A járványhelyzet mindenkit óvatosságra intett, ezért a személyes találkozók nagy része is átköltözött az online térbe: a munkamegbeszélések és az iskolai órák mellett videón keresztül zajlanak a családi összejövetelek, baráti csevegések, egyes orvosi vagy mentálhigiénés konzultációk , de színházi előadást, sőt akár esküvőt is követhetünk a laptopunk, okostelefonunk kijelzőjén keresztül. És bár óriási teljesítmény, hogy a technológia fejlődésének köszönhetően szinte egyik napról a másikra tudtunk átkapcsolni online üzemmódba - így a társadalmi távolságtartás közepette se magányosodunk el teljesen -, egy dolog kétségtelen: az online beszélgetések nem pótolhatják a személyes találkozókat.
A digitális oktatás meglepő hatásairól ide kattintva olvashat bővebben.
Az állandó kamerakészenlét egészen újfajta stresszhelyzetet jelent a szervezet számára, amit sokan megérezhettek már azok közül, akik tavaly március óta a szokottnál jóval több videós találkozón vesznek részt. Bár elméletben a munkamegbeszélések menete nem változott, csupán a valós térből a digitálisba kerültek át, sokan panaszkodnak arra, hogy ezek a videótelefonálások hamarabb leszívják az energiáikat, nehezükre esik folyamatosan fenntartani a figyelmüket és a nap végén szellemileg kimerülten roskadnak le a kanapéra. A jelenség már külön elnevezést is kapott (ami újabb pontot jelent a karantén alatt született kifejezések listáján) - ez a Zoom-fáradtság, ami az egyik legnagyobb online kommunikációs platform nevét viseli, akik a járvány kirobbanása után egy hónappal már 300 millió felhasználót számolhattak (itthon az alkalmazást jellemzően az iskolai órák streamelésére használják).
Nem mindenkinél jelentkezik
Rieger Alíz pszichológus, neuropszichológus-jelölt már az elején leszögezi: a Zoom-fáradtság nem mindenkit ér utol. "Az emberek különböznek abban, hogy az online megbeszéléseket mennyire élik meg fárasztónak. Az mára egyértelművé vált, hogy az otthoni munkavégzés az extrovertált embereknek nehezebb, mint az introvertáltaknak, akik gyakran megkönnyebbülést éreznek, hogy nem kell folyamatosan emberek társaságában lenniük. Ez alapján valószínűsíthető, hogy a visszavonultabb, zárkózottabb, magányt kedvelő embereknek nem okoz gondot, ha nem kell minden megbeszélés után kötelezően csevegni a kollégákkal. Sőt, az elszeparáltabb munkakörnyezet az ő teljesítményüket akár javíthatja is" - mondja a szakértő.
Ugyanakkor azoknak sem kell megijedniük, akik érezték már magukon a Zoom-fáradtságot, mert szakértők sora erősítette meg, hogy a jelenség létezik, mi több, érthető is, hiszen evolúciósan nem arra lettünk kitalálva, hogy egy apró webkamerához beszéljünk, és a képernyőn felvillanó pixeles arcoktól várjuk a visszacsatolást. Az agyunkat jócskán megdolgoztatja például az a tény, hogy a testbeszédünk 85 százaléka elvész az online kommunikáció során. "Ez a különféle helyzetek és a mondanivaló értelmezését is nehezíti, kognitív erőfeszítésünkbe kerül az, hogy a
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
nonverbális információk elvesztése ellenére követni tudjuk a beszélgetés menetét. Az online térben az olyan verbális és nonverbális jelekből felépülő szociális interakciókat is mellőznünk kell, mint a tárgyalások utáni rövid csevegések, összemosolygások vagy szemforgatások. Mindez visszahat a testi működésünkre is. A szervezetünk készenléti állapotban van, és stresszreakció tüneteit mutathatja a felmerülő technikai nehézségek miatt, ezek a tünetek pedig a hangulatunkra, a viselkedésünkre és a gondolkodási kapacitásunkra is rányomják a bélyegjüket" - árulja el Rieger Alíz.
A megosztott figyelem visszaüt
Szintén fokozza a kimerültség érzését az, hogy míg a személyes találkozók során (jó esetben) teljes figyelmünket a partnerünknek szenteljük, addig az online térben, a megszokott munkakörnyezetünkből kiszakítva a figyelmünk is többfelé oszlik szét. "Azzal, hogy hagyjuk a figyelmünket elkalandozni, és a munkamegbeszélések közben a közösségi média oldalakat nézegetjük, főzünk vagy éppen teregetünk, a mentális rendszerünket extra terhelésnek tesszük ki. A munkahelyi normák megszabják a viselkedésünk medrét, orientálják a figyelmünket, fenntartják az érdeklődésünket. Otthoni környezetben azonban a saját feladatunk a figyelmi fókuszt fenntartani, azaz a megbeszélésre összpontosítani és a nem releváns információkat (mint például, hogy fúrnak a szomszédban, nem tanul a gyerek, mik a legfrissebb hírek stb.) kizárni. Ez már önmagában is kihívás, és ha nem sikerül teljesen megvalósítani, könnyen kezdünk párhuzamosan végezni tevékenységeket. A figyelmünket azonban nem tudjuk megosztani (legfeljebb akkor, ha az egyik folyamat teljesen automatikus), ezért állandó figyelemváltást kell véghez vinni, ami extra kognitív kapacitást igényel. Ehhez jönnek hozzá az olyan perceptuális zavaró tényezők, mint a képernyő oldalán mozgó kis képek a beszélgetés többi résztvevőjéről, illetve a folyamatos képi visszajelzés saját magunkról" - fejti ki a neuropszichológus-jelölt, majd hozzáteszi, a figyelmi tényezők mellett a Zoom-fáradtság érzelmi vonaláról sem szabad megfeledkezni. Az online találkozók ugyanis lényegesen kevesebb érzelmi töltetet adnak az embereknek, az együttlétből származó pozitív érzések és azok megerősítő, jutalomjellege csorbul, valamint nehéz megélni általuk az összhang érzését. A formális és informális érintkezések esetében is fontos az együttlét, amit csak a valódi találkozókon élhetünk meg.
Ez is érdekelhet
Tippek, melyekkel megelőzhetjük a Zoom-fáradtságot
- Ha van rá lehetőség, limitáljuk az online megbeszélések számát, napi egy-kettőnél többet ne tervezzünk be egy napra, és ezek között is tartsunk szünetet, hogy tudjunk egy kicsit pihenni.
- A megbeszéléseket mindig előre ütemezzük be és szabjunk nekik időhatárt. Attól, hogy a gép előtt ülünk egész nap, nem kell mindig elérhetőnek lennünk.
- Jó ötlet különböző platformokat, alkalmazásokat választani a magánéleti és a munkahelyi beszélgetésekhez, így a virtuális térben is könnyebben elhatárolhatjuk a kettőt. Ezzel azt is megelőzhetjük, hogy az "elérhető" állapotunk azt közvetítse a kollégáink felé, hogy bármikor a rendelkezésükre állunk.
- Minimalizáljuk a minket érő ingereket - tegyünk rendet az asztalunkon, csak a legszükségesebb tárgyak maradjanak előttünk, és a gépen is zárjuk be a plusz oldalakat, amiket épp nem használunk, ezzel is fokozva a koncentrációt.
- A kamera bekapcsolása erősíti a külső kontrollt, így csökkenthetjük az önszabályozásunkra háruló extra terhet. Videóhívásokhoz kapcsoljuk be a kamerát, amikor pedig lehet, inkább telefonáljunk.
- Ha nem fontos, hogy egyszerre mindenkit lássunk, váltsunk olyan nézetre, amikor a képernyőn csak azt a személyt látjuk, aki éppen beszél (speaker view). Így elkerülhetjük, hogy a sok arckép feldolgozása kösse le a figyelmünket.
- Minél kisebb számú, egymást jól ismerő résztvevője van egy találkozónak, annál kevésbé érvényesülnek a Zoom-fáradtság jelei.
- Könnyen esünk abba a hibába, hogy az online megbeszélések nézőivé válunk ahelyett, hogy résztvevői volnánk. Igyekezzünk aktivizálni magunkat, jegyzeteljünk, szóljunk hozzá, kérdezzünk, így a figyelmünket könnyebb lesz a tárgyon tartani, és a megbeszélés kevésbé lesz fárasztó.
