
  • Éppen ezért a felsorolt tünetek bármelyikének észlelésekor egyértelműen az tanácsolható a szülőknek, hogy azonnal vigyék orvoshoz a gyermeket, aki ezután speciális klinikai vizsgálatokkal megerősíti, vagy elveti a meningitis diagnózisát.

Többféle baktérium okozhat agyhártyagyulladást, járványos agyhártyagyulladás alatt viszont csak azt a betegséget értjük, amelyet a Meningococcus okoz. Erről a betegségről mindent megtudhat az alábbi cikkünkből !

Amennyiben az agyhártyagyulladás gyanúja az első orvosi vizsgálat alapján nem zárható ki, a beteg kórházba, lehetőség szerint fertőző osztályra kerül, illetve olyan osztályra, ahol a megfelelő elkülönítése a többi beteg védelmében lehetséges. A biztos diagnózist a laboratóriumi vizsgálatok, elsősorban az agyfolyadék (liquor) különböző vizsgálatai alapján lehet felállítani. Így lehet különbséget tenni a vírus, illetve a baktérium okozta agyhártyagyulladás között, illetve a liquor tenyésztésével a kórokozó baktériumot lehet pontosan azonosítani. Mivel ez utóbbi 1-2 napot vesz igénybe, de addig a kezeléssel nem lehet várni, már az első agyfolyadék vizsgálatok, a klinikai kép és a különböző gyorstesztek alapján megkezdhető a beteg gyógyítása.

Az agyhártyagyulladás kezelése

A gyógykezelés valamennyi gennyes agyhártyagyulladásos esetben igen komplex, intenzív ellátást igénylő feladat, melyre kizárólag csak jól felszerelt kórházi körülmények között kerülhet sor. A kezelési elvekre vonatkozó szakmai irányadások gyakorlatilag egységesnek tekinthetők az egész országban, s ezen előírások megegyeznek a nemzetközi gyakorlatban a világ fejlett országaiban alkalmazott és eredményes gyógyító elvekkel.

A gyorsabb és pontosabb diagnosztikának, az egyre modernebb gyógyszereknek, az intenzív terápia fejlődésének és a rehabilitációnak köszönhetően napjainkban a gennyes agyhártyagyulladás okozta halálozás csökken, és csökken a komolyabb idegrendszeri károsodások (például nagyothallás ) kialakulása.

Csecsemőknél vigasztalhatatlan, semmire sem szűnő sírás jelentkezhet, Meningococcus kullancs védőoltás neurológia fertőző betegségek
Csecsemőknél vigasztalhatatlan, semmire sem szűnő sírás jelentkezhet

A betegség hazánkban, bár igen kis számban, de minden évben előfordul , és vannak halállal végződő esetek is. Hátterében sokféle kórokozó állhat, és vannak közöttük olyanok, melyek terjedése emberről emberre a többinél gyorsabb, kifejezettebb, vagyis ami járványos megbetegedést is okozhat. Melyek ezek?

Agyhártyagyulladást okozhatnak baktériumok és vírusok

A vírusok okozta megbetegedés sokkal enyhébb, mint a bakteriális. Ezek közé tartozik például a kullancsok által terjesztett vírusok okozta agyhártya- és agyvelőgyulladás. De számtalan enterovírus, mumpsvírus, egyes baktériumok, gombák is okozhatják ezt az úgynevezett limfocitás meningitist. A kullancs-encephalitis ellen már évek óta forgalomban van aktív és passzív immunizálásra alkalmas védőoltás.

A legritkább, de a legsúlyosabb kullancs által terjesztett fertőzés a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás, melyről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

A baktériumok okozta gennyes agyhártyagyulladást (meningitis purulenta) is nagyon sokféle baktérium okozhatja, és ezek közül csak néhány ölthet járványos formát. Gyerekekről lévén szó, tudnunk kell, hogy minden korcsoportnál más-más baktérium okoz elsősorban agyhártyagyulladást.

  • Újszülöttkorban legjellemzőbb a Escherichia coli (bélben élő baktérium), a "B" csoportú Streptococcus (a szülőcsatornából kerülhet az újszülött szervezetébe, ha az anya baktériumhordozó)
  • Csecsemő-és kisgyermekkorban
    1. Haemophilus influensae b (jelenleg már kötelezően védőoltást kapnak ellene a csecsemők)
    2. Neisseria meningitidis (meningococcus , több, mint 10 altörzse ismert, közülük elsősorban az "A" és "C" tipusok felelősek a komolyabb járványokért. Hazánkban főleg a "B" típus található meg, amely az egyedien előforduló (sporadikus) esetekért felelős.)
    3. Streptococcus pneumoniae (az ún. lebenyestüdőgyulladásgyakori kórokozója)

Láthatjuk tehát, hogy a gyermekeknél különösen nem egységes ez a kórkép, habár a klinikai tünetek gyakorlatilag azonosak. Mivel azonban különbözőek a kórokozók, így eltérő a védekezés módja és a gyógykezelés is.

Megfelelő prevenció szülés előtt

Az újszülöttek fertőzése mindig a közvetlen környezetből, az anyától, az ápoló személyzettől ered. A "B" csoportú streptococcus a termékeny nők igen magas százalékában a hüvelyben megtalálható, azonban csak nagyon kis arányban jut át a gyermekbe, és ezek közül is csak minimális esetben okoz megbetegedést. De a kórkép veszélyessége miatt ma már a legtöbb terhesgondozóban ellenőrzik, hogy a várandós mama nem hordozó-e, és ha igen, akkor megfelelő prevenciót végeznek a szülés előtt.

Magyarországon a haemophilus influensae "B" okozza a csecsemők és kisgyermekek agyhártyagyulladásának legnagyobb részét. Második helyen áll a jelenlegi járvány kapcsán sokat emlegetett meningococcus . Ez egy tokos baktérium, mely csak az embert betegíti meg, cseppfertőzéssel terjed, sok egészséges ember hordozhatja, a megfertőzöttek 99,5 %-ban csak jelentéktelen felső légúti megbetegedést okoz, és csak 0,5 %-ban jut át az úgynevezett vér-agy gáton, bejutva a központi idegrendszerbe pedig kialakul a meningitis purulenta.

A vér-agy gát egy olyan védelmi vonala a szervezetnek, ami számos anyagnak, többek között kórokozóknak is meggátolja a bejutását az agyba. Ennek a gátnak az épsége szoros kapcsolatban van az immunrendszerünk épségével. Amikor az ellenállásunk jelentősen legyengül, elsősorban akkor van esély arra, hogy például a meningococcus átjuthasson ezen a vér-agy gáton, és betegséget okozzon.

Immunrendszerünk karbantartása nemcsak az agyhártyagyulladás kivédése, de az évnek ezen szakában gyakori felső légúti betegségek és influenzaszerű megbetegedések elkerülésében is fontos. Kétségtelen tény, hogy a legyengült szervezet könnyen megfertőződik a légúti betegséget okozó baktériumokkal, vírusokkal, és ezen első betegség miatt kialakuló további ellenálló képesség csökkenés azon kórokozók számára is lehetővé teszi a megtelepedést, amelyek egyébként az egészséges szervezetre nézve csak minimális veszélyt jelentenek.

A felső légúti megbetegedések, és a gennyes agyhártyagyulladás számunkra most lényeges kórokozói (haemophilus, meningococcus, pneumococcus) mind cseppfertőzéssel terjednek. A cseppfertőzés elsősorban a zsúfolt, rosszul szellőző helységekben jelent veszélyt (például tömegközlekedési eszközök, várótermek, de a bevásárlóközpontok, mozik is). Vagyis minden olyan hely, ahol sok ember van egy légtérben huzamosabb ideig, és a szellőztetés nem kielégítő .

A különböző kórokozók terjedésének, fertőzőképességének mértéke különböző, ahogyan különböző az emberek fogékonysága is a betegségekre. Például nagyon nagy a tovaterjedés, megfertőződés valószínűsége az influenza vírus esetében. Ugyanakkor a meningococcusnál a tovaterjedés valószínűsége csak 50 százalék, és a megfertőződés esetén a betegség kialakulásának valószínűsége még ennél is sokkal kisebb, mindössze 0,1 százalék. Vagyis, ha 1000 ember szervezetébe bejut a meningococcus naktérium, akkor csak 1 lesz közöttük, akinél agyhártyagyulladást fog okozni.

Az agyhártyagyulladás megelőzése

Összességében tehát mit tehetünk mi azért, hogy megvédjük gyermekeinket és magunkat ettől a betegségtől és mit tettek, illetve tesznek a járványügyi szakemberek? Minden fertőző betegség elterjedésének megelőzésében a legfontosabb, hogy mindazokat, akik hordozhatják a kórokozót, el kell különíteni a többi egészséges embertől. Ez az ő érdeküket is szolgálja, mert így lehetséges, hogy valamennyi potenciálisan fertőzött egyén a megfelelő orvosi ellátást időben megkaphassa, illetve, hogy a jelen esetben megelőzésképpen adható gyógyszert biztosan megkapja.

Ennek az éremnek a másik oldala az, amit az egészséges emberek tehetnek a megelőzés érdekében. A fertőzöttek, illetve baktériumhordozók családtagjai szintén a megelőző gyógyszeres kezelést kapják meg, így náluk a megbetegedés nem várható. Mivel ez a kezelés tulajdonképpen a meningococcus baktériumot távolítja el a torokflórából, ezzel a továbbfertőzés lehetősége is megszűnik.

Gondoskodjon a kullancsvédelemről, és egészítse ki ingyenes kullancsbiztosítással! Regisztráljon az ingyenes szolgáltatásra, és baj esetén a Genertel Biztosító segít fedezni a gyógyszeres kezelést! A biztosítás egy teljes évre szól, az időszak lejártát követően Önnek semmi dolga nincsen, egyszerűen megszűnik a szolgáltatás. (x) Regisztráció az ingyenes szolgáltatásra ITT !

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra