Nem szűnik az influenzajárvány

Bár az elmúlt héten tovább csökkent az influenzagyanús megbetegedések száma, egyelőre nem szűnt meg a járvány az országban - derült ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) által szerdán közzétett adatokból.

Nátha vagy influenza: mi a különbség? Részletek itt.

A jelentés szerint március 9. és 15. között mintegy 25500 páciens fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Ez közel 30 százalékos csökkenést jelent a megelőző heti 36 ezer főhöz képest, de átlagosan még így is 260 beteg jutott százezer lakosra, tehát továbbra is kitart a január végén kezdődött influenzajárvány. Becslések szerint eddig a hazai lakosság 2,6 százaléka kapta el a fertőzést, azaz mintegy negyedmillióan.

Továbbra is kitart az influenzajárvány az országban
Továbbra is kitart az influenzajárvány az országban. Fotó: Getty Images

Ami a területi megoszlást illeti, hosszú hetek óta először immár nem Pest megyében regisztrálták a legtöbb beteget népességarányosan, hanem ezúttal Vas (százezer lakosból 483 fő), Nógrád (444), Szabolcs-Szatmár-Bereg (443) és Veszprém megyében (387). Mindazonáltal Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén és Csongrád megye kivételével minden megyében és a fővárosban is diagnosztizáltak laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket.

A legtöbb eset a 14 éven aluli gyermekeket érintette, ebbe a korosztályba tartozott a betegek 36,7 százaléka. A 15-34 éves korosztály aránya 34, a 35-59 éveseké 21,1, a 60 éven felülieké pedig 8,2 százalékot ért el. A korábbi hetekhez hasonlóan ismét a 3-5 éves gyermekek között fordult elő leggyakrabban a fertőzés, százezer főre vetítve 713 esetben, ami tehát közel háromszorosa az országos átlagnak.

Influenzás vagy influenzaszerű tünetek? Az influenza kifejezés a influenzavírusok okozta fertőzést és megbetegedést foglalja magában. Ennek tünetei közé tartozik a láz, köhögés és torokkaparás, orrfolyás és orrdugulás, izomfájdalmak, hidegrázás, fejfájás, illetve fáradtság, kimerültség. Ezzel szemben influenzaszerű megbetegedésről akkor beszélünk, ha a betegnél köhögés és 38 Celsius-fok feletti láz lépett fel az orvosnál tett látogatást megelőző legfeljebb tíz napon belül. Az influenzaszerű megbetegedések hátterében valójában nemcsak influenzavírusok, hanem egyéb tényezők, például más, felső légúti fertőzést kiváltó kórokozók is állhatnak. Teljes bizonyosságot csak laboratóriumi vizsgálatokkal lehet nyerni a diagnózist illetően. (Forrás: webmd.com ; who.int )

Mit tehetünk a megelőzésért?

Az influenza elleni védekezés legalapvetőbb lépcsőit mutatja be az Országos Közegészségügyi Intézet alábbi infografikája. Bővebben olvashat a megelőzési lehetőségekről dr. Meglécz Katalinnal, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkárával készült interjúnkban ide kattintva .

Országos Közegészségügyi Intézet influenza

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra